Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 21. szám

A NYUGAT HÍREI

A Nyugat emlékünnepe. Osvát Ernő halálának első évfordulóján, október 26-án, a Nyugat emlékünnepet rendezett a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Az ünnepet Hammerschlag János orgonajátéka vezette be (Bach: Praeludium D-moll és Előjáték a «Valet will ich Dir geben» koráldallam fölött). Utána Kosztolányi Dezső olvasta föl emlékezését Osvát Ernőről, majd a Kentner-Waldbauer-Kerpely-trió adta elő Beethoven C-moll trióját (Opus 1. 3-as szám.). Szünet után Babits Mihály mondta el új versét; Kósa György Bartók négy siratóénekét játszotta zongorán; Móricz Zsigmond pedig az új írónemzedék kaotikus világképéről beszélt s ennek keretében ismertette Bornemisza Péter Electráját. Az ünnepet Hammerschlag János sajátszerzeményű orgonajátéka (Fantázia F-dur) zárta be.

Kosztolányi Dezső emlékezését Osvát Ernőről ebben a számunkban közöljük. Móricz Zsigmond előadása pedig a Nyugat november 16-i számában fog megjelenni.

Móricz Zsigmond előadásai. Móricz Zsigmond november hó folyamán a következő városokban fog meghívásra előadásokat tartani: Nagykőrös, Kecskemét, Debrecen és Pozsony.

Bohuniczky Szefi két novelláskönyve: «Rigó» és «Nők» november 15-én jelenik meg Fáy Dezső fametszeteivel 500-500 számozott példányban. A két kötet együttes ára előrendelésnél 8.- pengő. Megrendelhető a szerzőnél: II., Ilona-utca 37/a.