Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 5. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Ha psychoanalitikus volnék, kitünő bizonyítási anyagot találnék ebben a könyvben mindannak igazolására, amit az apa-komplexumról szoktak mondani. Hunyady Sándor novelláiban folyton ott érezni Bródy Sándort, akár a novella műfaji elgondolását és szerkesztési módját, akár a témák kiválogatását, akár az írónak témáihoz és alakjaihoz való viszonyát nézem. Mintha egy kevesebb geniális szertelenségű, kevésbé egyenetlen, megállapodottabb Bródy Sándort látnánk magunk előtt, olyat, aki jobban tud önmagával gazdálkodni, de kevesebb is a pazarolni valója, nem vesz olyan nagy lélekzetet a nekiinduláskor, de nem is fullad ki a megérkezés előtt. Ezt már a
Hunyady Sándor novellái mind a novella formájának Bródy Sándor korabeli elképzelése szerint vannak elgondolva és megírva. A modern, új novella egyetlen lélektani, társadalmi vagy életfilozófiai helyzetet állít be és ezt juttatja megoldásra, csak témája van, nem meséje. Hunyady Sándor kerek, fordulatokból fölépített mesét szerkeszt, a lélektani elemek a fordulatokban vannak elrejtve s a fősúly épp ezért nem a szereplők megnyilatkozásán, hanem az elbeszélő személyén s az elbeszélés módján van. Szerkezetileg az egyes alkotóelemek valőrük szerinti elhelyezése az író igyekezete, ugy hogy azok a végén valami csattanóban éleződjenek ki. Így mindegyik novella szűk keretbe összeszorított regénynek tűnik fel, csak éppen a részletezés hiányzik s a háttér csak jelezve van, nincs kidolgozva. A novella itt egészen epikai műfaj, míg az új novella a maga egy helyzetre alapított szerkezetével erősen elhajlik a dráma felé. Meg kell mindjárt mondani, hogy Hunyady Sándor ösztönösen érti ezt a formát, a fordulatokon majdnem mindig biztonsággal kanyarodik el, mindig a lélektani valószínűség szerint fűzi a történéseket, ura marad az elbeszélésnek és ritkán mond többet vagy kevesebbet, mint amennyi okvetlenül szükséges. Eszközei nem mindig a legfinomabb precíziós eszközök, de mindig disztingváltan használja őket. Nem lehet rajtakapni semmin, ami csak a hatásra volna csinálva. Író-vér van benne.
Ez annál inkább elismerést érdemel, mert a témái nagyon csábítanák a hatásos banalitásra. Az úgynevezett mondaine témák körében szeret mozogni, alakjainak nagy része gazdag vagy sok pénzt költő gavallér, az ilyenek környékén röpködő kokott, szívesen vezeti őket bárokba és egyéb mulatóhelyekre. De ezeknek az elcsépelt motívumoknak felette tud maradni, a módban, ahogy a történéseket elmondja, mindig érezni, hogy felülről, egy világfias erkölcs és intellektus színvonaláról nézi őket. A Budapestre vezényelt ostoba kis olasz tiszt elpusztul a háború utáni évek mérgezett atmoszférájában. A rablott pénzen üzletemberré vált amerikai bandita szembekerül a milliárdos nagy faiseurrel, akiről e találkozáson kiderül, hogy ő a nagyobb bandita. Az epikureus gróf, aki rájött, hogy késői intenzív vonzalma a kis táncosnő iránt hamar el fogja fogyasztani féltve őrzött maradék életerejét s ezért szakít a leánnyal, akiben heves szerelmet ébresztett. Az ilyenek veszedelmes témák, de veszedelmeiket az író el tudja kerülni. Nem süllyed el bennük. Sohase mondja ki, de az elbeszélés módjában mindig éreztetni tudja, hogy