Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 20. szám
Megered az eső, - fátyla alól még
Kimosolyog percre a zöld hegyvidék,
Aztán összerántja gyorsan fátylait
És kezdi már magos zokogásait,
Mint egy antik hősnő, ki a Sors sötét
Éjébe hullt és ott tördeli kezét,
Elfordul jajongva, őrjöngve kiált,
Szél zilálja szerte hosszú sikolyát.
Így hallom a hegyet ahogy eljövök
Lábánál, a köd gyors bokrai között
S átfutok a három patakon, melyek
Eltakart arcáról zúgva ömlenek.
Ez hát az ősz! hajt már engem is tovább
A Végzet ösmerni sötétlő honát,
Ködben futok tova, imbolygó világ
Oszlik, fut előttem, mint ősz délibáb.
Fölöttem szárnyalva ki jöttél velem,
Fordulj más vidékre gyönge szerelem.
Eltakarom arcom, egyre távolabb
Mélyebbről halljátok kiáltásomat.