Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Regény és széppróza
Kisvárosi keresztmetszet. Homlokán a rásütött szégyenbélyeggel: sárfészek.
Berkes Imre ügyel rá, hogy a kisvárosi életnek kijáró mélységes megvetését leplezetlenül s indulatosan minden alakjában, minden fordulatában, meséje főútvonalán s annak összes elágazásainál, az egymásra következő epizódokban s általában minden lehető alkalommal a legnyersebben kifejezhesse. Gyűlölete és haragja szinten pillanatról pillanatra csurran ki.
Az ezerkilencszáztizennégyes, vagy akár az ezerkilencszázharmincas évek magyar kisvárosát a különböző elvek s szempontok obszerváló helyeiről lehet nézni. Lehet támadni. Lehet megérteni. Lehet védeni. Egy azonban bizonyos: ezzel a regénnyel szemben nem kell megvédeni. A védelemre inkább Berkes Imre szorul rá. Berkes Imre, az író. Más s a
Az a sebtiben összefércelt meseköntös, amely alól ez a hegyescsontú tendencia minduntalan ki-kierőszakoskodik, nem nagyon rokonszenves s szerencsés munka. Mint egy óriáskerék küllői sorakoznak szoros rendben egymás mellé az alakjai. S akiket először fönt pillantunk meg: a kerék máris fordul velük és alulra kerültek. S megint magasra jutnak a forduló kerékkel. S újból csak a mélybe zuhannak. Ebben a kisvárosban nem csak kicsinyek és esendők az emberek, de egy kérlelhetetlen, külön sors is áll még felettük. Igazgatja őket, eljátszik velük s végül széles tenyerével még jobban becsapja őket a ragadó, marasztaló, kisvárosi sárba. S persze, persze: mindig a kellő pillanatban sújt le ez a Sors. Ahogyan ezt már az arányos költői igazságszolgáltatás megkívánja.
Arányos költői igazságszolgáltatás, amely eszközéül s kifejezési formájául a
A brutális kapitány korbácsol és pofoz: orozva ellövik a jobbkarját, amely a korbácsütéseket és arculütéseket osztogatta. A házasságtörő, snájdig főhadnagy rápillant egy asszonyra, megkívánja, elveszi a férjétől: a félszemével fizet a forró estékért. Az egyszerű, vasúti őrmestert tizenkétéves hosszú várakozás után rendkívüli királyi kegy éri: megkapja a várva-várt hadnagyi rangot. De hadnagyi ranggal a halálos betegséget is. Az igazságért harcoló lapszerkesztőnek a kezét lövik keresztül párbajban. A hűtlen menyasszony megég; a lángok fehér liliomok helyett piros sebkoszorút marnak a homlokára.
Grand guignol itt minden. A kérlelhetetlen sors laterna magicája vetíti egymás mellé s egymásra ezeket a tragédiákat. Forog a nagy kerék és az összekapaszkodó, összekúszálódó sorsok egymást rántják a mélybe.
Ezek a főbb események.
De a főbb eseményeket és a főalakokat körülvevő statisztéria ismét csak hasonló alakokból áll: börtönviselt, gyujtogató unokatestvér; eszelős zeneszerző; nyolcvanéves paraszt; tűz; bankbukás stb.
Ez a vérbő fantázia vezeti Berkes Imrét. S ha az írói rutin már nem tudja követni a fantázia diktálta iramot, - követik dadogó szavak, mintha lázbeteg beszélne. Néha el-elkap ez a lázas hang. De valamivel kevesebb tragédia talán elhihetőbb erővel hatna. És ha kevésbé lennének kifürkészhetetlenek a berkesimrei sors kifürkészhetetlen útjai, - titokzatosabbak maradnának.