Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Szocialista író könyve, aki tudja, hogy a szocialista programm nem való az irodalomba, mint ahogy semmiféle pártprogramm nem való bele, de azért teljesen nem tud vele szakítani. Ezért nem éri be azzal, hogy elmondja történeteit, ahogy átélte, látta, elképzelte őket, hanem szükségét érzi, hogy egyikhez-másikhoz odaakasszon valami tanulságot, a phaedrusi mesék módjára. Mintha nem bízna eléggé az elmondott dolgok szimbolikus jellemző voltának magától való erejében. Pedig bízhat, mert a történetek nagyobbrészt jól vannak elbeszélve s maguktól jobban megmondják az értelmüket, mint akármilyen utólagos tanulság. A falusi nyaralásra küldött városi kisgyerek megsajnálja a szegény tehenet, amely be van zárva a szűk, rossz-szagú istállóba. Mikor egyedül marad, ki akarja ereszteni, de a tehén nem megy, ütni, verni, ostorozni kell, hogy elfogadja a felkínált szabadságot. Minek ehhez magyarázat? A fiatal író aggodalmaskodása ez, aki attól fél, hogy nem értik meg, vagy a szocialista ujságíró megszokása, akinek populárisan kell szólni, ha meg akarja értetni magát?
Egyébként nem lehet Nyigri könyvét propagandakönyvnek mondani. Témája a szegénység szenvedése, szörnyű testi töretése, nélkülözése és megaláztatása. Parasztokon, iparosokon, városi szegényeken, legmelegebb színekkel gyermekeken mutatja meg, de a propaganda páthosza nélkül egyszerűen rámutatva a tényekre, melyek minden propagandánál nyomósabb argumentumokat tudnak. Vannak derültebb hangjai is, de legtöbbször nyomott hangulat jön ki történeteiből. Csak az utolsó történetnek, mely a kötet címét adta, van propaganda-íze s ez a történet elégít ki legkevésbé, mert szimbolikus előadásmódja mögött érezzük a szocialista irodalom közhelyeit. Ezt leszámítva Nyigri könyve egy fiatal írónak sok jóval bíztató indulása: tud elbeszélni, vannak meghallgatásra érdemes mondanivalói, ami fiatalos szögletesség van benne, az le fog róla csiszolódni. Így, ahogy van, sem bánja meg, aki könyvét elolvassa.