Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
1. Kifejezéstelen cím. Átfogónak és szétsugárzónak szánt szimbolikus ereje erőtlen gyertyafény csupán. De anyagszerűségében mégis kifejező. A fogalom, amit jelöl: jellegzetesen női munka. Megmozdítja a női fantáziát. Brüsszeli csipke. Mi lehet mögötte? Egy népszerűségre számítható regény.
Erdős Renée új regénye.
Az irodalom fellegvárán kívül mindig sokan olvasták, a falakon belül igazában sohasem szerették. Túlértékelés és kevésreértékelés. Általában ez a két vonás Erdős Renée jellegzetes egyéniségének két összetevője. Külső összetevők. Erdős Renée mindig értett ahhoz, hogy megnyerje sokak tetszését. És sohasem bántotta, hogy ugyanekkor eljátssza a kevesek szeretetét.
Sokak tetszése, kevesek szeretete: ezt a két megnyilatkozást, az érzelmit s az értelmit, az ő írásai oly mereven állították egymással szembe, mint két ellentétes előjelű fogalmat. De kell-e leírni: mennyire nem azok?
A tömegek írója... Két összetevője közül az egyik. Hogyan jutott el ide? Az út Erdős Renée műfaja is egyben: a parfőmös romantika csillogó, szivárványos aranyhídja.
Olvasói számára regényeiben Erdős Renée valósággal egy külön világot teremtett. Egyik régebbi, önvallomásszerű kis írásában oly jellemzően írja: beparfőmözött kézzel, Rómából hozatott papiron, ritka márkájú ceruzák drága grafitjával teremtette ezt a csillogó világot. Felékszerezte, feldíszítette, átizzította. Teleaggatta csipkékkel, selymekkel s bársonnyal. Háttérnek megfestette Olaszország legszebb anziksz-kártyáit. Motorikus erőivé a pénzt, a szépséget, a szellemet tette. S ezt a hétköznapok fölé emelt világot, amely a sokszínű és a vágyatfakasztó pompa, a tündöklő gazdagság, a nehéz orchidea-illatú szerelem álomvilága lett, ezt a befütött, földi kis paradicsomot a hetedik napon benépesítette végül a nagy szenvedélyek, a viharos szerelmek, a megrázó lemondások szinespapirból kivágott alakjaival, rúgóra járó próbabábuival, zsinóron rángatott figurinjeivel. Hősei az élet csúcsain élő rendkívüli emberek mind. Mosolytkeltően átlátszóak s egysíkúak ugyan, szín és élettelenek, de dúsan beragyogja őket a szívesen kigyulladó tömegképzelet színes és színesítő görögtüze. Forróvérű, ragyogó szépségű asszonyok, párducszerű, ragadozó hímek, nagyszerű, magasztos biborosok: a magasabb elhivatottság titkos jegyével s a kispolgári képzelet látható gloriolájával a fejük felett. S ahogyan ennek a világnak a kapuit feltárja, Erdős Renée megtalálta az írói
A reggeli villamoson hivatala felé utazó irodakisasszony, a napi munkába s őrölő gondokba elfáradt családapa, a polgári háztartás kis Scyllái körül tespedő feleség előtt a
De
Csak a hivatala felé utazó irodakisasszony, a napi munkájába belefáradt családapa s a tespedő polgári feleség elképzeléseiben s vágyaiban van.
És a kevesek becsülését Erdős Renée éppen azzal játsza el, hogy
2. Pontosan Erdős Renée ővrjébe illik új regénye: a
Színhelye a Faubourg st. Léopold exkluzív világa s a budai hegyek villarayonja. Hőse az előkelő budapesti bankár, akinek itt Pesten gyönyörű felesége, két egészséges gyereke, puhajárású autója van, Bécsben pedig fiatal szeretője várja. Ennyije már a regény indulásakor van. De a mese bonyolódásában még egy emeletes, tetőterraszos, modern, óriási kerttel övezett, gyönyörű villát is épittet a budai hegyekben. Hősnője: a bankár felesége, Keresztneve: Adrienne. Szép és gazdag. S nem mindennapi. Mint a neve. De ebben a világban ezenfelül még két ék is díszíti: katolikus, s dzsentri-lány. Az a «harmadik»: Berend Iván oldalági rokona, egy ellenállhatatlan építész, tüzes, fekete, elegáns legény. Nőhódító. A halántékán természetesen már őszes a haja.
