Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Milyen szánandó, naiv s mulatságos az a kritikai szigor, amely műfajok Prokrusztes-ágyán analizál, szabályokat emleget, dogmákat ír elő. Felemel s lesujt: esztétikai definíciók nevében. De milyen mosolytkeltőek s szánandók azok az írói törekvések is, amelyek jobb sorsra érdemes igyekezettel esztétikailag jegyzett műfajokhoz kötik magukat. Milyen szegényesek azok az írások, amelyek szabályos novellákká, szabályos regényekké, szabályos színdarabokká kívánnak minden áron kigömbölyödni. S milyen kár, hogy Kertész József is ez utóbbi írók közé tartozik.
Ez a kötet néhány hosszabb-rövidebb elbeszélést tartalmaz. De Kertész József nem gondolkozik elbeszélésekben. Érzéseiből, emlékképeiből, jegyzeteiből nem tud elbeszélést formálni. Csak akar. S legtöbbnyire - hiába akar.
E sikerültebb és sikerületlenebb írásokból - gáncstalanul szép részekben, - valami olyan lenyűgöző s monumentális szólam hangzik ki, amely szerepében s némikép szépségében is a görög tragédiák kórusaira emlékeztet. Kertész József elbeszéléseinek ez a kihangzó-kiemelkedő szólama: a tengerzúgás. A tengerrel van tele Kertész József minden érzékszerve, minden pórusa; a tenger leheletével, színével, ízével, hangjával pattanásig s folytonos kisüléséig telezsúfolva, minden emlékképeket őrző agysejtje.
Meghatódhat az ember: mennyire szereti a tengert. S megbecsülhető egyben: mennyire ismeri is ebben a szerelemben. Ismeri a mosolyát, az odaadását, a csalásait, ismeri csodálatos Circe-erejét, ismeri a haragját. De ismer minden mást is rajta s körülötte. Ismeri a hozzátartozó embereket. Ismeri a partok életét. Ismeri a tengeren úszó hajótesteket: a luxusgőzösét épp úgy, mint az ócska gabonaszállító roncsokat. Ismeri a kis amoeba tündéri fényű szerelmét lent a tenger mély áramlásaiban.
De ezzel az anyaggal azután nem tud bánni. Egyáltalán nem tud bánni vele. Vagy csak nagyon méltatlanul.
Ebből a nagyszerű anyagból kis novella-köntösöket szabdal ki figuráira. Elszomorító: mennyire elszabottan. A fiatal nászutas férj történetét írja meg, aki menekülés közben a tengerbe hagyná veszi a néhánynapos imádott asszonyt, csakhogy menthesse a saját életét. Ilyesféle történetei az átvett konvenciókat jelzik. Önállóbb ragaszkodásai a műfajhoz viszont - primitív kísérletek. A szigorú hajóstiszt megtérése például, aki rádióján Budapestet fogja, magyar szót, cigányzenét hall, - s ellágyul. De akár a mástól átvett konvenciókat, akár a saját egszerűbb elgondolásait írja: a kerekdedségre, a szabályosságra, a mesére törekszik mindenáron. S a valóban élő színei, a szép képei, a néha meglepően új asszociációi oly ütődöttekké válnak ebben a becsületes igyekezetben, mint hosszabb vasúti szállításnál a rosszul csomagolt gyümölcs.
Fogyatékosság, s nem is a legjelentéktelenebb közül való, hogy Kertész József eléggé a konvenciók rabja. Annyira legalább is, hogy mérőónját nem engedi már le az emberi élet s az emberi sors nagyobb mélységeibe. Szegény emberek hányatott sorsáról például eleget ír. De ezek a szegényember figurái inkább mulattató alakok. Igazában, mit is jelent szegény, pénztelen matróznak lenni a tengeren, a kikötőkben: arról nem kapjuk meg a banális színeken túl az élő képet.
Mégis egynéhány rövidebb írása, amely - talán éppen rövidsége miatt - még nem jutott el valamely elhatározott műfaj elhatározott megvalósításához, - s amely a tenger zúgásában inkább csak felvillantat egy-két figurát (mint a két részeg matróz rendőrségi kalandja a kikötőben): szinte salaktalanul jó munka.