Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Regény és széppróza

Schöpflin Aladár: FÖLDI MIHÁLY, A REGÉNYÍRÓ
12 kötetes sorozat - Franklin

Földi első műveiben a realizmusból indult ki: a külső tényekből, cselekvésekből és történésekből igyekezett a pontos megfigyelés segítségével rekonstruálni a valóságot. Szemléletének objektivitását nem befolyásolta más, mint a humanitás, az emberi sorssal való együttérzés. További útján találkozott Dosztojevszkijval, aki rávezette arra a megismerésre, hogy a tényekhez tapadó realizmus sohasem vezet el a dolgok gyökeréig, a tény, cselekvés, történés nem tökéletes tükre az életnek, még kevésbé az embernek, le kell szállni valahova mélyebbre, rejtelmes rétegekbe, az emberi indulatok forrásvidékeire, hogy megtalálja a valódi képet, az igazságot, amelynek keresését céljául tűzte ki. Így keletkezett első nagy regénye, a Szahara, ez a hatalmas erőfeszítéssel készült, erősen egyoldalú munka, amellyel leküzdötte a fiatalkori élmények, az illuzióból a valóságra ráébredés pesszimizmusát. A sötét kép, melyet ebben a regényben kapott, olyan volt, mint a viharos éjszaka, amelyre a lassankint mindent megvilágító hajnalodás következik. Az író ezután is többféleképen kereste, de egyre tisztábban látta az embert a világban. Az élet tovajá-ban a miszticizmushoz folyamodott a jelenségek magyarázatáért. A kérdés, amit e könyvben felvetett: elidegeníthetetlen és pótolhatatlan tulajdona-e az embernek az élet? - érdekes volt, izgató is, de nem vezetett oda, ahova az író jutni akart. Megpróbálta a Mámorok-ban az élet intenzitásának és tempójának felfokozásával, jelentős részlet-eredményeket ért el, de ezek nem elégítették ki. Nyugtalan, kereső szellem, folyton dolgozik benne a meglévővel való elégületlenség. Nem éri be azzal, hogy jó regényeket írjon, az írót az elmélkedő dirigálja benne, aki a dolgokon túl azok értelmét és magyarázatát keresi. Valami történik: ő megvizsgálja, hogyan történt, de nem elégszik meg ennek pontos megállapításával, már készen van benne a további kérdés: mért történt, mért kellett történnie? Ez a kérdezősködés elvezette oda, ahova minden gondolkodó író eljut, az emberi cselekvés rejtett lelki gyökereinek kutatásához. Azért cselekszenek az emberek bizonyos dolgokat, mert akarják cselekedni, vagy akaratuk nélkül, talán akaratuk ellenére hajtja őket valami akaratuknál nagyobb erő a cselekvésre? Hol van ez a nagyobb erő, bennük magukban vagy a világban?

Szóval Földinek el kellett jutni a modern lélekelemzésig. Ő az első pszychoanalitikus regényíró. Újabb regényeiben felismerhetően benne van a modern freudi lélektani kutatás hatása. De regényíró, az élet és nem a teória embere, a tudományos kutatás nem annyira eredményeiért érdekli, inkább azokért a szempontokért, amelyeket kínál, azért a látásért, amelyre felnyitja a szemeit. A freudi tanítás koncentrálja, tehát összeszűkíti és egyoldalúvá teszi a valóságot, az élet végtelen gazdagságát csekély számú formulák szűkös edényébe igyekszik felfogni. A regényíró nem mehet vele együtt, ő nem a formulák egyszerűsítésével dolgozik, hanem a komplikálásukkal, nem definícióra törekszik, hanem ábrázolásra. Földi azt tette, amit minden regényírónak meg kell tennie, ha regényíró akar maradni: felhasználta, amire a freudi tanításból szüksége volt, aztán eldobta az egészet. Nem lett lélektani teóriák egyszerű és mechanikus alkalmazója, a teóriát átváltoztatta életté s beiktatta az élet valóságainak megfigyelésére szolgáló többi eszközök közé. Az életérzés óvta meg az egyoldalúságtól: rávezette arra a felismerésre, hogy a tudatos és tudatalatti hajtóerőkön kívül más tényezők is döntenek az ember cselekvése és sorsa fölött, rajta kívül eső tényezők: más emberek cselekvéseinek és sorsának, a körülötte hullámzó világnak a hatásai. Az ember nem figyelhető meg magában, mint valami lombikban tartott preparátum, hanem csak az élettel való folytonos súrlódásában. Cselekvése nem csupán saját ösztöneiből és indulataiból alakul ki, hanem kívülről ráható erők aktivitása révén is. Sorsát különböző más emberek sorsainak érintkezése dönti el. A csábító-ban Földi még a tudatalatti ösztönök romboló hatására vetette a főhangsúlyt, az Övék az élet-ben már egyenrangú figyelembe vette az embert környező társadalmat, a Kezdődik újra minden-ben a kort is, mint sorsalakító tényezőket. Regényírói ábrázoló módja ezzel kiszélesedett egy mind szélesebb segmentumot befoglaló világkép felé.

Nagy szellemi erőfeszítéssel megtett út ez. Földi olyan turista, aki szívesen vállalja a nehezebbik utakat, ha azok magasabbra vezetnek, ahonnan messzebbre át lehet tekinteni a tájat. Útja közben nemcsak regényírói módszereit és célkitűzéseit tisztázta magában, hanem kialakította a maga regényformáját és elbeszélő stílusát is. Újabb regényeiben feltünik a kompozíció egyöntetűsége; minden részlet a maga fontossága szerint van értékelve és minden motívum a regényben elfoglalt szerepe szerint valorizálva. Az elbeszélő stílus a teljes egyszerűségre törekszik, de ez az az egyszerűség, amely komplikáltságok leküzdéséből áll elő. Valóban elbeszélés, történésről történésre halad folyamatosan s az elbeszélt dolgok elmondásának módjával adja meg magyarázatukat. Utolsó regényében Földi már egészen közel éri az igazi epikai stílust.

Most együttes kiadásban jelent meg eddigi műveinek legjava. A 12 kötetes sorozat mutatja meg, mekkora munkát végzett Földi másfél évtizednél alig több idő alatt. Egyike a legnagyobb munkásoknak mai irodalmunkban s a legkomolyabbak egyike is. Amit eddig csinált, fiatalon, az csak étappe egy olyan úton, amely minden lépéssel előbbre visz, küzdelem a mondanivalóért, a formáért, a kettőnek egyensúlyáért, a regényírói eszközök feletti feltétlen uralom megszerzéseért. Szenvedélyes író s ez a szenvedély biztosít arról, hogy eddigi eredményei előkészítései az ezutániaknak.