Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG
Igen Tisztelt Barátom!
Azon a jogcímen kérek egy kevés teret, hogy immár közel egy negyedszázada figyelem a magyar barázdán folyó munkát. Gazda vagyok, mióta megemberesedtem; szép, címeres magyar ökrökkel szántattam évtizedek előtt, - ma traktorral, meg villamos erővel dolgoztatok; akkor tollal, meg ceruzával hadakoztam a lapok gazdasági rovatában, ma írógépen kopogtatok; de mindig komoly érdeklődéssel vettem részt a mezőgazdaság munkájában és vizsgálgattam annak a nemzetgazdaság szervezetében elfoglalt helyzetét, a nemzet fejlődésére s az ember boldogulására gyakorolt hatását, vagyis azt az egész különleges helyzetet, amelyet a mezőgazdaság a többi foglalkozási ágazatok közt elfoglal.
Mert a mezőgazda nem egyszerű termelő, mint mondjuk a csizmadia, akinek az lehet a fő célja, hogy jó csizmát gyártson s maga is megtalálja mellette a számítását, hanem művész, akinek a természet legremekebb alkotásai kerülnek ki a keze alól, orvos, aki nem a tiszteletdíj kedveért, hanem a szenvedő ember javáért dolgozik, búvárkodó tudós, szervező és olyas valaki, aki az élet kellős közepében, élő emberekkel, az élő természettel, a tudománnyal s a közgazdasággal állandó kapcsolatban kell hogy munkálkodjék.
Előre kellett ezeket bocsátanom akkor, midőn azon nézetemnek adok kifejezést, hogy az
E háború fő célja a kapitalista gazdasági rendszer megbuktatása. Mellékcéljai is vannak, mint minden háborúnak: a győzelmet kamatoztatni is akarja, meg akarja sarcolni a legyőzött ellenfelet. S e mellékcélját tudatosabban szolgálja, mint más háborút viselő fél, mert vezérei az üzleti szellem geniális képviselői közül kerülnek ki, akik a maguk szakmájában époly nehezen győzhetők le, mint egy Napoleon, vagy Hindenburg.
E háborúban az ember jóléte, kényelme, testi épsége és élete époly keveset számít, mint a fegyveres mérkőzéseknél. A fő a győzelem, melynek kedvéért mindenkit és mindent feláldoznak; nem kímélik tehát saját embereiket sem.
A bolsevisták gazdasági háborújának képét oly tisztán látom, mintha filmre sűrítve peregne le előttem.
A búzadumping révén azt remélik, hogy a kapitalista gazdasági rend alapján termelő államokat, mezőgazdaságuk megrendítése mellett egy ügyes tőzsdemanőver útján még meg is sarcolhatják oly módon, hogy a dumping révén ellanyhított piacokon olcsóbban veszik vissza a gabonát, mint ahogy eladták. Egyúttal megadják a kegyelemdöfést a kapitalista mezőgazdasági termelés azon utolsó csökevényeinek is, amelyek a másfél évtizedes bolsevizmust náluk még túlélték.
Hogy a búzát oly aránytalanul olcsón tudják adni,
A búzatömegeket az oroszok főként két forrásból gyüjtik össze. A legnagyobb mennyiséget a cseka szerzi meg a kulakoktól. Az átvételi árat a szovjet szabja meg; aki ezzel meg nem elégszik, az golyót, vagy kancsukát kaphat ráadásul.
Kisebb mennyiségeket a kommunista mezőgazdasági nagyüzemek szolgáltatnak be. Ezeknek a termelését nem terheli földbér, közteher. Munkásaik bérét maguk szabják meg diktatórikus módon. Ha veszteségeik vannak, azokat kénytelen elviselni a köz, az üzemvezetőket pedig bíróság elé állítják.
Az ily módon összeszerzett gabonatömegek inváziójával szemben a kapitalista alapon álló mezőgazdasági termelés csupán annak átszervezésével hiába próbál megküzdeni.
Nincs egyetlen olyan részlete a bolsevisták mezőgazdasági programjának, melyet követendő példának tekinthetnénk. Mert az egy haditerv, nem pedig a békés termelés megszervezésére irányuló program.
A bolsevistáknak először el kellett pusztítaniok az orosz mezőgazdaság minden pillérét, a szilárdakat csak úgy, mint az elavultakat; meg kellett törniök a föld népének az ellentállását, hogy haditerveikből valamit is megvalósíthassanak. Céluk szolgálatára kikölcsönözték és felhasználták a kapitalista világ keretében kifejlődött tudomány és technika eredményeit.
