Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ · / · Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK

Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK
Sári bíró - Móricz Zsigmond vígjátéka a Kamaraszínházban

Most már kétségbevonhatatlanul meg lehet állapítani, hogy a Sári bíró megállta az idő próbáját s a magyar drámairodalom időálló alkotásai közé tartozik. Alakjai, most már harmadik szereplők játékában, tökéletesen elevenek, egyetlen moly-nyom nem vehető észre rajtuk. A beszédük ma is olyan élet-ízű, hogy minden szavukon érzem, hogy testből jön. A falu képe minden lényeges vonásában a mai falué. Lehet, hogy két évtized alatt bizonyos külsőségekben változott a falu, sok tekintetben más a gazdálkodás, új gépek jöttek divatba, antenna van sok házon, új beszédtémák adódtak, megváltozhatott a gazdasági helyzet és mindenféle más, de nem változott meg az emberek jelleme, erkölcse, mindenféle érdekkapcsolata, a falusi közélet sokféle apró panamája, intrikája, pletykája. Maga az élet vehetett fel új színeket, de lényegben ugyanaz maradt. Olyan bíró-választás ma is elképzelhető, mint amilyen Móricz Zsigmond darabjában folyik, Sári bírók, kardos bírónék, Hajdók sógorok, Pengő Kovácsok, Varnyúk most is vannak s a fiatal lány és legény szerelmi és házassági ügye ma sem intéződik lényegesen máskép. Sőt a darabban jelzés van arra is, hogy a jövőben sem lesz máskép: az erélyes Liziből is Sári bíróné lesz valaha. Az teszi a Sári bírót olyan időállóvá, hogy a falusi életet a lényeges pontjain ragadja meg, az emberek karakterén és életükbe gyökerezettségén, egymáshoz való viszonyuk érdek-szövevényén. Mintegy keresztmetszetben kapjuk az egész falut. Móricz Zsigmondnak ebben a darabjában az a szerencséje, ami az eredetisége, az, hogy a falu közéleténél fogta meg a dolgot, olyan ponton, ahonnan teljesen meg lehet látni a közérdek és a magánügyek összeszövődését, más szóval azt, hogy a közügy tulajdonképpen mindig ellentétes vagy különböző magánügyek harca és kompromittálása. Ebben a világításban lehet jól meglátni az emberek arcát és belenézni gondolataik, akarásaik szövetébe. És meglátni a falu emberein át a falu szociális tagoltságát. Írtam már a Nyugatban arról, hogy Móricz látta meg a magyar írók közül elsőnek ezt a tagoltságot. A régebbi írók Jókaitól Gárdonyiig egy egységes paraszt-típust ismertek, Móricz fedezte fel, hogy a paraszt-társadalomnak is megvannak a maga rétegei, arisztokráciája, középrendje, proletariátusa, akár az egész nagy társadalomnak. Móricztól tanultuk, hogy a falu maga egy külön társadalmi lény.

Ezt a képet a humor finom párájával illatosította meg az író. Tiszta, derült, meleg mosoly lebeg az egész cselekvény, minden alak fölött. Szép, csöndes, élvező nyári napjai lehettek Móricz Zsigmondnak Borosznó-fürdőn, mikor ezt a kedves gyermekét nemzette. A humora a kedély melegségéből fakad. Szerette ezeket a parasztalakokat, élvezte őket, bizonyára minduntalan elmosolyodott rajtuk írás közben. Ezt érezzük folyton, ez adja meg a darab minden részletének a kedvességét. Az író öröme szuggerálja a mi örömünket. A repríz-előadáson az egész közönség folyton érezhető örömmel nézte végig a darabot.

Külön szerencséje ennek a darabnak, hogy minden szerepe kitűnően játszható, csak jó színészek kellenek hozzá. Nem is szerepek, hanem élő lények töltik be a színpadot. Mintha egyenesen a valóságból léptek volna be és mégis megvan a színpadi levegőjük és akusztikájuk. Kis szerepek is hatásosak, a nagy szerepek pedig teljesen kimerítőek, egészükben adják az alakokat. A Sári bírónét, a bírót, a kis Lizit teljesen ismerjük, mintha együtt éltünk volna velük, a multjukat, jelenüket, jövőjüket biztosra meg tudjuk mondani, milyenek voltak azelőtt és mi lesz velük a darab után. A színészek ki is aknázzák ezeket a lehetőségeket, valamennyi teljesen betölti azt a formát, amit a szerző nyujt neki. Ligeti Juliskának és Bartos Gyulának nehéz a helyzete: Blaha Lujza és Ujházi Ede emlékével, roppant személyi presztizsével kell megküzdeniök. Még így is kitünően helytállanak magukért, minden jelenetükben hiánytalanul jön ki az író szándéka. Elragadó Somogyi Erzsi is, a pajkosság, falusi szégyenlősség, a kicsattanó méreg változatai közt csupa élet-hangokat szólaltat meg. Ő az előadás sikerének főereje. Rózsahegyi a darab komikumának szélső határát adja, Varnyú szerepe legnépszerűbb színészi alkotásai közé fog kerülni. Rendkívüli karakterizáló erő van Kiss Ferenc játékában, maszkja, mozgása, mimikája magában, szavak nélkül is hű jellemképet adna. Pethes a féleszű Gedi szerepét játssza meg groteszkül, a szerep csábító veszedelmeit elkerüli és humorforrásait kihasználja. Erről a szerepről külön kellene írni. Az alak, a parasztkörnyezetben talajtalanul ténfergő, kifejlődni nem tudó s ezért félbolondként bujkáló költői tehetség sorsát Arany a Kósza Gyurka alakjában fogta meg, Ady a Hortobágy poétájában, Móricz Zsigmond egész tragikomikus mélységében vitte színpadra. A sok kisebb szereplő közül Cselényi, Iványi Irén, Bacsányi Paula emelkedik ki egy-egy életképes alakítással. Az első és a harmadik felvonást kezdő parasztgyülekezésekben a rendezés pontosan a maga helyére állít minden beszédes és néma szereplőt. Az egész előadás stílusa a régihez képest annyiban módosult, amennyiben a Nemzeti Szinház játszásmódja fejlődött húsz év alatt: nem annyira a külső karaktervonások, mint inkább a belső motiválás modulációira veti a súlyt s az egyes színészek játékát szorosabb egységbe fogja. Ennek a rendezésnek nagy része van abban, hogy Móricz Zsigmond humora mindig ott lebeg az előadás felett, mint a nyári napfény.