Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és széppróza

Dánielné Lengyel Laura: KÓBOR TAMÁS

Az írónak, aki negyven évi munkássága után írói terméséből kiválogatta azokat, melyeket idő, mentalitás-változás, égzengés, világfelfordulás után is a magáénak érez és vall, nem volt könnyű munkája. égy évtized - különösen négy olyan évtized, mely nekünk rendeltetett, vagy reánk méretett, - nagyon sok igenből nemet és talán még több nemből igent formált. Viszont perspektiva dolgában még nem jelent elegendőt. Szóval az ősz lehelete megérinti a termést, de még nem látni biztosan, mi az, amit hervadásra itélt, és mi az, aminek saját belső ereje és törvénye folytán tovább kell élnie, mert gyökere ott van az örök fejlődésben, a megingathatatlanul változatlan emberi lélek humuszában.

Egy olyan fajsúlyú és judiciumú író, mint Kóbor Tamás, nehéz és felelősségteljes munkát vállal magára, mikor bármiféle okból nem jöhetvén ki egész munkásságával, válogatásba fogott. Mi mindenesetre jobban örültünk volna, ha publicisztikai munkáinak legalább egy részét itt látjuk. Mert hiszen egy ilyen négy évtizedes évfordulón megjelenő gyüjteménynek mi lehet más célja, mint hogy szembekerülhessünk az író portréjával. S vajjon lehet-e kész Kóbor Tamás portréja publicisztikai munkái nélkül?

Kóbor publicisztikai munkássága azonban annyira átment a köztudatba, annyira beszivódott a magyar, főként a budapesti intellektusba, hogy mint egészen ismert tényezővel számolhatunk vele. És mikor írói egyéniségéről idevetítjük ezt a kis vázlatot, világosan lerajzolhatjuk, milyen egységes cél vezette politikai, szociológiai és irodalmi munkásságában?

És csakis ez az egységes cél, - melynek a szkeptikus ember fanatizmusával tudja magát átadni, - teszi érthetővé Kóbor Tamás útját és írásait. Az útat, melyen az önfegyelmezést már szinte művészetté emelő ember halad és a munkásságot, melynek célja a nagy egyetemesnek befogadása és az emberparány megértése.

Melyik a nehezebb? A második mindenesetre nehezebben kontrollálható. És az író állásfoglalását semmi sem ellenőrizheti jobban, világosabban, meggyőzőbben, becsületesebben, mint Kóbor korrigálása, mellyel Dumas fils híres mondását átstilizálja. Dumas hirdeti, hogy amit megértünk, az meg van bocsátva, Kóbor azt mondja, «amit megértettünk, azon már nincs semmi megbocsátani való».

És most eljutottunk ahhoz a bizonyos vízcsöpphöz, melyben meg lehet ismerni az Óceánt. Aki tollal, a toll emberéről portrét rajzol, annak meg kell lelni a mondásokat, melyekből kristálytisztán tükröződik vissza, miként áll szemben modellje Istennel, emberrel, sorssal, gondviseléssel, egyéni különválósággal, emberi szolidaritással, transzcendentális végtelenséggel és az emberi lét korlátjaival. Ezekről kell minden igazi íróembernek hitvallomást tenni és van úgy, hogy amit nem bir száz köteten keresztül megcselekedni, azt aztán elvégzi egyetlen mondása.

Kóbor Tamás publicisztikai munkássága voltaképpen ennek a megértésnek jegyében folyt le. Amellett értett ahhoz - amihez csak elsőrendű politikai talentumok értenek - , hogy vezérlő jelszóval fantázia- és érzésbeli táplálékkal lássa el a nagy tömeget. Nincs meg benne a Rákosi Jenő szuggesztiv ereje és hiányzik belőle akár az őszinte, akár a mondvacsinált fanatizmus. (Kivéve azt a csodálatos antagonizmust, melyet a szkeptikusok fanatizmusának hívnak.) Rákosi Jenőnek egyik nagy ereje volt, hogy 86 esztendős élete alatt soha eszébe nem jutott, hogy esetleg a másik félnek is igaza lehet. Kóbor írásain látszik az állandó kételkedés, tépelődés: igen, én így látom; de hiszen a túlsó parton állóknak is van szemük. És ki tudhatja?... A politikai vezéreknek és hadvezetőknek soha egy pillanatig sem szabad a másik igazságára gondolni, és nem szabad, hogy eszükbe jusson, hátha a másik parton állókat segíti meg Isten? Jeanne D'Arctól kezdve Napoleonig, Camil Desmoulinstól kezdve egészen Bartha Miklósig vagy Kaas Ivorig, soha hadvezérnek vagy politikai írónak eszébe nem jutott, hogy az ellenfélnek is lehet igaza.

