Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · FRANCIA IRODALOM

Gyergyai Albert: EVA
Jacques Chardonne regénye; Grasset

Külsőleg nemhogy regényhez, de még csak «irodalmi» műhöz sem hasonlít Jacques Chardonne-nak legújabb és oly szerényen jelentkező könyve, Eva, ez a naplóalakban írt, de még naplónak is töredékes vallomás, egy szerelmes férfinak sebtében felrótt jegyzetei, életéről, olvasmányairól és főképpen felesége, Eva iránti szerelméről, melyet nem győz élvezni, elemezni és ünnepelni, míg aztán szerelem és napló egyszerre s meghökkentő módon félbeszakad. Eddigi regényei után, amelyek közül az elsőt, az Epithalame-ot, Osvát látta meg először a francia regényirodalom tengerében, míg a Chant du Bienheureux-t François Gachot ismertette pár éve a Nyugatban, s amelyeknek egyenetlensége nem a regényírói készség híjját, inkább a regényírói fogások megvetését jelentette, - Eva oly mélyen emberinek, oly meghatóan egyszerűnek tetszik, mintha nem is írói munka, hanem egy férfi írott titka lenne, amely valaminő módon éppen a mi kezünkbe jutott. A legnagyobb művészet felejtteti a művészetet s akárhány író tanulhatna a tisztaság, a tartózkodás s az ízlés e kis remekéből, amelynek megalkotására csak a szó legjobb értelmében való francia író képes, az is csak, ha még fiatalon tanulta Racine-t s olvasta Adolphe-ot, ha kortársa Gide-nek, a Porte Etroite szerzőjének, ha hajlandó újraértékelni kora minden divatos értelmi és érzelmi elméletét s ha oly olvasóknak ír, akik félszóból, célzásból, hallgatásból is értenek s figyelmes és tevékeny munkatársai az alkotónak. Egy teljes és látszólag viszonzott szerelem agóniája ez a könyv, az írásnak, az alkotóvágynak különös mellékzöngéivel. A férj, aki íróként kezdte, felesége kedvéért biztos foglalkozást vállal, lemond régi világáról, barátairól, kedvteléseiről s írásvágyát is azzal csalja, hogy följegyzi, titokban és sebten, új élete minden kis mozzanatát. Boldogságának semmi híjja: az élettől nincs mit kérnie, Eva mindenért kárpótolja, s úgy kezd vele minden új napot, mint egy újra készülő remekművet. Csakhogy külső életpályája, ugyancsak Eva kedvéért, mindegyre szűkebb és szegényebb lesz: Párisból egy környéki kis házba, majd meg egy svájci faluba költözködnek s lassanként kénytelen megvallani, hogy boldogságára árnyék borult, hogy Eva egyre nyugtalanabb s hogy maga is mindjobban érzi a házasegység rabságát. Mi történt? a könyv utolsó része Eva súlyos betegségéről, gyógyulásáról s új házasságáról számol be, míg a férj, magára hagyva és kiábrándulatlan, megszünt boldogságát idézi... Vannak olykor kitünő könyvek, amelyeknek varázsa olvasásukkal együtt tart s vele szünik, - míg más könyvek vonzóereje inkább csak olvasásuk után, esetleg azontúl érezhető. Ez a hűvös és hallgatag Eva, aki minden leírás és elemzés ellenére épp oly titkos és megfoghatatlan marad, mint egy kép napja, távlata vagy levegője s akiről csak annyit tudunk, hogy férjét a legteljesebb földi boldogság részesévé tette, - mintha csak jelképe lenne magának a boldogságnak, amely önként adódik és magától tűnik tovább, az érzelem végességének, amely önmaga lángján ég el s talán az áthatolhatatlan énnek, amely mind az elemző értelemnek, mind az esengő szerelemnek végig és vígasztalanul rejtve marad...