Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Elvek és tünetek
II.
A Csehszlovákiában élő magyarság irodalma különös képet mutat. Egyrészt igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy itt aránylag erősebb egyéni tehetségek rejtőznek, mint Erdélyben - mondják ezt különöskép a lírára -, másrészt le nem tagadható, óriási elmaradást kell elkönyvelnünk az itteni írók és irodalom kárára: érvényesülésben is, termelési kvantitásban is, és a termelés átlag kvalitásában is. A tavasszal tartott Szentiváni Kúria nagyon komolyan foglalkozott ezekkel a problémákkal s a diagnózis mellett igyekezett a gyógymódot is megadni. A kíméleti idő lejárta, a szigorú kritika, szépirodalmi-kritikai szemle (Új Munka) és a könyvkiadás megoldása a kiemelkedőbb határozatok és kivánságok.
A magyar könyvkiadás kezdetben az írók egyéni, középkori házalással és előfizető-gyüjtéssel lealacsonyított magánakciója volt Szlovenszkón. Az öntudatra ébredés későbbi éveiben a kassai Kazinczy Társaság Könyvbarátainak összegyüjtésével indult meg az első szervezett próbálkozás s dícséretére legyen mondva, a kezdet nehéz éveit úgy bírta ki, hogy az új könyv- és lapkiadószövetkezet, mely minap alakult meg Szentiványfürdőn, erre a fundamentumra építhetett. Közben a berlini Voggenreiter Verlag magyar osztálya tette lehetővé a szlovenszkói magyar könyv megjelenését, korlátozott méretben. Valamivel később Pozsonyban az IKVA (Írók Könyvkiadó Vállalata) adott ki négy könyvet, de aztán a kiadást beszüntette. A Könyvbarátok Társasága heroikusan küzdött a levegőtlen levegőben, azonban a kíméleti idő és a nem tisztán irodalmi szempontok nem engedték bizonyos emelkedettebb magaslatokig.
A Szentiváni Kúria meglökte a kérdést és az új kiadó már megalakult Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet néven, Prága székhellyel s irodalmi vezetője, Darkó István, november elsején kezdi meg az új vállalat működését, ígéretes programmal. A közönség jobb és több könyvet vár, az írók jobb és több könyvet ígérnek. Valószínű, hogy a közvetítő könyvkiadónak sikerülni fog a kereslet és a termelés kölcsönhatásából komoly, reális és irodalmi szempontból az eddiginél sokkal nívósabb eredményt kikovácsolni. A program jó, csak be kell tartani. Szigorúan be kell tartani. Több kiadványt, nagyobb honoráriumot, fővárosi kiállítást és főleg szigorú irodalmi kritikát. Ha a könyvkiadó irodalmi vezetői a lektorok megválasztásánál nem az európai horizontú kriticizmus érvényesülését és «vitriolját» akarják az irodalmi termelés fölé emelni, bakot lőnek. Itt erre van szükség, mert tán utolsó nagy kísérlet ez az itteni kisebbségi magyar irodalom szociális és esztétikai missziójának biztosítására. Az irodalomterjesztés szekundér feladatát el kell végre választani az irodalomtermelés primér feladataitól és az utóbbinak megadni az életlehetőséget. Szlovenszkón annyi «irodalmi» és «kultúr» egyesület van, hogy a kultúra-terjesztés magyar szempontból oly fontos feladatai nem fogják megszenvedni, hogy az alkotó íróktól csak irodalmat követelünk. De az irodalom feltétlenül megszenvedte eddig is - azt szenvedi ma is -, hogy az alkotó írókat elsősorban is csak a szekundérszempont alapján méltányolták és értékelték. Nem az alkotás sub specie aeternitatis ereje és súlya, de a terjesztés momentán rádiusköre és tömeghatása volt a mérvadó: a nemzeti kultúra ápolásának nagy segítség, de a kultúra-teremtésnek nagy kár: főleg ez az oka a tízéves szlovenszkói magyar irodalom vidékies, kicsinyes és versenyképtelen helyzetének. Ebben a helyzetben hallgattak el egymás után a legjobb értékek és ezért esett vissza nivóban a továbbra is porondon maradtak és dolgozók produkciója: ez a részben elhallgatás, részben generális nívózuhanás jellemzi az utóbbi két-három év itteni magyar termelését. És új író, új tehetség sem jelentkezik.
Holott írókörökben erősen, kiirthatatlanul tartja magát az a babonás meggyőződés, hogy nyolc-tíz, magyar mértékkel mérthető igaz tehetség forr a sötétben és a közönyben, hogy íróasztalok fiókjában kész és félig kész jeles kéziratok hevernek és hogy egy országosan megorganizált könyvkiadás és lapkiadás legalább részben szívható levegőt teremtene az írók köré. Várakozás és bizalom van az írókban. És a közönség is - olvas. ha nem is sokat, de olvas. Egyetlen abszolút sikerű könyvvel kell kijönnie az új kiadónak s megalapozza a jövőjét. De ha erre van szükség, ha az irodalmi szempont győztes keresztülvitele nélkülözhetetlen immár, akkor nem szabad megtörténnie, hogy olyan könyv, amely német kiadásban tizennégyezer példányban fogyott el, nálunk ne lásson napvilágot azért, mert egy szerelmi háromszög fordul elő benne, vagy hogy a modern forma és a modern téma elég ok legyen arra, hogy ne helyezzük a «szlovenszkói» közönség szűz asztalaira, vagy hogy a mai korproblémák föltevése az írót az elcsépelt «kozmopolitizmus és destrukció bűnében» marasztalja el.
Megvan-e tényleg a lehetőség arra, hogy a magasabb, szabadabb, esztétikai és kritikai mérték új korszakot teremtsen a magyar könyvtermelésnek itten? A kérdés aktuális. A feleletet egy esztendő múlva az új könyvkiadó mérlege és az Új Munka eredménye fogják megadni. De nem kell hozzá felelőtlen optimizmus, hogy a kedvező jóslást megkockáztassuk. Az új könyvkiadó jövő évi programján máris ott szerepelnek: Dzurányi László tanulmányai, Brogyányi Kálmán esszéi, Reményi József regénye, Darkó István regénye, Komlós Aladár regénye, Vécsey Zoltán politikai tanulmánya, Milo Urbán regényfordítása, Neubauer Pál, Vozári Dezső, Szombathy Viktor, e sorok írójának új könyvei, de ez még csak egy része a jövő évi programmnak.
A közönség pedig mégis csak olvas és fog is olvasni. A közönség irodalmi olvasmányokra vágyik, sőt még egy kissé botránkozni is hajlandó, csak jó legyen a könyv. Élő élet és ne izzadt, kisimítgatott, de mégis csak üres, nyeffedt papiros.