Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Török Sophie: BOHUNICZKY SZEFI NOVELLÁI
Nők - Rigó (Főiskolai könyvnyomda, Pápa)

Egyszerre két kötet novellát adott ki Bohuniczky Szefi, s e novellák nem azért hasadtak két kötetté, mert egy kötet méretében nem fértek el, hanem mert karakterük szerint kétfelé kívánkoztak.

Ezt a kétféleséget debutáló írónál tetszetős volna a keresgélőnek bizonytalanságával, stílus és világnézeti ingadozással magyarázni. De Bohuniczky kész író, érett, meggondolt és befejezett, írásainak kétféleségét lelkének s mondanivalójának eredendő kétféleségével lehet csak megmagyarázni. Vagy pontosabban: egy megtalált hang helyett kettőn is mer megszólalni, fiatalosan nem tudva a merev konvencióról, hogy sok arcunk közül a legjellemzőbbet kell álarcul viselnünk az emberek előtt, hogy kényelmesen megalkothassák rólunk véleményüket. Bohuniczky írói pályáján csak most van beérkezendő, s a zsarnok kritika még nem kényszeríti, hogy önmaga fémjelzéses képévé merevüljön. Szabadsága, elaszticitása s bátor lehetőségei még végtelenek, nem gátolja s nem determinálja semmi, hacsak nő-volta nem.

Első látásra abban különbözik a két kötet egymástól, hogy az egyik, a Rigó vaskos naturalizmussal rajzolt novellákat tartalmaz, világos és tömör kompozíciójú leírásokat a vidék és a föld népének életéből; a másik, a Nők, lazaszövésű monológok vagy dialógok, közelről és belülről megfigyelt pszichológiai és társadalmi rajzok a városi életből, asszonyokról, asszonytársakról; de e különbségek nagyjából külsőleges helyzet és stíluskülönbségek csupán, s Bohuniczky egyéni zamatú hangja színezi egyformára mindakettőt. A lényeges különbség a bennük megnyilatkozó lélek kétféleségében van: a Rigó alaphangja bölcs, derűs; nyers színek és nyugalmas humor szövik át, - a Nők levegője epekeserű és reménytelen. A Rigó népe ismeri istent s bajaiban is optimista hittel szereti az életet, a Nők hisztérikusan izgatott sorsában ami rosszulsikerült, örökre elromlott. A Rigóban szegénység, öregség, meddőség nagy bajai sírnak, a végső kihangzás mégsem tragikus; a Nők talán nem is életbevágó nagy dolgokat perget elénk, csak a szeszély, unalom, féltékenység és bosszú kis kínjait, de e kis dolgok mögött reménytelen ég szürkül, s az élet gyökerében megunta magát.

Asszonyok dolgához félelmetesen jól ért Bohuniczky Szefi, de mintha fölös erejével játszanék, megmutatja, hogy az emberábrázolásban akkor is kitűnőt produkál, ha pusztán kivülről láthatja alakjait (Rigó). Emberismeretének skálája széles, megfigyelései élesek, pontosak, frappáns hasonlatai felvillognak, mint sötétben fölsercenő gyufa. Pár szóval lélekzően elevenné teremti alakjait, novelláinak levegője, hangja és íze van. Kitűnő karakterfigurákat ad, kis mozdulataikból felismerjük a típust, az élet típusait, nem az irodalomét. Reliefje van itt minden arcnak, pap, család, diák, kasznár vagy béresasszony: igényes író alkotta őket, aki nem elégszik meg készenkapott jellemzéssel, s ha találunk is emberei közt egy-egy elmosódott arcot, téves pszichológián nem lehet őt tettenérni. Nő-íróknál ritkán észlelt tulajdonság: humora is van, nem fanyalgó csípős-savanyú női humor; becsületes, vaskos és üde egyszerre. Üdeség és vaskosság együtt jellemzik őt: zsíros, lihegő, nehéz földszag és könnyű, édes, friss illatok. Az is jellemző Bohuniczky írásaira, hogy időnkint hirtelen megakasztja az ideges, gyors párbeszédet, vagy a nyugalmas mese menetét, hogy megmutasson egy arcot, egy szögletet, egy mozdulatot, s ezek a megállások úgy hatnak hirtelen mozdulatlanságukban, mint élesen felragyogó állóképek.

