Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám
Hasadó új lombok közül
Bibor-zölden, vér-zölden,
Mint Homeros tengerei;
Hunyorg az ég,
Mint valami hunyorgó zöld gyík,
Tüzes-zöld baziliszkus kigyó,
Arany-varas, nagy felhőkbe vesző szörny -
Miről a próféták szólanak,
Átokkal a szájukban: -
De most enyhe, bizsergető, zöld-piros estre
Szól a hasonlat,
Városi kupolák meredő tengerei
Fölött sárkány szemmel nevető égre,
Zöldhasú lombok közé
Békésen, bíborosan, szintokádó szájjal
Hunyorgó, ravasz, zöld égre,
Mely úgy megnyugtat,
Fütyörészni késztet:
Homerosban láthatott ilyet
Valaki: a dagadókeblű najádok
Kisértette Odysseus talán
Ilyen vörhenyeges-zöld olympi eget,
Mitől volt ott olyan piros?
Istenek kipirult homlokától
A bíbor nektár fölött -
Hókarú fellegek
Hordozta Cytherea
Rózsaállától!
Míg itt a Kurfürstendamm
Rekkenő piros-zöld reklámjai
Nyilazzák vér-lombszin-visszfényűvé
Modern ithakai bolyongó előtt -
Hajótüzektől üres tengereken
Átfutott, mohó, idegen vándor előtt!
Soha ilyen bolyongást,
Soha ilyen mámoros, vörhenyes estét,
És ilyen tengert:
Kőpadozatu, biztos - de tántorgató tengert!
Zöld-bíbor égtől pirosra
Festett emberörvények hullámlanak,
Tátonganak a rendkívüli estben -
Soha ilyen estét, zöld-bíbor eget!
Hogy hunyorg, nevet
E tengerek vidám bolyongójára
Pajkosan, vénrókásan,
Mint valami vidám baziliszkus,
A nagy felhőben a forró hullámok fölött,
A sokhangú csábításoktól
Lázas szívét torkig dobogtató
Új odysseusi bolyongóra
Vidám
Vörös, nagy, tátongó szájjal hogy nevet!