Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám
Riadó!... a hegyen már glédában állnak
a fák, felhők futnak szerte a paranccsal,
vezényszó csattan, hogy beleremeg a táj -
menekül vörös köpenyében a Nap!... s az árnyékok
is gyáván suhannak a völgybe: meneküljetek!
egy gesztenye-levél sápadtan fordul a fáról -
s meginog mind!...
már gurulnak fönn az ágyuk, most beledörren
brum!... a szél fütyül, mint a gránát csap
az erdő szivébe, hogy felnyög a tölgy is -
és felvisít e vércse s aláhull, átdöfött szivében
az utolsó sugárral -
foszlott lobogóként lengnek a lombok...
tüzelj!... s már ropog a zápor is, szakadatlan,
füstöl a hegy...
odvába huzódik az ember, dideregve,
mécset gyujt halottaiért s érzi, érzi,
hogy gyenge, mint a pondró.