Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Regény és széppróza

Illés Endre: A FRANK-CSALÁD
Andersen Nexö regénye - Népszava kiadás

Nyomasztó regény.

Amit elmond s ahogyan mondja: végtelenül nyomasztó.

Olyan súlyos, olyan tömör, olyan kopár, mint egy nagy, formátlan darab vas.

De a sok kozmopolita cocktail, történelmi zsibáru, hamisított exotikum és kispolgári édességeket tartalmazó befőttes üvegek között, a sok értéktelen kacatban: végre egy erőteljes, kvalitásos munka. Jó könyv. Író alkotása.

Jó, meggyőző, emberien emberi majdnem minden, amihez Andersen Nexö hozzányúl s amiről beszél. Meglepően jók, meggyőzőek s emberien emberiek legelsősorban is a figurái. A főalakok, akiknek életéből a nyomasztó hétköznap-események sarjadnak s a kisebbszerepű mellékalakok, akik egy-egy szavukkal, egy-egy gesztusukkal oly élően népesítik be ezt a regényt: egyként jók. Élesek, amint a rézkarc. S egy-darabból vannak kifaragva: mint a szobor.

Frank mester, a részeges szabó. Aki fiatal korában esett lányt vesz feleségül, csakhogy később nagyobb skrupulus nélkül kitartathassa magát vele. A szesz állandó páráival a szájában. Roskadozó térdével. Delirizáló agyával. Ahogyan botorkál a regényben, szinte lelép a lapokról: be a jelenvaló pillanatba, a személyes ismeretség érzékelhetőségébe. S Frankné: ahogyan dolgozik, küszködik, vesződik a mindennapi lélekzetért; ahogyan veszekedik, verekedik s harcos a férjével, a fiával, az egész kisvárosi világgal; ahogyan csapkod, tépi magát s kiabál, hogy túlkiálthassa a nyomorúságát, esettségét, elnyomorodott életét, - szinte elválik a lapokról egy rikácsolás, majdnem hallani ennek az asszonynak a hangját. S a gyerekük... a szomszédok... a kisvárosi periféria donzsuánja... a többiek... Mind ilyenek, Élők, élők.

S az életüknek holdudvara van. Atmoszférája, levegője. Nemcsak önmagukban élnek. De a szavukkal, a mozdulatukkal egy világot is teremtenek azonnal maguk köré. S ez a világ: egy északi kikötő-kisváros. Majdnem az egész város a nyomorúság ólmos felhői alatt. Fülledt szegénységben. Kaján egymás-vigyázásban. Rosszkedvű munkában. Korlátoltságban és szellőzetlenségben.

Ilyen emberi fémjelzése azonban még egy jobb külvárosi nyomor-riportnak is lehet. Andersen Nexö munkájának művészi fémjelzését éppen az az elkülönítő írói erő adja meg, hogy az egyes emberek, események, tárgyak - az ő előadásában - önmaguk fölé tudnak emelkedni. Ez a részeges, puha - rongybaba-férfi, ez a kiszikkadt, rikácsoló, reszelő érdességű s hangú asszony, ez a tolvaj fiú, s ezek mind-mind, akik itt vonszolják a nyomorúságos életüket, henteregnek a piszokban, hullanak lefelé, már régen nem mint bukott angyalok, csak mint bukott emberek: ezek a senki kis figurák az önmaguk lehatárolt életén túl egy nagyobb, döbbenetesebb, egyetemes életet élnek még.

Az egyes emberek társadalommá egyesülésében azt a legalsó, iszapos réteget, ennek a foszforosfényű legalsó rétegnek az életét, amelyben már nincs törvény, erkölcs, semilyen dogma, ahová nem hatol el a napfény, ahol a levegő is más talán, s amely mégis - élet. S éppen az a döbbenetes, hogy - emberi élet.

Amikor egy orgonasíp szól: csak az izolált hangra figyel az ember. Ha azonban egymás mellett s után és egymást váltogatva minden síp megszólal: ez a játék már a melódiát, a tartalmat, a mondanivalót hozza ki. Andersen Nexö hangja - egyes izolált figuráiban megszólalva - csak meggyőző s emberi hang még. De amikor a melódiája zendül fel, ez a játék a fontosabb, a döbbenetesebb, az igazán monumentális.

Ezt a melódiát játszotta tökéletesen Dosztojevszkij például. S ugyanezt a melódiát játssza - kissé matematikai leegyszerűsödéssel - nagyon hidegen és nagyon józanul Andersen Nexö. Dosztojevszkij is nyomasztó. De az ő munkájában szív dobog. Andersen Nexö munkájában sztetoszkóppal sem hallani szívnek a hangját. Dosztojevszkij írásában emberi melegség van. Nexö történetében emberi hidegség. Dosztojevszkijnél az emberek lezuhannak a mélybe. De a legnagyobb zuhanásban is magukkal mentik egy magasabb értelem világosságát. Nexönél ezek az emberek mindig lent voltak. S a Fény, ha ki is gyúlna közöttük: nem látnák. Mert nincs rá szemük.

A módszer, ahogyan Andersen Nexö mindezt megírja: a rostálás módszere. Felmarkolja embereit, életüket, világukat. Bedobja egy nagy rostába. S addig-addig rázza azután ezt a rostát: amíg kihull a likakon minden szív, fény, értelem, világosság. S marad a salak. Az emberekből, az életükből, mindenből: a salak.

Dosztojevszkij messzi csúcs. A legmagasabb. Andersen Nexö jó író.

Ennek a salakos életnek megrázó írója.