Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 5. szám · / · FIGYELŐ · / · ANGOL IRODALOM

Remete Lucy: LIFE'S LITTLE IRONIES

Life's Little Ironies: Az élet apró iróniái. Thomas Hardy egy novelláskötetének a címe ez. De nem erről lesz szó. Úgy vagyok ezzel a címmel, mint W. Somerset Maugham a Casuarina Tree címével. Csak utólag láttam én is, hogy nem illik pontosan e cikkre, de meghagytam, mert nem tudtam jobbat találni, és - talán mégis megfelel még a végén.

Tehát nem a Life's Little Ironies c. könyvről lesz szó, hanem arról, hogy nemrégiben Dorchesterben egy templomablakot szenteltek Thomas Hardy emlékének. Hardy özvegye is jelen volt ennél az ünnepélyes aktusnál. Szűkszavú kis tudósítás volt ez a Times-ben, minden kommentár nélkül, de az ember nem tudja elfelejteni és el-elgondolkozik rajta.

Az angol egyház tehát békejobbot nyujtott Hardynak, már nem tartják munkáit erkölcstelen írásoknak, már nem látnak bennük izgatást, veszélyt. Az idők, úgy látszik, megváltoztak és ki hinné, hogy egy angol püspök elégette Jude the Obscure egy példányát, hogy egy túlbuzgó asszony elküldte Hardy-nak egy elhamvasztott Tess of the D'Urbervilles porait. A vidéki könyvtárak és könyvkereskedők nyugodtan hozhatják forgalomba Hardy regényeit és verseit, már senki sem tiltakozik felháborodottan ez ellen, - mint ahogy egykor tették. Legfeljebb, - aki nem akarja, nem olvassa. A szent megbotránkozás, a nagy láz elmult. Hardy ma már akadémikus nagyságnak számít, még az egyház is helyesli munkásságát; már nem olvassák ki műveiből, hogy az erkölcs, a vallás, a világrend ellen küzd; nem. Talán éppen ellenkezőleg. Hogy melyik a helyes értelmezés? Azt hiszem, egyik sem.

Ez lenne az érem egyik oldala; a másik? Özvegye szerint Hardy egyszer azt a kijelentést tette volna, hogy bár rosszmájú kritikusok sok mindennek elmondták, ráfogták, hogy nonconformista, agnosztikus, atheista, hitetlen, erkölcstelen, heretikus, pesszimista, - senkinek sem jutott eszébe, hogy azzal a jelzővel illesse, amelyik sokkal jobban ráillett volna, t. i. hogy churchy. Nehéz ennek a szónak értelmét pontosan visszaadni magyarul; körülbelül azt jelenti, hogy templomkedvelő, valaki, aki szeret templomba járni. Hát ez a kijelentés nagy meglepetés minden Hardy-olvasóra, legalább is olyan nagy meglepetés, mint a templomablak-avatás Hardy emlékére.

Hardy nem volt egy pozitív vallásnak sem híve, nem hitt egy pozitív, személyi Istenben; a világ folyása mögött csak egy bizonyos Causa Rerum-ot képzelt, melyet The Dynasts c. drámai művében, jobb kifejezés hiján Will-nek, Akarat-nak nevez. Sokan schopenhaueriánusnak is tartják ezért, de Hardy büszke volt arra, és hangsúlyozta, hogy az ő koncepciója a Causa Rerum-ról különbözik minden más eddig felfogástól.

Így tehát a fenti kijelentés, melyet Mrs. F. E. Hardy közöl The Later Years of Th. H. c. könyvében, megmagyarázhatatlanul összeférhetetlennek látszik Hardy metafizikai eszméivel és az ember kezd arra gondolni, hogy a templomablak In Memoriam Thomas Hardy igen megfelelő Hardy-emlék.

De vajjon milyen az a templom, ahová Hardy szívesen járt volna? Aligha hasonlítana a dorchesteri templomra. A templomépület maga ugyan biztosan megfelelne: Hardy szerette a szép, régi angol templomokat, - esztétikai, művészi szempontból. Más volt azonban a véleménye az istentiszteletről és a liturgiáról, melyek nem eshettek hasonló szempontú elbírálás alá: a dogmatikus babonákat - mondja Hardy - csak azért recitálják vasárnaponként a templomban, hogy megemlékezzünk nagyapáink hitéről; amíg ennek teljes tudatában vagyunk, rendben van a dolog. Mégis becsületesebb, egyenesebb eljárás lenne ezt a kérdést tisztázni, vagyis a liturgiát elvetni.

Hardy sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, amint az jegyzeteiből és leveleiből látható. Össze is állította egy cikknek a vázlatát, mely az istentisztelet problémájáról, racionalizálásáról szólt volna. Allegórikus formában írta volna, legalább is arra mutat a cím: «Nehéz annak, aki vallásos akar lenni.» Írta Sinceritas - mely sokkal inkább emlékeztet Langland-re, vagy Bunyan-ra, a két legnagyobb, allegórikus angol költőre, mint Hardy-ra.

Ebben a cikkben először is megállapítja, hogy millió és millió gondolkodó ember nem jár a templomba; a hit napjai meghaltak és elmultak, valamint a Pterodactylusok kora. Olyan istentiszteletre lenne szükség, amelyben nincs hitvallomás, nincs könyörgés. Minek könyörögni, mikor nem hiszünk egy Jó-Istenben. Hardy Causa Rerum-ja sem nem jó, sem nem rosszindulatú: Goodless- and Badless God.

De ez a cikk nem készült el; helyette a «Late Lyrics and Earlier» c. verskötet elején álló «Apology»-ban foglalja össze Hardy idevonatkozó eszméit; azt szerette volna, ha modern ideákat juttattak volna kifejezésre a templomokban, liturgiai formában. Ez lett volna Hardy gondolkodásának megfelelő «templom».

Ez a liturgiai reform-terv, mint Hardy minden eszméje és terve, tipikusan angol; a tradicionalizmus még a legmerészebb angol újítókban is él, a régi formákat, hagyományokat senki sem tudja és akarja véglegesen sutba dobni.

Hardy sajnálattal látta néhány évvel később, hogy e terve nem keltett visszhangot, inkább úgy tapasztalta, hogy az emberek legnagyobb része újonnan mágikus ritusokban hisz.

És szó sem lehet róla, hogy Hardy emlékjele «eszméinek győzedelme» lenne. Nemcsak az istentisztelet és liturgia maradt meg régi, évszázados formájában, az emléktáblák is templomba kerülnek, úgy ahogy az időtlen idők óta szokás. Templomokba, ahová gondolkodó emberek nem mennek.

Szép a megértés, szép a legmesszebbmenő tolerancia. Csak miért nem tud az ember tiszta szívből, őszintén örülni neki? Az inkongruitás érzése nem hagy el. Life's little ironies: az élet apró iróniái; mindenkinek kijut belőlük.