Mi a kapitalista rendszer alapján, a föld népének a készséges közreműködésével, a köz javára s a mezőgazdaság különleges viszonyaira tekintettel akarjuk a mezőgazdasági kultúrát fejleszteni. Mi a bolsevisták módszereit még akkor sem követnők, ha azok látszatsikereket mutathatnának fel.
Mi a föld népét földtulajdonhoz akarjuk juttatni s azon boldogulását a közérdekkel harmóniában elősegíteni.
Mert nem kívánunk népünkön egy elmélet kedvéért erőszakot tenni.
Mert az esetre, ha a népet eltartó mezőgazdasági munkaalkalmakat annak mechanizálása révén csökkentjük, nem tudunk neki e helyett egyéb életlehetőségeket nyujtani. Nincsenek gyaramataink, ahová küldhetnénk őket, sőt még állandó hadseregünk sincs, ahol tömegeket helyezhetnénk el. Nyersanyag- és tőkeszegénységünk miatt az ipar sem fog oly rohamosan fejlődhetni, hogy a mezőgazdasági munkából kiszoruló tömegeket belátható időn belül mind foglalkoztathassa. Munkanélküli segélyt sem osztogathatunk.
A mezőgazdasági munkának kell tehát eltartania hazánk lakosságának több mint 50%-át még sok ideig.
Hogy a mezőgazdasági népesség boldogulhasson, emelni kell a termelés kultúrszínvonalát és meg kell szervezni a termelőket és a termelést, - az kétségtelen. De kétségtelen az is, hogy a bolsevistákkal
A mindinkább mechanizálódó nagyüzemnek csak a gyéren lakott vidéken, vagy egyéb különleges viszonyok közt van meg a létjogosultsága. Például ott, ahol a kisebb üzemek a maguk korlátozottabb eszközeivel érvényesülni nem tudnak. Másutt azonban a közép-, a kis- és a törpeüzemek szaporítása és megerősítése a kívánatos.
Mert ezek az ember, a család, egy-egy nemzetség boldogulásának a legbiztosabb alapjai. S utóvégre is, -
Azonban a kisebb üzem a termelés mennyiségében, minőségében, valamint az előállítási költségek tekintetében is versenyképes a nagyüzemmel. Ezt Belgium, Hollandia, Svájc, Olaszország példája bizonyítja.
A gépüzem maga még nem jelent fölényes kultúrát a mezőgazdaságban. Igaz, hogy a traktor különb munkát végez, mint az igaerő, de az ásó még a traktornál is különbet. A traktorvezető magasabb kultúrfokon áll, mint a szekeres béres, de a kertész kezéből kikerülő nemes rózsatövekben, az állattenyésztő művész munkája nyomán termett pompás tenyészállatban is nagy kultúrmunka rejlik. A gramofón nem jelent nagyobb kultúrát a hegedűnél, a film az ecsetnél.
A kanárimadártól kezdve a 15.000 liter tejet adó tehénig, az ezüstrókától a versenylóig mindenfélét lehet nálunk sikeresen tenyészteni s ananászt, jácinthagymát s a világ legízesebb gyümölcsét lehet nálunk termelni.
Erre kell népünket tanítani, szoktatni s nem arra, hogy mechanizált búzagyárakban bürokrata üzemvezető, kancsukasuhogtató munkavezető vagy kuli legyen.
Nem termelő szövetkezeteket, hanem a termelők szövetkezeteit kell megszerveznünk.
Nem elvenni kell a földet a föld népétől, hanem földhöz kell juttatni.
Ne gépkezelőt neveljünk a mezőgazdából (bár ehhez is értenie kell), hanem alkotó, teremtő embert, kinek művében embertársainak öröme telik.
A magyar mezőgazda ma még távol él a kultúrközpontoktól.
Ha az autó, a vasút, a rádió csökkentette is a távolságot, de teljesen megszüntetni sohasem fogja. A kultúra úgynevezett áldásaiban kevéssé részesedik.
Munkahelye nem tiszta, higienikus, - hóban, sárban, térdig trágyában kell gyakran dolgoznia. S nem nyolc órát - s nincs és talán nem is lesz soha week-endje.
Nem kaszinózik s csak hírből ismeri a szinházat, a mozit s a városi ember szórakozásait. De mindezekről szívesen lemond azért, hogy szabad ember lehessen, hogy magának, saját feje szerint végezhesse közhasznú munkáját.
Az orosz lecke tanulságai e gondolatokat ébresztették bennem.
Igen tisztelt Barátom, lehet, hogy félreértettelek, mert talán nem is azt akartad mondani, ami ellen vitába szálltam. Érdekkel várom további fejtegetéseidet s azt hiszem, az érdeklődésben osztoznék számos olvasó, mert úgy tudom, vagyunk már magyar gazdák elegen a «Nyugat» barátai körében.
Kunágota
[+]