Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Tudomány és kritika

Kárpáti Aurél: SZÍNÉSZETI LEXIKON
Szerkesztette: Németh Antal - Kiadta: Győző Andor

A lexikonoknak mostanában nemcsak divatja, hanem határozott sikere is van. A produkció lendülete legalább erre vall. Gyors egymásutánban jelennek meg olyan enciklopédikus jellegű munkák, amelyek - tekintve előállításuk költséges voltát, - a közönség széleskörű érdeklődése nélkül nem egykönnyen találnának kiadóra. Pláne ma, amikor mindenki fél a rizikótól s csupán «biztosra» akar menni. Ha tehát sok az új lexikon: nyilván kapós a bennük népszerűsített tudomány is. Ami különben szinte természetes. A háború után friss társadalmi rétegek kerültek az irodalom, művészet és tudomány vonzókörébe s ezek a feltörő tömegek szokatlan mohósággal igyekeznek felszívni minden kultúr-eredményt. Másrészt, a mi korunk - ha a jelek nem csalnak, - valami afféle szellemi átértékelés szükségét érzi, amilyenből a XVIII. század enciklopédistáinak munkássága fakadt. Új világ alakul a régi helyén s ebben az új világban minden eddigi érték revizió alá kerül. Sajnos, az újabban kiadott magyar lexikonok ezzel a kívánsággal szemben meglehetősen tartózkodók. Kevés hajlandóságot mutatnak az újra-fogalmazásra. Legtöbbször beérik elődeik anyagának átvételével, pár száz aktuális címszó beiktatásával s a bőrkötés luxusának mellőzésével. Különben vajmi kevéssé ambicionálják a mai ember mai igényeinek kielégítését.

Az előttem fekvő Színészeti Lexikon sok tekintetben dícséretes kivétel ez alól. S már csak azért sem sorozható a fentebb aposztrofáltak közé, mert nem igen akadnak elődei. (Legfeljebb a száz év előtt megjelent s azóta teljesen használhatatlanná avult Marggraff-Herlossohn-féle Theaterlexikon tekinthető ősének.) A maga nemében első kísérlet. A szerkesztő előszava szerint egyetlen ilyen irányú modern szakmunka az egész európai irodalomban. Egyetemes és teljes színészeti lexikon, amely az egyes nemzetek és korok teátrális művészetén kívül a rokonágak (tánc, cirkusz, varieté, bábjáték, film stb.) megnyilatkozásait is felöleli. Ez az elsőség adja meg legfőbb értékét és magyarázza számos fogyatkozását.

Úttörő, hézagpótló szerepét elsősorban illik hangsúlyozni, mint olyan érdemet, amely külön elismerésre tart számot. A szerkesztő, munkatársainak népes gárdájával, nehéz, nagy munkát vállalt és a munka javarészét derekasan, komoly hozzáértéssel, körültekintő gondossággal el is végezte. Valóságos szellemi kincstárt hordott össze a színészet praktikus és teoretikus tudományának változatos, gazdag anyagából. Ugyanekkor azonban számolni kell azzal a körülménnyel is, hogy egy első kiadású lexikon nem lehet hibátlan. Még kevésbé hiánytalanul teljes. A csiszolást, javítást, kiegészítést mindig a későbbi kiadások végzik el rajta. De épp ezért szükséges fokozott mértékben rámutatni mindazokra a tökéletlenségekre, amelyek, - mint természetes velejárói az úttörői kísérletnek, - ha menthetők is, még sem nézhetők el.

