Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG
Az orosz dömping adattára még hiányos, de azért egynéhány megjegyzést meg lehet kockáztatni vele kapcsolatban. A legelső az, hogy ez az orosz árutömeg eddig még meglehetősen kis mennyiségeket jelent. Az Angliában, Rotterdamban, Amerikában eladott orosz búza például mindössze annyi volt, hogyha a világpiac nem lenne ilyen hisztérikusan érzékeny, észre sem vette volna. Kétségtelenül feltünő, hogy egyáltalában megjelent az orosz versenytárs, a rémületet azonban talán nem is ez okozta, hanem az a kilátás, hogy ezután majd minden évben így lesz, sőt hogy az orosz kivitel fejlődni fog és így már most számolni kell a jövendő lehetőségekkel, amelyek az idei kisérlet fényében visszatükröződnek. Ez a következtetés azonban nem nyugszik elég adaton. Az Economist igen értelmesen úgy magyarázza az orosz betörést, hogy ez voltaképen a déloroszországi búzatermés egyetlen elképzelhető mozgósítása északi Oroszország fogyasztóterületei felé. Az oroszoknak nincs elég vasútjuk erre a célra; ma, tizenhat évi pusztulás után még kevésbé van, mint akármikor volt s így a kerülőutat kell választani. A nagy szállító víziutak délfelé irányulnak és így a búzafölösleget még a tél beállta előtt okvetlenül el kellett indítani azon az úton, amelynek a nyugateurópai fogyasztópiacokon van a végállomása. Így került az orosz búza ősszel a világpiacra, hogy az oroszok tavasszal ugyanazokon a piacokon visszavásárolják az egész mennyiséget, megindítsák Leningrád felé s onnan vasúton az ország ellátatlan részeibe, amelyek addig csak eltengődnek a maguk gyenge termésével.
Ez nagyon érthető beszéd s ha ez így van, akkor jövőre is csak ilyen pillanatnyi zavarra kell elkészülve lennünk, de nem egy új orosz gőzhengerre, - búzából.
Ebbe az értelmezésbe nagyon jól belefér az a másik, szakadatlanul hangzó, tehát nyilván teljesen igaz s adatokkal is bőségesen megtámogatott híranyag is, amely orosz tömegek éhezéséről szól, a dömping közepette. Ennek az éhségnek három forrása is lehet: az első az, hogy a szovjet kiéhezteti a parasztságot, s éppen azért veszi el tőle potom áron a búzát, hogy ne maradjon semmije. A másik, hogy valóban szűk kenyéren tartja azt is, akinek pedig kedvezni szeretne, mert szükös szervezőerejéből nem telik bővebb ellátásra. A harmadik pedig, hogy az inséges vidékek messze esnek a búzatermő vidékektől, - egészen nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy: országoktól, - és éppen ezeknek az érdekében folyik ez a mostani búzamozgósítás.
Mindez azonban csak negatívum, vagy csak annyi, hogy ezekben az adatokban az eddiginél világosabban látjuk a valóságot. De van ennek a kérdésnek még másik oldala is. Az oroszok a nagy inség közben, amiben benne vannak, hatalmas terveket alakítgatnak és próbálgatnak. Az az ötéves terv, amelyet négy év alatt akarnak elvégezni, abban oroszos, hogy a terv kikovácsolói nem bánják, ha a négy év alatt minden megtizedelődik, ami ezen a terven kívül esik. Nem bánják, ha közben emberek pusztulnak rakásra, csak a terv sikerüljön. S a terv kolosszális farmokról beszél, a gazdálkodásnak olyan méreteiről, amelyek mellett Kanada és az Unió méretei is eltörpülnek; búzagyárakról, amelyeket gépi erő visz és ipari termelőkultúra tölt meg. Új földekről, amelyeket most törnek be eke alá s az az eke mindjárt a traktorok százaiból és ezreiből áll. A terv nagy vonásai azt mutatják, hogy Oroszországnak néhány kísérleti pontján félretették a lomha embertömeget s gépeket állítottak a helyükbe; ki akarják kapcsolni a kézi munkát és az ész munkájának adják az elsőbbséget. Ma még ez is csak embrió, még akkor is, ha nyolcvanezer és száznegyvenezer hektáros mintagazdaságokról olvasunk is, de azért nagyon is elhihető, hogy ezekből a gazdaságokból sem nem olyan, sem nem annyi búza árad ki, mint a muzsik keze alól. Még azt is hozzá lehet ehhez tenni, hogy ma még ez is csak elgondolás, mert ha egy birtokon, és ha öt birtokon sikerül, még mindig messze van attól, hogy az orosz nép új termelési kultúrájává legyen s magábafoglalja és felölelje a különös orosz világot. Enélkül pedig nem lehet ez igazi ellenfele a világ másik felének sem, bár azért ugyancsak sok zavart okozhat neki.
Mégis megvan és teljes értékű számunkra ez az orosz lecke. Mert az oroszok a szervezéssel érik el ezt az eredményt, s ennek a szervezésnek a lényege az a kultúra, amit nem ők termeltek ki, hanem mi, és amit mégis csak ők mernek a maga tiszta mivoltában alkalmazni, s nem mi. Az orosz dömpinget eszerint az teszi félelmetessé, ami a nagyobb kultúra nyoma benne a mi kezdetleges termelési kultúránkkal szemben. Vajjon ezt a tényt nem lehet megérteni? Vajjon ez nem elég világos beszéd?
A kapitalizmus lényege az, hogy szilárdabb szervezetet, vagyis több homogén kultúrájú termelőt jelent, mint amennyit a többi kultúrák, amelyek megelőzték és amelyek bizonyos mértékben párhuzamosan ma is megvannak mellette. Nálunk, a «kapitalista» termelési rendben, ilyen csökevény kultúrfokot jelent a mezőgazdaság. A szovjetek most azon fáradoznak, hogy az agrártermelést is kapitalista alapon szervezzék meg (az elnevezés valóban nem fontos) és ezzel akarják aláásni a velük szemben álló kapitalizmust. Az orosz előretörés ebben az értelemben annak a nagyobb kultúrának a fölényét jelentené, amelyet a mi alapjainkon teremtettek meg, csak új területre állitottak, olyanra, amelyen mi még nem tudtunk sikert érni el az «új» szervezési móddal. Vajjon kimerültek a lehetőségeink és csődöt mondtak a képességeink ebben az irányban? A mi agrártermelésünk megközelíthetetlen? A mi szervezőink nem látnak e téren maguk előtt sem feladatokat, sem lehetőségeket?
Az orosz dömpingnek ez a nagy leckéje. Valljuk be, hogy saját fegyverünkkel készülnek végigverni rajtunk. Holott ennek a megakadályozásához még az sem kell, hogy a mi kultúránk magasabb legyen, mint az övék, hanem csak annyi, hogy ne legyen kisebb. Mert ha egyenlő fokon állunk, akkor egyúttal már immunisakká is váltunk ezzel a támadással szemben.
A termelés kultúrájának új fejlődési szakasza ki van jelölve, - bele kell kezdeni a munkába. Az oroszok is ezen dolgoznak, de természetes hátrányuk, hogy diktatórikus alapon akarnak eljárni. A mi szabadságunk nagy előny számunkra, de nem olyan nagy, hogy felmentene bennünket a fejlődés kötelezettsége alól, s nincs rajta mit szégyenlenünk, hogy a szovjet is figyelmeztet erre bennünket. Csak akkor lenne, ha nem hallanánk meg ezt a figyelmeztetést.