Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG
1920-ban Magyarországnak 7,980.000 léleknyi lakosa közül 4,449.000 lélekről azt jegyezte fel a népszámlálás, hogy az őstermelés népéhez tartozik. Ez 55.6 százalék, tehát Magyarországot ezen az alapon épen úgy agrárországnak veszik, mint ahogy a részvénytársaságoknál az 50%-os többség diktál. Az ipari fejlődés ezzel az agrár-ítélettel szemben valóságos lázadásnak tünik fel. Harcolni kell érte, nyomról nyomra haladni a korszerű gazdasági kultúra felé.
Nem is akarok ellentmondani, de azért érdekelnek a részletek is. Egy ország népéről nem elég annyit tudni, amit a végső összegek mutatnak. Ugyanazon az eredményen belül nagyon sokféle árnyalat, lehetőség, változat bujkál. A statisztika utána is megy ezeknek a belső jellegzetességeknek. A mi dolgunk, hogy a számok közül kimerítsük azt, ami nélkül az ismeret nem igazi ismeret.
A részletes adatok pedig azt állítják, hogy ez az agrár-többség már 1920-ban is a gyermekek és az öregek többsége volt. A munkabíró Magyarország nem agrár többé, nem volt az már tíz esztendővel ezelőtt sem. Itt melléklem a pontos képét népünk megoszlásának, rajta van népünk foglalkozásának és kor szerint való megoszlásának minden adata.
A kép bal fele a férfinép tagolódását mutatja, jobb fele a nőkre vonatkozik. A vízszintes vonalak az egyes korcsoportokat különítik el egymástól; s az így támadó vízszintes csíkok vastagsága a korcsoport lélekszámának gazdaságával arányos. Oldalt ott szerepel a pontos százalékos adat is, amely azt méri, hogy az egész népnek hány százaléka esik egy-egy korcsoportra. Alulról felfelé haladva az ábrán a legalsó sáv a gyermekeket mutatja, a hatodik életév végéig. Ennek a csoportnak az aránya a fiú-oldalon az egész férfinépnek 12.1%-a. Az erre következő sáv a zsendülő gyermekkor, a hetedik életév megkezdésétől a tizennegyediknek a végéig. Ez 18.8%-ot foglal magában az egész fi-népből. Majdnem egyötödrészt. A serdülőkor, a 15-19 évesek 11%-ot tesznek, a 20-39 évesek aránya 29.2%; a 40-59 évesek korcsoportja már nem éri el az egész fi-népnek egy tizedrészét sem (9.3%); akik pedig ennél idősebbek, akik hatvanadik évükbe beléptek, vagy ezen felül vannak, majdnem ugyanennyit tesznek. A nők korosztályai nem egészen olyanok, mint a férfiakéi. A gyermek-korcsoportok náluk szegényebbek, a 20-39 évesek gazdagabbak. A férfiaknak 29.1%-a volt 1920-ban ebben az életkorban, a nőknek ellenben 32.0%-a. Negyventől ötvenkilenc végéig aránylag újra a nők vannak kevesebben. Ezen az életkoron felül egyforma az arány. Az a kis különbség, ami abból származik, hogy a nők valamivel hosszabb életűek, országos százalékszámokban nem fejeződik ki.
értelm.,
szabadfogl.,
nyugdij.,
tőkepénzes...
Egyéb
Ezeken a sávokon belül függőleges vonalak jelzik azt, hogy a korcsoport népe mint oszlik meg foglalkozási ágak szerint. Ezek a két oldalon, a férfiak és a nők oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Középütt vannak a polgári és egyházi közszolgálat s az úgynevezett szellemi szabadfoglalkozások adatai, a nyugdíjasok és a tőkepénzesek csoportjával együtt; e keskeny, de felfelé szélesedő függőleges csík mellett kétoldalt az ipar, kereskedelem, közlekedés, forgalom népének közös adati következnek, harántvonalakkal kiemelve; ezen túl, a diagramm széle felé az őstermelésé, amelyekben együtt szerepelnek a földmívesek, a kertészet, az erdészet adatai is. Legszélről, szintén harántvonalazással a házi cselédség, a közelebbi megjelölés nélkül való napszámosok, az egyéb foglalkozásúak s a haderő adatai sorakoznak fel.
Ha a különböző foglalkozási ágak minden életkorban ugyanazzal az arányszámmal részesednének, akkor ezeknek a függőleges sávoknak végig egyforma széleseknek kellene lenniök. De ehelyett az egyes korcsoportok között igen nagy eltérések vannak.