E kötet legszebb írása a Rigó című novella, mely dacára kissé vulgáris meséjének s nyers színeinek, elbájoló üde édességében olyan, mint egyetlen boldog lendület, s e lendület túldobja a naturalista írások szűkebb köréből, majdnem közel a költészethez. A Nők kötet legjobban komponált írása a Válság című, hősnője, s problémája Kaffka Margitra emlékeztet. S az öreg Boroványinénak is bizonnyal vannak rokonai az irodalomban, de ez az apró jelzőkkel, s kis mozdulatokkal megfogott naivul okos asszony a személyes ismeretség érzését kelti az olvasóban, s úgy hat, mint egy elsőkézből kikerült figura. Egyébként a Nők novelláiban alig van látható kompozíció, vagy keménykötésű meseformálás. Bizalmas beszélgetéseket találunk, asszonyi pletykák, fájdalmak, őszinteségek, spontán lazasággal odavetve, cinkos félszavakkal, amit igazában csak asszonyok érthetnek; de e komponálatlan, szakgatott, elomló beszélgetések mögött állandó izgalom fűlik, valami lelki fájdalommá deformálódott testi izgalom, irígység, szerelem, gyűlölet fojtott izgalma. Mindebben valami ópiumos felfokozottság van, s a tárgyi feszültség a formát is kifeszíti, egységbe fogva a szavak, ösztönök és érzések vibráló játékait. Bohuniczky Szefire is, mint sok nőíróra jellemző, hogy szívével lát és ösztöneivel gondolkozik. Okos szív ez és mentes minden lágy érzelgősségtől, gondolkozó ösztöneivel elevenig ér, az éleslátók kérlelhetetlenségével. A nőktől a női lélek feltakart titkait várja az irodalom, s a nőknek most már módjuk is volna kiállani elnyomott nemük védelmében, de különös: nincs a nőnek elszántabb ellensége a nőnél! A nők önismerete rettenetes, ahogy e könyv szerzője ismeri az asszonyt, férfi úgy sohsem ismerhetné: az alattomost, fondorlatos, mohót, irgalmatlant. Megleshetjük álnokságaikat, titkos praktikáikat, kis lelkükben a nagy zavart, s az «édes cselszövő» arca sokszor ijesztő ebben a tükörben.

Manapság szinte konvenció minden jelesebb írónőnket Kaffka Margithoz hasonlítani, s a Nők kötet is műfajában kétségtelenül rokon Kaffka írásaival. Kaffka minden sajátos nőiessége mellett talán emberibb célokat keresett, messzibb horizontig nézett és védtelenebb szívvel szenvedett, mint Bohuniczky, akit különösen fölényes keménysége és elszánt éleslátása különböztet meg nagynevű elődjétől. Bohuniczky indulása a naturalizmus jegyében történt, s a Rigó kitűnő munka a maga nemében, talán készebb és egyénileg rokonszenvesebb is a Nőknél, mégis ugylehet az utóbbi könyv jelzi a fejlődés útját, mely a puszta naturalizmus zsákutcájából kivezet. Ma már a novellaírásnak más aspirációi vannak, melyek tágabb látókört nyitnak és mélyebb problémák kulcsát keresik. Állati lényünk titkait unalomig kérdeztük már, az új kíváncsiság a lélek felé fordul.

Bohuniczky szép nyelven ír, nem modoros, mint a nőírók gyakran és stílusában van valami diszkrét íze a hazulról hozott zamatos dunántúli nyelvjárásnak.

A két kötet szép kiállításban jelent meg, Fáy Dezső illusztrációinak ünnepi díszével.