Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ · / · Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK

Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK
A tésasszony - Zilahy Lajos vígjátéka a Vígszínházban

Negyven-ötven év előtt «életkép»-nek nevezték azt a színpadi műfajt, amelyet Zilahy Lajos új darabjában fel akart eleveníteni. Az akkori kritika az alsóbbrendű drámai műfajok közé sorolta a bécsi Volksstück mintájára formálódott műfajt, amelyben volt kispolgári típus, bohózati elem, dal és kuplé, néha tánc is, úgynevezett vegyes műfaj volt, bohózati, népszínműi és operettelemekből összerakva. Zilahy olyanformán próbálta modernizálni, hogy kihagyta belőle az éneket, táncot, népszínműi és operettrészeket s csak az alapszövetében érzelmes, színeiben komikus cselekvényre alapította a hatását. Hogy ezt a hatást el is érje, ahhoz el kellett volna az egész formát mélyíteni, ahogy Gárdonyi és Móricz elmélyítették a népszínművet s eredeti, új és a mai ízű típusokkal benépesíteni, hogy valami kijöjjön belőle a kisvárosi alsóbbrendű kispolgárság életének képéből. Típusai azonban vagy nem típusok, mint a hűtlen szikvízgyáros és szerelmes felesége, vagy elavult kelléktárból vannak kiemelve, mint a bölcselkedő suszter, a primitív férfiak vérét felforraló kasszatündér, a szaporaszavú borbélylegény, a még szaporább szavú ügynök, a goromba mészáros stb. Ezek mind ugyanazzal az arccal, ugyanolyan vonalakkal megrajzolva jönnek a színpadra, ahogy annak idején az életképekben láttuk őket. A darabnak valami avultság íze van tőlük.

Zilahynak, aki egyedül meri és tudja színpadra vinni a mai írók közül az aktuális élet egyes részeit, feltünő, hogy ebben a darabjában nemcsak nincs semmi, ami a mából fakadna, hanem az egész darab egészen kilencvenes évekbeli ízű, ahogy a kisvárosi embereket szemléli, cselekvénybe sodorja és a cselekvényben végigvezeti. Néhány olyan apróság, mint hogy a suszter kommunista volt, persze nagyon ártalmatlan kommunista (a régi politikus csizmadiák elkésett utóda), a szikvízgyároséknak rádiójuk van, - nem elég ahhoz, hogy friss ízt adjon a darabnak, ha szelleme nem a mai atmoszférából való. Jóízű alakok és atmoszféra nélkül pedig nem tudunk elég melegen érdeklődni a színpadon folyó dolgok iránt. Sok vicces részen nevetünk, sok viccre számított részét nem vesszük észre, az egésznek nem érezzük fontosságát.

Mégis a legjobb a darabban a Tünde suszter alakja. Ebből Hegedűs Gyula valódi kabinet-alakot tudott csinálni. Már a maszkja is a maga ellenállhatatlan komikumával ép olyan jellemző, mint a beszéde, járása, mozgása. Ahogy az első felvonás elején harmonikázik s a rosszul sikerült cipőt el akarja sózni, a második felvonásban a kasszirnő előtt illegeti magát, majd minduntalan kikukucskál műhelyéből s a harmadik felvonásban a kávéházban előkelősködik, elérzékenyül, iszik, dalol, - egész játéka teljes színészi felgazdagítása egy alaknak. Ha a darab egy kicsit érdekesebb volna, ez a színészmunka frenetikus sikert aratna. Varsányi Irén szerepéből az író kihagyta azt a derűt, amely reliefet adhatott volna a kasszirnő miatt féltékenykedő s végül férjéhez visszatérő szikvízgyárosnénak, soványkásan szentimentálisra hangolta az alakot, úgy hogy még a nagy színésznő művészete sem tudta érdekessé tenni. Gombaszögi Ella teljes reális életszerűséggel játssza az ordináré kasszirlány alakját és sok helyen kipótolja, amit az író humor dolgában elmulasztott. Kürti József, Makláry, Gárdonyi, Szegő és még néhány mellékszereplő is jól végzi a dolgát, az előadás - Hegedüs Tibor rendezése is - a Vígszinház szokott színvonalán áll.