Erdős Renée végzetesen korlátozott romantikáját mi sem jellemzi jobban annál, hogy az ilyen gazdag, szép és keresztény bankárnékat az utolsó pillanatban autók elől elrántani kizárólag az ilyen tüzes, fekete s elegáns férfiak feladata. A háromszög most már adott. Természetesen nem a geometriai idom, de a francia eredetü társasági csoportosulás. Adrienne szeretője lesz Miklósnak.
Ahogyan ezt eddig Erdős Renée elmondja: jó konstrukciójú, rutinos írói munka. Igen jó alapozás. Ha a miliő túl csillogó is megint, ha a téma minden oldalról s minden szemszögből untig ismert már: egy-két akaratlanul is sikerült színnel, beállítással, helyzettel szinte önmaga fölé emelkedik ebben a részben Erdős Renée.
Meséje ott vesz éles és veszélyes kanyarulatot, ahol Miklós útja elhajlik az utolsó lázában utolsó szép napjait élő Adriennetől. Miklós útja váratlanul Adrienne lányához, Aryéhoz kanyarodik. S most azzal fut már azután párhuzamosan. Milyen szép volt ez a motívum, milyen emlékezetesen friss, a japáni-birs virágának pirossára emlékeztetően különös a francia eredetiben: a
3. A miliő csillogó és kívánatos. Mint a színezett levelezőlapok.
S az emberek, akik ezekben a villákban laknak, ezeket az autókat vezetik, ezeket a csókokat adják, ezeket a szerelmeket élik, az üzleteket kötik, gazdagodnak, mindig gazdagodnak, gyanútlanok s gyanakvók: az emberek mind-mind veszedelmesen a papír fölött járnak.
Kellerhardt bankár figurája a legélesebb még valamennyi között. A gyanútlan, kopaszodó férj, a kis nőkkel futkosó családapa, a jó üzletember. Reliefje van. Él. De csak addig él, amíg valaki el nem olvassa például Sinclair Lewis
Adrienne: vértelenül sápadt. Figurája olyan, mint egy színésznő alakítása. Nem élet, csak alakítás.
Miklós: a szokványos csábító.
Adrienne lánya - a modern lány. S Adrienne fia - a papír. Ennek a fiúnak a megformálása a szokottnál gyengébben s élettelenebbül sikerült. A szerető fiú. Az a fiú, aki szeretetében odáig megy, hogy nemcsak hallgat, elnéz, megbocsájt, de anyjának szinte kezére játszik, amikor az a szeretőjéért harcol. Nem lélektani abszurdum éppen, csak olyan írói feladat, amelyhez Erdős Renée elhitető ereje kevés. A fiúnak meglehetősen
Ary figurájában a modern lány s a mai házasság problémáját is fölveti Erdős Renée. Ez a két probléma azonban - minden más távolról érintett problémával egyetemben - csak szó marad. Könnyű és súlytalan szó. Vacsorautáni peripatétikus viták témája.
4. A művész anyaga, építőkockája, egyénisége: a szó, a mondat, a stílus.
Végtelenül hosszú, szabálytalan s szépségtelen mondatokban tárul fel Erdős Renée csillogónak szándékolt álomvilága.
Pongyola, pongyola ez a stílus. Mint kibomlott, laza szerpentinszalagok, elgyürötten, bál után, letaposva, a földön: olyanok a mondatai.
5. Marasztaló megállapítások.
De Erdős Renée regényeihez nem kritikával s nem analízissel kell közeledni, hanem azzal a mohó és szomjas érdeklődéssel, amely a monumentális giccset nagy eseménynek érzékeli.