A próbaképpen átolvasott címszavak után ítélve, alapvető hibája ennek a lexikonnak az egységes, vezető elv ingadozása, szakszerűség és népszerűség között. Mintha a szerkesztő nem tudta volna határozottan eldönteni, hogy melyik felfogásnak szerezzen érvényt s melyik feldolgozásmódot vigye keresztül következetesen: a tudományost, vagy a zsurnalisztikait? Vannak cikkek itt, amelyek teljesen tudományos jellegűek. Tömörek, pontosan regisztrálók, szakszerűen szárazak. Laikus olvasó számára mindenesetre kissé nehezen hozzáférhetők. Pl. magának az alapos felkészültségű szerkesztőnek igazán magvas, kitünő dolgozatai. Más címszavak tárgyalása viszont a napi ujságírás legkönnyedebb műfajaira emlékeztet. Ötletszerűen összeollózott adataival és «szalmázó» felületességével egyaránt. Szerencsére ilyen nem sok akad. A cikkek többségét rideg szakszerűség jellemzi, amiből joggal következtethetünk arra, hogy ez volt a vezető elv s csupán kényszerűség okozta az ettől való eltérést. Sietség, vagy téves választás. A mi speciális viszonyainkat ismerve, azt hiszem, helyesebb lett volna engedni a merev tudományosság elvéből - persze a megbízhatóság kára nélkül, - a világos és kellemes stílus, az élvezetes előadás javára. Ennek igazságát meggyőzően dokumentálják Hevesi Sándor mintaszerű, elegáns kis értekezései. Mennyire kimerítik ezek a témát, anélkül, hogy az olvasót is kimerítenék. Szakember, laikus egyformán haszonnal és gyönyörűséggel olvashatja őket.

Másik általánosságban tartott megjegyzésem a lexikon anyagának indokolatlan, majdnem érthetetlen megcsonkítását illeti. Teljességre számot tartó színészeti enciklopédiából nem hiányozhat a dráma és az opera tárgyalása. Már pedig ebből hiányzik. Holott az egész színháznak ez a kettő a lelke, az egész színjátszásnak ez az éltető eleme. Dráma, vagy opera nélkül nincs színészet. Hiszen még a commedia dell'artenak is van «szövegkönyve». Az nem lehet elfogadható érv, hogy a drámaírásra vonatkozó anyag úgyis megtalálható a kiadó egy másik kiadványában, az Irodalmi Lexikonban, az opera irodalma meg a Zenei Lexikon-ban. Aki megszerzi ezt a Színészeti Lexikont, nem is álmodja, hogy Shakespeare, Ibsen, Shaw, vagy Caruso, Jeritza, Saljapin nevét hiába fogja keresni benne. (Notabene: még címszavas utalás sincs rájuk!) A dráma története, egész fejlődése olyan szorosan egybeforrott a színpad és színjátszás történelmi evoluciójával s mindkettő annyira tele van kölcsön-hatásokkal, hogy egyik a másik nélkül meg sem érthető igazában. Hogy szabad hát kétfelé tépni azt, ami lényegében elválaszthatatlan? S hogy lehet egyszerűen átutalni a zenei tárgykörbe Jeritzát és Saljapint, akik nemcsak zseniális énekesek, hanem zseniális színészek is? Bizony, fonák dolog ez, akárhogy veszem. És mint a legtöbb hiba, újabb hibák, furcsaságok és következetlenségek szülőjévé válik.

Mert nézzük csak: a drámaírók, mint ide nem tartozók, kimaradtak. A színikritikusok azonban, - akik pedig tagadhatatlanul távolabb állnak a színháztól a drámaíróknál, - bekerültek. Miért? nem tudom, nem értem. Hiszen az Irodalmi Lexikonban ők is megtalálhatók, ha már erről van szó. Itt mégis sort kerítettek rájuk. (Kivéve Schöpflin Aladárt, a lexikon egyik legértékesebb munkatársát, akinek neve csodálatos véletlen következtében - kimaradt.) De még különösebb, hogy egyes drámaírók azért szintén kegyelmet kaptak. Azok, akik valamilyen vonatkozásban közvetlen hatást gyakoroltak a színészet alakulására. Így például Aiskhylos, vagy Moličre. Gondolom azért, mert ők «maguk is játszottak szerepeket». Jó. Ám miért nem érdemelt akkor külön címszót Shakespeare, aki ugyancsak színész, rendező és színházdirektor volt? Rejtély. Kivált ha máskülönben az aprólékos gondosságnak olyan fokával találkozik az ember, amilyen pl. Orbók Loránd és Attila felvétele, tekintettel nevezetteknek a «Bi-ba-bo» fejlesztése körül szerzett művészi érdemeire. Vagy miért nem említi a színészeti lexikon legalább Hamletet, ha már Shakespeare-t annyira megveti? Elvégre a dán királyfi eléggé emlékezetes szavakat ejtett arról, hogy mi a színészet s mi a különbség a jó és rossz színész között? Ilyen tömören kifejező, tökéletes meghatározást azóta sem hallottunk, sem hivatásos, sem műkedvelő dramaturgoktól. Szegény Hamletnek azonban, aki pedig annyira szerény, hogy «szívesen ellaknék egy csigahéjban», a Színészeti Lexikonban nem jutott hely.

