Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Azt hiszem, mindenki gyanakodva, bizonyos bizalmatlansággal vesz kezébe olyan irodalmi művet, amelyben politikumot, vagy társadalmi kérdések túlzott és pártfoglaló hánytorgatását sejti. Hiszen bármennyire határozott hangok hallatszanak a kritika részéről is, hogy az irodalomnak igenis első feladata az emberi haladás fiakkerozójává válni, a dolog mégis csak úgy áll, hogy az igazi irodalom nem állhat sehová. Mert ha valahová áll, akkor nem irodalom, hanem újságírás. Vagyis ha a problémái megszüntek problémáknak lenni, akkor előbb-utóbb üres szócséplésnek fog hatni. Már pedig az irodalomnak elvitathatatlanul legelismertebb kritériuma az, hogy nemcsak a saját, hanem minden koré, ha tényleg érték, tényleg irodalom.
Hát persze ennek a tételnek a fordítottja is áll néha olyan értelemben, hogy még a százszázalékos ujságírás is maradandó becsű értékektől lesz esetleg terhes.
Ez a könyv, azt hiszem, ezeknek az írásműveknek a sorába kebelezhető. Nem mondom, hogy remek, mert hiszen ez adottság miatt majdnem lehetetlenség és nem is pretenziója ennek a könyvnek. De igenis vannak részek benne, amik valóságos kis költemények, dokumentumok emberi életről a szépség jegyében, egyszóval irodalmi becsűek.
Hogy máskülönben mennyire szolgálja a célját ez a könyv? Mintája lehetne a komoly, férfias, nemesveretű zokszónak, amit ferdeségek, igazságtalanságok keltenek.
Bár csak krónikaszerűleg kapcsolódó ujságcikkek gyűjteménye, sokkal többet ér, mint egy elemző, pléh-hősöket tologató regény, amelynek intenciója propagatív problémafejtés. Ezeken a jegyzeteken legalább a valóságnak friss hamva vonzza az érdeklődést és szempontjaik, amivel a zajgó hétköznapokból halásszák ki a gondolkodtatásra érdemes mozzanatokat, sokkal magasabbra emelik az effajta művek átlagán ezeket a jegyzeteket.