Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Vers · / · Illés Endre: BARTALIS JÁNOS

Illés Endre: BARTALIS JÁNOS
Egy kötet vers - Napmadara
; Dante-kiadás
1.

Mai napom is száraz volt, mint a többi. - Egyhangu. - Pedig voltam Désen, kocsival. - Elmentem a moziba.

Egy magányos, elvonult férfi él Alsókosályon. Alsókosály: kis, erdélyi falu. S a férfi: harminchatéves. Ülepedő lélekkel él, járkál, nyugtalankodik, vágyódik, majd meg-megáll s mind gyakrabban hallgat már a megülepedett falusi csendben. Mintha Ovidius önként ment volna el Tomiba. A többi nap csak olyan, mint ez az egy. S ennek a találomra kiszakitott egy napnak a története a következő: úgy ébred, hogy nem történik s nem is történhetik már vele semmi; pedig valamilyen kis hullámzással mégis mozog az élet, ma is be kell például utaznia Désre; elmegy a moziba, a tünő képeken elábrándozik, s közben talán öntudatlanul a kislánya kezét is fogja; délben az anyósánál ebédel; azután kiöltözetlen elvetődik a fényképészhez, két felvételt csináltat; sokat beszél, sokat, de önmagának is idegenül; végül hazafordul, otthon nagy a felfordulás, cselédmizériák; este a szomszédoknál kártya: filkó és disznó; majd álmosan és szomorúan egyszerre észreveszi: egyedül felejtették kint az esti csillagok alatt a verandán. Ez egy nap. De mi is történik egyéb vele? Nem sokkal több. Talán az, hogy fiatal volt. És hitt a szerelemben. S várt. A felesége lett a világszép Kedves, akit szeretett. S mintha még mindig várna valamit. De jöhet-e még más? S közben történt valami. Zűrös évek. Az ő vére is ömlött annyi más vérrel. De ezt az egészet ki kellene törölni. Az emlékezetből is, az életből is. Még nevet sem szabad adni neki. S ő nem is ad. Ahogyan vége lett, ő azonnal eljött, ide, falura, a hegyek mögötti csendbe. S azóta itt él. A tavaszról várja a hegyi szénégetők s a favágók híradását. És kint dolgozik a zöldülő erdőkön. A földre hajlik s a magot is elveti. És elgondolkozik közben. Sokat és mindenféléről. S a vágy... Valamilyen nagy vágy csak nem apadt még el benne. A hangos beszédről leszokott. Az írópapirosával beszélget csak. Úgy ír verset esténkint, hogy a teleírt papir tükör legyen, amibe belenézhessen s meglássa önmagát. Mert minden más nappali tükör hazudik. Eseménytelenség. Száraz, száraz, száraz napok. Egyhanguak. Isten marad csak. S a föld, a hegyek, a vizek, a virágok, a csillagok. De a természet oly önzően éli a maga egyéni életét. S hiába tárná fel az ember magát: oly egyedül marad. Oly egyedül, mint a búvár, aki elszakadva a többi embertől, a tenger fenekén kiáltozni kezd.

De Bartalis János mégsem kiáltoz.

Mert a harminchatéves, magányos, elvonult ember, aki az alsókosályi csendben él: Bartalis János, költő.