Szóljak a kevésbé kirívó fogyatkozásokról? Van ilyen is elég. Teszem: a születési és halálozási dátumok, azonkívül a helynevek elspórolása. Hol született Pethes Imre? A lexikon nem mondja meg. Melyik hónapban, melyik napon? Erre sem felel. Pedig a lexikont legtöbbször épp azért szoktuk felnyitni, hogy efféle részletes adatot tudjunk meg belőle. Az évszám önmagában kevés egy szak-lexikonban, kivált ha arra gondolunk, hogy a régebbi egyetemes lexikonok ennél többet adnak. Úgyszintén hiányzik legtöbb színész-életrajzból a nevezetesebb alakítások időpontjának megjelölése. Súlyos hiány a legkíválóbb művészek fizikumának, beszéd-technikájának, játékstílusának deskriptív jellemzése. Ezt csak egy-két régi nagyságnál találtam meg, bár az egykorú kritikák idevágó részeit ezek a biográfiák sem használják fel eléggé. Néhol - s meglehetős fontos címszavak mellett - a bibliográfia kritikátlan és hiányos. Másutt szembeszökő aránytalanságok mutatkoznak. Így a Tánc és színjátszás a primitív népeknél címszó, kiegészítve a Tánc és színjátszás őskorával, százharminchat hasábot kapott, míg a Színpadforma és díszlet mindössze harminckét hasábba préselődött. A Rendezés és története pedig ennél is kisebb területre, alig húsz hasábra szorult.

Végül még egy jellemző apróságot. Csak azért, mert a legelső címszóval kapcsolatos. Ez a kis cikk Aalbach Jacques-ról, az ismert magyar artistáról számol be - születési és halálozási évszám nélkül. «A háború utáni években halt meg.» Pont. Aalbach hosszú ideig a Magyarországi Artista Egyesület elnöke volt. Ha másutt nem, ott bizonyára feljegyezték halála pontos dátumát s nyilván meg is mondták volna, egyszerű telefonkérdezősködésre. S hogy befejezésül a «személyeskedés» terére lépjek: tiltakoznom kell saját nevem önkényes megnemesítése ellen. Én nem téháipszilonnal hagyom abba, csak egyszerű i-vel. Erre nem vagyok különösebben büszke, vagy éppen hiú, de nem is szégyenkezem miatta. Miért tisztel hát meg a lexikon - pontatlansággal? Ilyesmi nem igen növeli a bizalmat más nevek hiteles írása iránt sem.

Még egyszer hangsúlyozom: mindezek a kifogások semmit sem vonnak le a kezdeményező lépés kultúrjelentőségéből. Mert fogyatkozásai ellenére is, ez a lexikon felbecsülhetetlen értéket reprezentál. Kivált nálunk, ahol a színészeti szakirodalom siralmasan szegény. Munkatársai a külföldi és hazai szakemberek legjobbjai közül kerültek ki, a szerkesztő figyelme kiterjedt a legmodernebb jelenségek részletes ismertetésére is, a bőséges illusztrativ-anyag pedig gyámolítva kíséri a szövegrész magyarázatait. Külön megemlítést érdemel a színészet történetének nemzetek szerint csoportosított, gondos feldolgozása.

Általában: örülni kell megjelenésének. Fontos hivatás vár rá. Megérdemli, hogy kelete legen.