A középső zónában, ahol a közszolgálat, a szellemi szabadfoglalkozások és a nyugdíjasok, tőkepénzesek szerepelnek, felfelé szélesedik a rajz. A gyermekek aránya az alsóbb korcsoportokban 5%, a magasabbikban 5,2%; a serdülő korban, 15 és 19 év között ennek az osztálynak az aránya 3,7%-ra zsugorodik össze, annak jeléül, hogy gyorsan növekvő réteg ez, amelynek 1905 előtt még nem volt olyan nagy a jelentősége és kiterjedése, mint később, tehát ebből a korból nem származik annyi gyermeke, amennyi mai kifejlettségének megfelelne. 20 és 39 év között már 6.3% az arány, negyven és hatvan év között 7,6%, s ezenfelül egyszerre 10,9%. A nőknél ez a gyarapodás még torzabb, még határozottabb. Mintha ez az osztály nem alulról, hanem felülről gyarapodnék.
A bányászat, ipar, forgalom, kereskedelem népe a különböző korosztályokban más-más megoszlást mutat. A két gyermekcsoport itt elég egyforma, 15-19 év között pedig nem fogy, hanem nő ez a foglalkozási főcsoport, ez a növekedés azt mutatja, hogy az ipar, kereskedelem tanoncokat s más fiatal munkaerőket hódít el más foglalkozási ágaktól. Legnagyobb gazdagságát ez a csoport 20 és 39 év között éri el, s itt 36%-ra duzzad. Természetesen nem a saját fiataljaiból, hanem úgy, hogy elvonja a mezőgazdasági foglalkozásbelieknek tekintélyes részét. Innen felfelé már hanyatlik az ipar és a kereskedelem népének aránya, negyven éven túl hatvanig még 31,4 százalék s azon túl egyszerre 18.1 százalékra zuhan. Annak a jele ez, hogy az iparosodás nálunk a legutóbbi évtizedek eredménye volt; azok, akik a népszámláláskor, 1920-ban hatvanévesek voltak, 18760-ban születtek, tehát korcsoportjuk egyfelől az akkori Magyarország foglalkozási megoszlását mutatja, másfelől meg azt is, hogy nálunk, kezdő gazdasági kultúrájú népnél az ipar s a kereskedelem nagy része, ha megöregszik, visszaesik az őstermelő rétegbe, ahonnan egy időre kiemelkedett. Még nem jutottunk el odáig, hogy az iparos- és a kereskedőréteg fundált vagyont teremthetett volna a maga számára, amelynek birtokában nyugdíjas kereskedőként, vagy iparosként élhetné végig az öregkort. Nagyon kicsi az a hányad, amelyet az öreg kereskedők és iparosok közül a tőkepénzesek csoportjában találhatunk meg. Pontos arányát csak akkor lehetne meghatározni, ha a népszámlálás különös gonddal kérdezné a tőkéjükből élők vagyonának eredetét.
Az iparos- és kereskedőnép női fele nagyjából ugyanúgy tagolódik kor szerint, mint a férfiak csoportja. De a legfiatalabb gyermekkort kivéve mindenütt gyérebb, mint a férfioldalon. Ennél a legfiatalabb korosztálynál nincs eltérés, mert ez azokat a gyermekeket foglalja magába, akik iparos szülőktől származtak; de ezen felül mér olyan iparosréteggel állunk szemben, amely gyermekkorát az őstermelésben töltötte el. A női oldalon is 20 és 39 év között van a maximum, de jóval kisebb, mint az iparos férfinépnél. A nők arányszámán is látszik, hogy fokozatosan hódítja az ipar a mezőgazdaság népét s látszik az is, hogy az iparosok még most is igen tekintélyes hányadban házasodnak a mezőgazdasági réteg lányai közül. Az ipar még nem elég nagy s főként nem eléggé magállapodott ahhoz, hogy a saját maga köreiben megmaradhasson. És az iparos-kultúra még nem vált annyira külön az őstermeléstől, hogy az iparosifjú mesalliancenak érezze a falusi lánnyal való családalapítást. Sőt igen gazdag még az a falusi legényfajta, amelyik éppen a lánnyal közösen határozza el, hogy városi asszonyt csinál belőle.
Az őstermelés népének kor szerint való tagolódása ellentétes az iparéval és a kereskedelmével. Ez természetes; az ország gazdasági szervezete most van az átalakulás korszakában; az ipar és kereskedelem az őstermelés népét veszi át és iskolázza a helyesebb munka céljainak és kultúrájának megfelelően.
