Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG

Ráth József: OROSZ LECKE [+]

Igen Tisztelt Barátom!

Azon a jogcímen kérek egy kevés teret, hogy immár közel egy negyedszázada figyelem a magyar barázdán folyó munkát. Gazda vagyok, mióta megemberesedtem; szép, címeres magyar ökrökkel szántattam évtizedek előtt, - ma traktorral, meg villamos erővel dolgoztatok; akkor tollal, meg ceruzával hadakoztam a lapok gazdasági rovatában, ma írógépen kopogtatok; de mindig komoly érdeklődéssel vettem részt a mezőgazdaság munkájában és vizsgálgattam annak a nemzetgazdaság szervezetében elfoglalt helyzetét, a nemzet fejlődésére s az ember boldogulására gyakorolt hatását, vagyis azt az egész különleges helyzetet, amelyet a mezőgazdaság a többi foglalkozási ágazatok közt elfoglal.

Mert a mezőgazda nem egyszerű termelő, mint mondjuk a csizmadia, akinek az lehet a fő célja, hogy jó csizmát gyártson s maga is megtalálja mellette a számítását, hanem művész, akinek a természet legremekebb alkotásai kerülnek ki a keze alól, orvos, aki nem a tiszteletdíj kedveért, hanem a szenvedő ember javáért dolgozik, búvárkodó tudós, szervező és olyas valaki, aki az élet kellős közepében, élő emberekkel, az élő természettel, a tudománnyal s a közgazdasággal állandó kapcsolatban kell hogy munkálkodjék.

Előre kellett ezeket bocsátanom akkor, midőn azon nézetemnek adok kifejezést, hogy az Orosz leckéből csak okulhatunk, de abból nem tanulhatunk.

Az orosz bolsevisták nyersterménydumpingja nem egyéb, mint a kommunizmusnak a kapitalizmus ellen megindított gazdasági háborújának egy áttörési kísérlete.

E háború fő célja a kapitalista gazdasági rendszer megbuktatása. Mellékcéljai is vannak, mint minden háborúnak: a győzelmet kamatoztatni is akarja, meg akarja sarcolni a legyőzött ellenfelet. S e mellékcélját tudatosabban szolgálja, mint más háborút viselő fél, mert vezérei az üzleti szellem geniális képviselői közül kerülnek ki, akik a maguk szakmájában époly nehezen győzhetők le, mint egy Napoleon, vagy Hindenburg.

E háborúban az ember jóléte, kényelme, testi épsége és élete époly keveset számít, mint a fegyveres mérkőzéseknél. A fő a győzelem, melynek kedvéért mindenkit és mindent feláldoznak; nem kímélik tehát saját embereiket sem.

A bolsevisták gazdasági háborújának képét oly tisztán látom, mintha filmre sűrítve peregne le előttem.

A búzadumping révén azt remélik, hogy a kapitalista gazdasági rend alapján termelő államokat, mezőgazdaságuk megrendítése mellett egy ügyes tőzsdemanőver útján még meg is sarcolhatják oly módon, hogy a dumping révén ellanyhított piacokon olcsóbban veszik vissza a gabonát, mint ahogy eladták. Egyúttal megadják a kegyelemdöfést a kapitalista mezőgazdasági termelés azon utolsó csökevényeinek is, amelyek a másfél évtizedes bolsevizmust náluk még túlélték.

Hogy a búzát oly aránytalanul olcsón tudják adni, az nem a szervezés sikere.

A búzatömegeket az oroszok főként két forrásból gyüjtik össze. A legnagyobb mennyiséget a cseka szerzi meg a kulakoktól. Az átvételi árat a szovjet szabja meg; aki ezzel meg nem elégszik, az golyót, vagy kancsukát kaphat ráadásul.

Kisebb mennyiségeket a kommunista mezőgazdasági nagyüzemek szolgáltatnak be. Ezeknek a termelését nem terheli földbér, közteher. Munkásaik bérét maguk szabják meg diktatórikus módon. Ha veszteségeik vannak, azokat kénytelen elviselni a köz, az üzemvezetőket pedig bíróság elé állítják.

Az ily módon összeszerzett gabonatömegek inváziójával szemben a kapitalista alapon álló mezőgazdasági termelés csupán annak átszervezésével hiába próbál megküzdeni.

Egy óriási arányú tisztességtelen versennyel állunk szemben, amellyel csak harci eszközökkel lehet elbánni. A kapitalista alapon termelő államoknak össze kell fogniok. El kell zárniok határaikat a bolsevisták nyersterményeinek inváziója elől. Elő kell készíteniök a bolsevisták gazdasági háborújának a waterlooi csatáját, ahol őket a civilizált világ gazdasági rendjének felborítására törő haditerveik feladására kell kényszeríteni.

Nincs egyetlen olyan részlete a bolsevisták mezőgazdasági programjának, melyet követendő példának tekinthetnénk. Mert az egy haditerv, nem pedig a békés termelés megszervezésére irányuló program.

A bolsevistáknak először el kellett pusztítaniok az orosz mezőgazdaság minden pillérét, a szilárdakat csak úgy, mint az elavultakat; meg kellett törniök a föld népének az ellentállását, hogy haditerveikből valamit is megvalósíthassanak. Céluk szolgálatára kikölcsönözték és felhasználták a kapitalista világ keretében kifejlődött tudomány és technika eredményeit.