Kóbor Tamás publicisztikai munkái így, a megértés jegyében is, egy választóvízerejű judiciumtól ellenőrizve elvégezték a maguk munkáját. Sőt Kóbornak volt alkalma megismerni a legnagyobb sikert és dicsőséget, amikor is a gondolat elválik attól, aki teremtette, elválik nemző apjától és mint mindenki által tudott, természetesnek talált igazság vonul be a lelkekbe.

A regény, és a novella-író Kóbort alig lehet elválasztani a politikai írótól. Ugyanolyan erős, állhatatos önfegyelmezéssel gondolkozó intellektus. Aki meg akarja írni egyszer Budapest történetét, annak az utolsó negyven esztendőhöz nem lesz sok jobb vezérmunkája és segítő tanulmánya, mint Kóbor regényei, Kóbor Tamás a belletrista, tisztára csakis budapesti író, de erről a városról ahogy a kilencvenes években élt és lélegzett, senki jobb és művészibb képet nem adott, mint ő. Úgy szereti és ismeri Budapestet, mintahogy Balzac ismerte Párist. Uccái és házai mind-mind elevenen ható erők, melyek nemzik és szülik a budapesti embert, hogy aztán a budapesti ember építse és formálja a várost a maga képe szerint tovább. Fantasztikus, egymásban való megtermékenyítés és egymásban való megtermékenyülés. És ezt a misztikus egybeforrását és egybetartozását városnak és lakóinak, a magyar irodalomban Kóbor Tamás formálta meg legjobban.

Fantáziája azonban túlontúl meg van pányvázva. Emberformáló ereje és képessége erős, míg pozitívumokkal dolgozik, fáradtság, szürkeség csak akkor mutatkozik, mikor a képzelet szárnyalására volna szükség. Ott érezzük a hiányosságot, ahol az egyéni sorsok a végtelenbe kapcsolódnak, mikor az elszórt esetek megmásíthatatlan törvényszerűséggé emelkednek. De Kóbor Tamás kritikai erejére vall, hogy a hiányosságot soha frázisokkal, bombasztokkal kitölteni nem akarja. Az igazi alkotó öntudatával mondja: A fogyatékosságaim is az enyémek. Azok is hozzám tartoznak. - Szűkszavú, ökonomikus, ha valahol hiányosság marad, hitvány vásári munkával ki nem tölti.

Ha egy írónak igazi értékét le akarjuk mérni, oda kell dobni a mérleg serpenyőjére költői, korfestői és moralista mivoltát. Kóbor Tamás korfestése elsőrangú. Mint moralista is nemesen emelkedett, mert világosan kicsendül munkáiból hite, hogy az embernek csak teste eladható, korrumpálható, prostituálható, néha azért, hogy gyermekének egy darab kenyeret szerezzen, néha azért, hogy pezsgőben fürödjék, néha azért, hogy szobrot emeljenek neki, aztán meg, hogy a hidak alatt juthasson egy kis hely számára, hol meggyötört testét kinyújthassa, de a léleknek semmi köze ehez a sok fertelmes becstelenséghez. Aki embert vásárol, embert ver láncra, ha Caesar, ha kalmár, mindig rossz vásárt csinál, mert a lélek, - az ember lelke, - a fizetés vagy a láncraverés pillanatában már azon iparkodik, miként szabadíthassa ki és föl magát. És igen gyakran van úgy, hogy semmi közünk ahoz, amit elkövettünk, mert hogy reánk méretett és el kellett követnünk.

A költő Kóbor Tamás ha egyben-másban adósunk maradt is, annál többet kaptunk a korfestőtől és a moralistától. Most, mikor a magyar irodalom egyik kiváló munkása negyvenéves jubileumát ünnepli, ebben az ünneplésben részt vesz mindenki, ki az írói érdemet és emberi értéket méltányolni tudja.