Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ · / · Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK

Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK
A világ könyvelője - Földes Imre utópiája a Magyar Színházban

Tulajdonkép a halotti beszédet kellene tartanom: mire cikkem a Nyugat-ban megjelenik, Földes darabja már nincs az élők között. Hogy mégis mondok egy utolsó istenhozzádot, annak egy az irodalomnak néha előforduló írói tévedés az oka. Földes ugyanis darabja kiinduló pontjává, sőt középpontjává egy olyan ötletet tett, melynek értékével és konzekvenciáival nem volt tisztában. Azt hitte, utópiát kell belőle fejleszteni, holott az ötlet minden ízében szatira-ötlet. Más szóval, túlságos komolyan vette a saját ötletét s az ellenkező irányba fejlesztette, mint amerre kellett volna. Az, hogy a végromlás szélére került emberiséget nem tudják megmenteni a királyok, nagy politikusok, diplomaták, ellenben megmenti egy egészen kis gyári könyvelő, nagyon jó és aktuális torzító tükör lett volna a magas politika és irányító emberei kifigurázására. Az, hogy ez a megmentés azon a Columbus-tojás alapon történik, hogy mindent vissza kell állítani az 1914-i állapotra, kiélezte volna a szatirát, hangsúlyozta volna aktualitását s emellett kielégítette volna a közönségnek az úgynevezett boldog békeidőkbe való visszasóvárgását, egy kétségtelenül meglevő tömeg-érzést. Azzal azonban, hogy Földes az ötletet komolyan vette, egy utópiát épített rá, melynek minden lépésénél jobban kiviláglik az ötlet abszurdítása, megbántotta a néző valóságérzetét, amely a világ sorsának ilyen naiv módon való megváltását mégse tudja elhinni s elszakította a logikai kapcsolatokat a főszereplő és a cselekvény között. Mert a világ könyvelője mint diktátor rendelkezik, telefonál, szónokol, rádióba, telehorba, amibe tetszik, de a darabban történő dolgokat nem ő csinálja, hanem a szerző imputálása aggatja rá. Látjuk izgését-mozgását, de nem látjuk eredményeit, nem érezzük súlyát. A világdiktátor szemünkben mindvégig közönséges könyvelő marad. Ami a szatirában hatás-eszköz volna, hogy a kis könyvelő-kukac jobban tudja a dolgokat, mint az excellenciás nagyurak, az az utópiában képtelenségnek tűnik fel. A hamis felfogás aztán hamis vágányra vezet, mert micsoda utópia az, amely szomorúan végződik, a hős halálával? Különös, hogy egy író ennyire félre tudja érteni magát.

Ez az oka annak, hogy a darab biztató kezdet után úgy széjjel esik cserepeire, mint egy elejtett leveses tál. Ezeket a cserepeket összeszedni és összetartani nem sikerülhetett sem Bárdos Artúr nagyon gondos, és ötletekben gazdag rendezésének, sem Gellért Lajos és a többi színészek, különösen Justh Gyula, Z. Molnár és Palotás Irén játékának. A darab a második felvonástól kezdve jelenetről jelenetre jobban elvesztette a kontaktust a közönséggel és ki kellett múlnia szervi elégtelenségben.

*