Mi a kapitalista rendszer alapján, a föld népének a készséges közreműködésével, a köz javára s a mezőgazdaság különleges viszonyaira tekintettel akarjuk a mezőgazdasági kultúrát fejleszteni. Mi a bolsevisták módszereit még akkor sem követnők, ha azok látszatsikereket mutathatnának fel.

Mi a föld népét földtulajdonhoz akarjuk juttatni s azon boldogulását a közérdekkel harmóniában elősegíteni.

Mert nem kívánunk népünkön egy elmélet kedvéért erőszakot tenni.

Mert az esetre, ha a népet eltartó mezőgazdasági munkaalkalmakat annak mechanizálása révén csökkentjük, nem tudunk neki e helyett egyéb életlehetőségeket nyujtani. Nincsenek gyaramataink, ahová küldhetnénk őket, sőt még állandó hadseregünk sincs, ahol tömegeket helyezhetnénk el. Nyersanyag- és tőkeszegénységünk miatt az ipar sem fog oly rohamosan fejlődhetni, hogy a mezőgazdasági munkából kiszoruló tömegeket belátható időn belül mind foglalkoztathassa. Munkanélküli segélyt sem osztogathatunk.

A mezőgazdasági munkának kell tehát eltartania hazánk lakosságának több mint 50%-át még sok ideig.

Hogy a mezőgazdasági népesség boldogulhasson, emelni kell a termelés kultúrszínvonalát és meg kell szervezni a termelőket és a termelést, - az kétségtelen. De kétségtelen az is, hogy a bolsevistákkal teljesen ellentétes irányban.

A mindinkább mechanizálódó nagyüzemnek csak a gyéren lakott vidéken, vagy egyéb különleges viszonyok közt van meg a létjogosultsága. Például ott, ahol a kisebb üzemek a maguk korlátozottabb eszközeivel érvényesülni nem tudnak. Másutt azonban a közép-, a kis- és a törpeüzemek szaporítása és megerősítése a kívánatos.

Mert ezek az ember, a család, egy-egy nemzetség boldogulásának a legbiztosabb alapjai. S utóvégre is, - a főcél nem a termelés, hanem az ember.

Azonban a kisebb üzem a termelés mennyiségében, minőségében, valamint az előállítási költségek tekintetében is versenyképes a nagyüzemmel. Ezt Belgium, Hollandia, Svájc, Olaszország példája bizonyítja. Leckét ezen államoktól vegyünk, ne az oroszoktól.

A gépüzem maga még nem jelent fölényes kultúrát a mezőgazdaságban. Igaz, hogy a traktor különb munkát végez, mint az igaerő, de az ásó még a traktornál is különbet. A traktorvezető magasabb kultúrfokon áll, mint a szekeres béres, de a kertész kezéből kikerülő nemes rózsatövekben, az állattenyésztő művész munkája nyomán termett pompás tenyészállatban is nagy kultúrmunka rejlik. A gramofón nem jelent nagyobb kultúrát a hegedűnél, a film az ecsetnél.

A kanárimadártól kezdve a 15.000 liter tejet adó tehénig, az ezüstrókától a versenylóig mindenfélét lehet nálunk sikeresen tenyészteni s ananászt, jácinthagymát s a világ legízesebb gyümölcsét lehet nálunk termelni.

Erre kell népünket tanítani, szoktatni s nem arra, hogy mechanizált búzagyárakban bürokrata üzemvezető, kancsukasuhogtató munkavezető vagy kuli legyen.

Nem termelő szövetkezeteket, hanem a termelők szövetkezeteit kell megszerveznünk.

Nem elvenni kell a földet a föld népétől, hanem földhöz kell juttatni.

Ne gépkezelőt neveljünk a mezőgazdából (bár ehhez is értenie kell), hanem alkotó, teremtő embert, kinek művében embertársainak öröme telik.

A magyar mezőgazda ma még távol él a kultúrközpontoktól.

Ha az autó, a vasút, a rádió csökkentette is a távolságot, de teljesen megszüntetni sohasem fogja. A kultúra úgynevezett áldásaiban kevéssé részesedik.

Munkahelye nem tiszta, higienikus, - hóban, sárban, térdig trágyában kell gyakran dolgoznia. S nem nyolc órát - s nincs és talán nem is lesz soha week-endje.

Nem kaszinózik s csak hírből ismeri a szinházat, a mozit s a városi ember szórakozásait. De mindezekről szívesen lemond azért, hogy szabad ember lehessen, hogy magának, saját feje szerint végezhesse közhasznú munkáját.

Az orosz lecke tanulságai e gondolatokat ébresztették bennem.

Igen tisztelt Barátom, lehet, hogy félreértettelek, mert talán nem is azt akartad mondani, ami ellen vitába szálltam. Érdekkel várom további fejtegetéseidet s azt hiszem, az érdeklődésben osztoznék számos olvasó, mert úgy tudom, vagyunk már magyar gazdák elegen a «Nyugat» barátai körében.

Tisztelő híved

KunágotaRáth József

 

[+] L. Móricz Miklós ilyen című cikkét a Nyugat január 1-i számában.