A gyermek- és az ifjúkor a mezőgazdaság népében egyforma népes. Az országnak húsz évnél fiatalabb népében az abszolut többség kétségtelenül az őstermelést illeti meg, de a fölény elvész a következő korcsoportban, a húsz és negyven év között. Itt, a dolgozók legerőteljesebb korcsoportjában a mezőgazdaság egyszerre hátrányba kerül a többiekkel szemben, aránya 47.0 százalék. A következő korcsoportban, negyven éven túl s hatvanon innen helyreáll az ifjúkor aránya, bár nem teljesen. Ennek a húsz korévnek népéből 57.2 százalék tartozik az őstermeléshez. S ha a két munkás korcsoportot együtt számoljuk. akkor a húsz és a hatvan év között az ország férfinépének 51.7 százaléka esik az őstermelő férfinépre. Az abszolut többség mindössze 1,7 százalékra csökken. Valóban sokkalta kevesebb annál, semhogy minden ellentmondás nélkül elfogadhassuk az agrárjelleg dogmáját.
A hatvanadik év határától kezdve az őstermelő nép aránya újra hatalmasat ugrik; 67.5 százalék lesz, ami ebben a korban élő férfinépünknek kétharmadát jelenti.
A nők oldalán is megtaláljuk azokat az árnyalati eltéréseket, amelyeket olyan hatalmas testnél, mint egy ország bonyolult belső tagolódása, természeteseknek találhatunk. Az őstermelők csoportjában a 15-19. életévükben levő nők aránya megcsappan: a házicselédek között és részben az ipari munkán is találjuk azokat, akik innen hiányzanak. Ezenkívül nagyobb eltérés csak a hatvanadik éven túl levők csoportjában van még, ahol a nők száma az őstermelés köreiben sokkalta kisebb, mint a férfiaké. Abszolút számban is kisebb, mert 218.300 nőt és 234.500 férfit számláltak össze ebben a korcsoportban, arányszámban pedig még nagyobb az eltérés, mert 1920-ban egész népünkben 238.300 fővel több volt a nő, mint a férfi, aminek nagyobb része a háborús férfiveszteség miatt támadt.
A vegyes foglalkozásúak a férfiak oldalán a húsz és negyven év között, a nők oldalán a tizenöt és negyven év között vannak nagyobb számban. Nagyobb részben alkalmi foglalkozások ezek; nem jelentenek élethivatást, hanem csak azoknak a munkaalkalmaknak a kihasználását, amelyek a munkabíró korban ideig-óráig megélhetést adnak a tanulatlan munkaerőnek.
Ez tehát az agrár-Magyarország belső képe. Az egyes korcsoportok megoszlása, a nagy eltérések, amelyek a foglalkozási ágak között korcsoportonként vannak, világosan mutatják, hogy országunk az átalakulás korszakában él. Szemmellátható, hogy harcol az ipar és a kereskedelem az őstermelő népért, hogy igyekszik magasabb életformák felé vezetni.
A népszámlálás óta pedig nagy lépéssel haladtunk tovább ezen az úton. A 750.000 főnyi munkabíró népből, amennyivel ma többen vagyunk, mint tíz évvel ezelőtt, kétharmadrészt az őstermelésen kívül kell keresnünk; kétségtelen, hogy most már nemcsak húsz és negyven év között nem lesz agrártöbbség, hanem az agrártöbblet már az egész munkabíró életkorban húsz és hatvan év között teljesen elvész.
Az őstermelés állapotából nagy lépésekkel haladunk kifelé, pedig még csak annyit tettünk, amennyit a nemzetgazdasági fejlődés ösztönének megnyilvánulása, a verseny végeztetett velünk. Ideje volna, hogy az ösztönt tudattá fejlesszük és az ország útját az iparon s a kereskedelmen át keressük a jövő felé. Az országnak nem agrárkultúrára, hanem agrártermelésre van szüksége. Ennek a módja pedig mások az iparos-társadalmakban, mint azokban, amelyekben az agrár szó nemcsak termelésmódozatot, hanem kultúrállapotot is jelent, még pedig alacsony kultúrállapotot. Iparostársadalomban átértékelődik az agrár jelző; az őstalajjal való foglalkozás itt nem szipolyozza ki a nép testét és lelkét, nem rántja le magához időnek előtt; amíg él, nem tizedeli tüdővésszel, járványokkal, felszabadítja a baromi munka alól: kultúrát fejleszt ki belőle.
Ha iparunkat okosan vezetjük, akkor iparos korszakában is rajta kell ezen az országon maradnia annak az áldásnak, hogy itt jobbak a földek, dúsabban teremnek a rétek, jobb a liszt és ízesebb a gyümölcs, mint akárhol másutt. De ipar nélkül sohasem fogjuk elérni, hogy az agrárország jelző, amellyel bennünket kint és idebent illetnek, egyszerűen annak a szaknak a megjelölése legyen, amelyre természeti tényezők és kultúránk agrár eredete utal bennünket.