Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
Akit röviden csak a vezetéknevén nevez Waldemar George, az ismert francia művészeti író, teljes nevén Csáky József, francia állampolgárrá esküdött magyar fiú, Szeged szülöttje. A kis füzetnek, melyben a francia kritikus körülírja Csáky művészetét, az illusztrációs anyag az érdekesebbik része. W. George meglehetős általánosságokkal kerülgeti Csáky szobrászművészetét. Nem sokat látszik tudni a keletkezéséről, az alakulásáról és fejlődéséről. Bevezető szövegénél tanulságosabb anyagú az a méretre valamivel nagyobb füzet, amelyet 1926-ban adott ki Csákyról Budapesten az Amicus kiadóvállalat. Abban maga Csáky mondott el egyet-mást arról, ami francia kommentálóját, úgy látszik, kevéssé érdekelte. Vallomása tele van a még friss emlékű keserűség ízével. Csáky itthon a mi igazi tanítók nélkül szűkölködő művészeti életünkben tanácstalanul hánykolódott. Minduntalan arra a fölismerésre jutott, hogy az út, melyet célhoz vivőnek vélt, nem visz sehová. És nem talált embert, aki útbaigazítsa. Ilyenféle lelki válságot az elmúlt harminc-negyven év során nem egy művészünk megért, csak nem mindenik volt olyan érzékeny lelkű, mint Csáky. S a múló évek, s a tapasztalás és eszmélkedés végre is megtanították őket arra, ami a művészetben megtanulni való. Csáky azonban keserves bujdosó kedvében Párisba vergődött el s ott - hogyan, minő tapasztalatok hatására, sajnos nem írja meg önéletrajzában - legelőlről kezdte művészetét. Párisi vívódásának története bizonyára nagyon tanulságos és érdekes, kár, hogy eddig nem méltatta megírásra. Az út, amelyen megindult, az anyaggal való ismerkedés volt. A szobrászatnak a kő az ősi és bizonyára az örök anyaga is. Itthon akkor, a mult század utolsó harmadában, még a legismertebb és legünnepeltebb szobrászoknak sem volt igazi közük művészetük végleges anyagához. Beérték annyival, hogy agyagba megmintázták elgondolásukat, s minden egyebet a kőfaragókra vagy a bronzöntőkre bíztak. Így dolgoztak általában az akkori Európa szobrászai, az egy Hildebrandt kivételével. De róla és törekvéseiről akkor még nagyon kevesen tudtak.
Milyen körülmények között, kinek a tanácsára vagy sugallatára - ismételjük, nem tudjuk - a magyar fiú Párisban egyenesen a kő megmunkálásához fogott. Furcsa alaktalanságokat faragott belőlük, összerakott és egymásbacsukódott mértani idomokat, olyanféléket, aminőket a keletkező kubizmus első apostolai igyekeztek divattá tenni. A kezdő faragónak ez a szabályos vonalakra és síma síkokra redukálódó stílusa nagyon megegyszerűsítette a munkáját. A könnyebb feladatokon tanulta meg a kővel való bánás módját. Mire azután megtanulta, megérlelődött művészlelke belátta, hogy az «absztrakció»-nak akkora mértéke képtelenség az ábrázolás művészetében, s hogy a valóságra emlékezés nélkül nincsen művészet. Ettőlfogva - 1920 tájékán - jelennek meg Csáky művészetében az első természeti motivumok: emberi fejek és alakok, álló és ülő aktok és állatszobrok. Ezeket is a kőből hántotta ki úgy, hogy félig még benne hagyta őket. Merevek, szögletesek, egyenesek, mint maga a kőnek az anyaga, amely természettől fogva olyan és természettől fogva igyekszik tömbbé összezárni atómjait. Waldemar George «emberalakú stílusban fogant élő építészetnek» nevezi Csáky utolsó munkáit, «büszke egyensúlyú kicsiny épületeknek, melyeknek leánytestek, ifjútestek, asszonytestek a témái». Szépen hangzó mondata lényegében nem egészen helyes. Csáky művészete nem építészet, hanem igazi szobrászat, mely azonban keletkezésénél fogva - annálfogva, hogy kőből kikerekített forma és viszont hogy kőbe merevített természet - olyan nyugalmas hatású, biztos egyensúlyú és önmagát a legegyszerűbb eszközökkel kifejező, mint a jó építészet.
Szép megbecsülése az immár férfikorú művésznek, aki Páris zsivajos életében szinte aszkétai hittel és megadással él művészetének, a Waldemar George szövegével megjelent füzet. Az érdekesebbik része, ismételjük, a képes tábláké. Azokon időrendben mutatja be művészetének alakulását Csáky. Azt a lassú folyamatot, amelynek során a sztereometria szabályosságába tört művészete fokról fokra szabadul a geometriai szorongatásából, mígnem elfordulva kubisztikus törekvéseinek anyjától: az elmélettől, kinyílt érzékeit a természetre irányítja. S attól fogva szobrászati formái egyre jobban gömbölyödnek s épp olyan mértékben meg is elevenülnek. Élő művészet lesz belőlük.
Csáky művészi fejlődése példának is tanulságos és vigasztaló. Minden vergődő fiatal lélek okulhat és bátorságot meríthet belőle.