Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG
A nemzeti jövedelem olyan bonyolult mennyiség, hogy mindig gyanus, ha nagyságát egyetlenegy számmal akarják megmérni. Azok az eredmények, amelyek errevonatkozóan időnként felbukkannak, voltaképpen csak annak az ártatlan jóakaratnak a kifejezői, mellyel egyes statisztikusok az elméleti gazdaságtan megállapításait elfogadják és minden kétség, vagy aggodalom nélkül alkalmazzák.
Fellner Frigyes például, - mint kollégái is, - a tárgyi jövedelem elméletéből indul ki. Szerinte «a nemzeti jövedelem mérvére (!) csak a termelt mennyiség van befolyással.» Aki tehát olyasmit csinált, amit nem lehet kézzel megfogni, az nem is vett részt a nemzeti jövedelem gyarapításában, mert hiszen ez nem mennyiség. A pap, aki az erkölcsre tanít s a bíró, aki igazságot szolgáltat, ingyenélő, mert a Fellner nemzeti jövedelmének mindegy, hogy a termelt mennyiségek kinek a birtokában vannak, feltéve, hogy nem kerültek a határokon kívülre. A muzsikus nem termelt értéket, ellenben a hegedű-készítő és a kotta-nyomtató igen. E logika szerint a festő, a szobrász termelő eleme a nemzetnek, a költő nem; Fellner szerint azonban egyik sem az, mert a szellemi munkát ő egyáltalában kirekeszti a nemzeti jövedelemből, ha a művész márványában, vagy vásznán jelentkezik. A betűvetés tanítása nem nemzeti jövedelem, mert hiszen betűvetéssel egyáltalában nem lehet értéket termelni. Legfeljebb a nyomtatással. A mérnök munkája sem érték, csupán a palléré az. A
Fellner szeretne ridegen anyagi lenni, de kénytelen-kelletlen mégis engedményeket tesz.
Például azt mégsem meri állítani, hogy a kereskedelem nem termel értéket. Elfogad tehát a kereskedelem által létrehozott új értéknek annyit, amennyiből a kereskedő megél. Mert ha a kereskedő ennyivel nem járulna hozzá a kezében levő áruk értékének gyarapításához, - mondja - a társadalom nem fizetné meg a fáradságát. Ugyanígy elfogadja, hogy a fuvarozás is növelte annyival a termékek értékét, mint amennyibe a fuvarozás belekerült. Ebben legalább annyi haladás van a fizikai érték-kategóriával szemben, hogy Fellner abból kiemeli, vagy amellett tudomásul veszi a helyzetből fakadó értékkülönbséget. Ez határozott emelkedés.
Tisztán anyagi értékelmélet szempontjából is hiányos a Fellner-féle számolási mód. Legbiztosabb, amíg a mezőgazdaság körében mozog. Itt minden eredmény kézzelfogható, - szem, szár, gumó; állat, méh, selyemhernyó. Csak a költségekkel van némi baj, de Fellnert megnyugtathatja, hogy ezek aránylag kicsinyek lévén, a becsúszó számítási hibák nem okozhatnak bajt. Természetesen ő költségnek is csak a dologi kiadást veszi. A nyersanyagot, a felhasznált gépek, a berendezés amortizációját s ami ezeket kiegészíti.
Az ipari termelés eredményeinek megbecsülésénél azonban már kihagy ez a rendszer.
A gyáripar termelésének eredményére statisztika van s egyszerű dolog ennek a végösszegét átvenni. Csakhogy ebben a statisztikában nagyon sok a rétegeződés. A statisztika úgy készült, hogy ha ugyanaz az üzem készíti el, például a pamutból a fonalat, abból a szövetet, amit maga fehérít és fest, akkor értéknek csak a kezdő és a végső fok között levő különbséget veszi. De ha ugyanazt a műveletet több üzem végzi, amelyekben az áru sorra járva, mind értékesebbé válik a reárakott emberi, - tehát szellemi! - munka által, a statisztika ezt nem kutatja. S sajnos, Fellner sem kutatja. A gyáripari adat tehát nem fogadható el a maga kategórikus egyszerűségében.
De fel kellett volna tünnie Fellnernek, hogy a gyáriparban egy munkásra háromszor akkora termelt érték esik, mint a mezőgazdaságban, holott a kisipari termelés eredménye szerinte munkásonként véve kisebb, mint a mezőgazdaságié. Ez a többszöröződés tehát nem az ipari munkás nagyobb ügyességéből származik, hanem nyilván a tőke, vagyis a szervezés eredménye. Ha azonban a tőke közreműködése ennyivel gyarapítja a nemzeti jövedelmet, akkor talán azt a munkát is értéktermelésnek lehetett volna venni, amit közvetlenül ennek a tőkének a kezelése jelent. Például a pénzintézetekben. Ez társadalmi szempontból ugyanolyan rezsinek tekinthető, mint az, ami a mühelyekben készülő gépre az irodai költségekből esik. Csakhogy ez már nyílt elfogadása lett volna a szellem értéktermelésének, Fellner ettől visszariad s ebből az lesz, hogy az egyik helyen elfogadja, a másikon meg elveti ugyanazt a tényezőt.
A kisiparra vonatkozó becslésnél egyszerűen hihetetlen, hogy egy dolgozó ember termelésének eredménye itt kisebb lenne, mint a mezőgazdaságban. A munkabérek e két kategóriában egyebet mutatnak.
Nemzetgazdasági szempontból következetlenség, hogy ha a kenyeret a pék süti, akkor nemzeti jövedelem, ha a háziasszony, akkor nem az. A vendéglőkben a pecsenyesütés értéktermelés, mert nyersanyagból készárut teremt, - de hogy a háztartások legnagyobb részében ez otthon folyik le, ez már közömbös. A házimunka teljesen kiesik ebből az értékszámításból. Ha pedig a házimunka eredményét azért nem veszi számba, mert otthon is fogyasztjuk el, akkor ugyanezen az alapon a szabóipar és a cipészipar termelése egyformán kikapcsolandó, mert azokat is elfogyasztjuk. Hogy nem otthon? Az ételt sem. Azt is csak esszük otthon, - emészteni szabad az irodában is.
A kereskedelem s a modern társadalom magasabb régiói már alig szerepelnek ebben a statisztikában; a kereskedő csak szűkös élelmével, amelyet Fellner adóalapon számít ki; a többi azzal sem.
Nem statisztika ez, hanem játék a számokkal. De veszedelmes játék. Eredménye csak arra jó, hogy sok tanulatlan újság és sok tanulatlan politikus ezen az alapon tovább is úgy disztingváljon a nemzet rétegei között: ez értéktermelő, amaz meg parazita... De hovátartozik ezen az alapon maga Fellner Frigyes? Én ellentmondok neki és a fizikai munkások közé sorolom. Az ő munkája is volt olyan szükséges ahhoz, hogy egy-két könyv megjelenjék, mint a szedőé. S végre is: a szedő sem mérlegeli, mit ér az, amit szed, - azzal a másik mértékkel mérve, amire nézve a pénz valóban nem hiteles mérték. Még