Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · MOZGÁSMŰVÉSZET
A modern táncművészeti mozgalmak szellemi piaca Németország. A háború után volt: sok szólótáncos, sok egyéni érdekesség; mögöttük megfelelő epigonhad. Mellettük új jelenség: a csoport. A döntő szót
Ha Mary Wigman nem lett volna alkotó- és tanítóegyéniség egyben, nem sikerült volna valóra váltania az új tánccsoport fogalmát. A ma már csak külsőleg fegyelmezett klasszikus balettkarral szemben megteremtette a belső élmények által fegyelmezett csoportot. Lábán-Wigman előtt is volt csoporttánc, de megfelelő tánctechnikai képzettség nélkül és ezért viszonylag dilettantisztikus nívón.
*
Wigman stílusa: megfékezett pátosz. A klasszikus balett ellenzékeképpen: pátosz; szemben a mindjobban elburjánzó érzelgősséggel: fékezettség. Wigman nem formálta át a maga képére az egész német táncüzemet, talán csak a felét. De idővel nem volt egyetlen tánci megmozdulás, mely ne köszönt volna lényegeset Lábán elméleti és propagatív, Wigman gyakorlati, exekutív cselekedetének. Kihatott messze Németország határain túl, Görögországig és Amerikáig.
Ugyanekkor azonban az orosz diaszpora szerteküldte a világba magas balettkultúrája képviselőit. Újra láthatta Európa és Amerika a Haldokló Hattyút és a Karnevált, a Rózsa Lelkét és a Poloveci Táncokat. A «klasszikus» balett képviselői az orosz balettben látták létjogosultságuk legmeggyőzőbb igazolását. Mi is választotta el ezt a felejthetetlen orosz teljesítményt az egyéb konzervatív balettől? A technikai alapelvek nem, csak a magasabb és szabadabb technikai képzettség: továbbá: egy költőies lelkiség, mely a «klasszikus» balett mindinkább unalmassá váló örökmosolyával szemben az élmények tágítását és - bizonyos fokig - mélyítését eredményezte. Valóban úgy tűnhetett, hogy az orosz balett a klasszikus balettnek beláthatatlan új fejlődési lehetőséget biztosít. A klasszikus balett tényleg sokat tanult az orosz balettől, de megifjodni rajta keresztül nem tudott.
Ekkor jött
Gyagilev 1928 őszén meghalt; társulata - egyelőre - szétszéledt. (
Párisban - szemben Németországgal - az új tánc még ma sem társadalmi mozgalom. Pedagógiailag még a klasszikus és az orosz balett uralkodik és elvétve a régi presztízsből táplálkozó Duncan-módszer. Egy év óta a lábánizmus is gyökeret igyekszik verni Párisban (Dussia
*
Németországban és a németek által befolyásolt területen a huszas évek közepén a legkülönbözőbb elemek keverednek a táncban. A technikai tudás mindjobban erősödő követelmény lesz. Tárgyilag elsősorban szimbolizmusok és elvontságok uralkodnak: Élettáncok, Haláltáncok, Mágikus Keringők, Körök, Pólusok és Dimenziók táncai. A tánci tartalom lendület és pátosz; ez a «világnézet»-gesztus kora. A hivatottak produkciójában mindez megrázó és felemelő, mert átszellemült. De ott az epigónhad.
A tánci expresszionizmus patetikus kora teljességgel
A pátoszt, az érzelmi és mozgásbeli kilengést felváltja az önuralom, az acélos rugalmasság, az éles, kemény, hideg fegyelmezettség. Orfeusz (Gluck romantikus-rokokó zenéjére) Euridike elvesztése feletti keservében szabályos Müller-féle «Mein System»-tréninget végez. (
Ted Shawn véglet, de nem áll egyedül. Kevéssé artisztikus és homogén változata a Gyagilev-programnak. Nincs benne humor, mely nélkül ez a hiperobjektivizmus elviselhetetlen. A tánckongresszus egyes német teljesítményeiben inkább volt érezhető Gyagilev jótékony hatása.
Az
Az új áramlat - mely technikailag talán valamivel közelebb hozza a táncot a baletthoz - nem egyeduralkodó, de egyetemesen színezi az összes többi irányt. Méltánylásra talál például a régi balett, feltéve, hogy mentes minden szentimentalizmustól (jaj a szentimentalizmusnak!), derűs és - főleg - ha virtuóz. A régi balettben tisztelik a mögötte rejlő technikai munkát. A modernül rendezett Coppéliának óriási sikere volt. Igaz, hogy a két főszerepben két volt Wigman-növendék - Georg
*
Még egy szót a modern mozgásművészeti munka mai hatalmi poziciójáról a német színpadon. A színpadok egy részén megmaradt a «klasszikus» balett, de sehol oly mozdulatlanságban, mint nálunk a budapesti Operában. A lábán-wigmanizmus mindenütt kivétel nélkül érezteti hatását. A régi-balett-Wigman kétlakiság nemigen minősíthető szerencsésnek. A döntő lépést új irányban most tette Berlin, amikor Lábánt hívta meg az állami opera balettmesteréül. Lábán bizonyos ősi balett-alapelvekből indul ki és így akarja újjáteremteni a színpadi táncot. A német színpadok túlnyomó részén egyébként modern csoportok működnek; fokról fokra kiszorítják a régi balettet, legfőképpen azonban azáltal, hogy igyekeznek a direkciók kívánságához alkalmazkodni és egyes esetekben (például operabetéteknél) balettszerűt produkálni. Ezzel szemben a pantomimelőadások rendezése terén legtöbbnyire teljesen szabadkezet nyernek. A modern táncművészet térfoglalása még mindig haladó tendenciát mutat. Kevés évtizeden belül alkalmasint teljesen el fog tűnni a «mozgásművészet» és a balett közötti ellentét.