Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 2. szám
Olvastam vagy dúdolta valaki? -:
- A régi útakat nem járom többé...
Úgy hangzik nekem, mint egy régi dallam,
mint egy megsebzett, holdsütötte dal
mely az erdő mélyére menekülve
a lomb közt nézi, ringázza magát
mielőtt a csend sűrüjébe hal.
Vagy emlékszem egy őszi éjszakára
halászokkal a félalvó Dunán:
úgy ültem a csónakon ölbetett
kézzel, mintha a víz is ölbetette
volna kezét - s míg a halászok
eveztek és énekük hűse rezgett:
a felmerült hálóból visszadőlt
a víznek élő, rengeteg ezüstje,
egyetlen hal akadt benn, színezüst,
mint ez a színezüst emlék, ezüstös
elővizéből az emlékezetnek.
Mintha én magam mondtam volna egyszer,
válságos órán, mikor minden elment
s úgy mondtam volna: tisztának maradni,
csak mondtam, senkinek, feloldozónak,
a négyfallal fülelő csendbe mondtam:
- A régi útakat nem járom többé.
Tapasztalt ínnyel állok íme itt
szűrt ízeid közt halovány szeptember,
tapasztalt ínnyel és mégis dadogva -
s mint akit száműztek valami jóból:
tünődik s feltör számon: Ifjuság, jaj,
a régi útakat nem járom többé...