Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 14. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások

Gyergyai Albert: MÓRICZ ZSIGMOND FRANCIÁUL
«Derričre le dos de Dieu», Gara László és Marcel Largeaud fordításában - Rieder kiadása

Az író tartós hírneve, mondják, nem annyira közvetlen kortársainak ítéletétől, mint inkább az utána következő nemzedéktől s még jobban a külföldtől, ettől az «előzetes utókortól» függ: igaz-e? Ha a külföld értékelését csakugyan a legtisztább és legelfogulatlanabb szempontok vezérelnék, talán kétes esetekben el is fogadhatnók a választását. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy, akár a mi fordítási irodalmunk, a külföldé is az úgynevezett «piaci kereslet» függvénye s még szerencse, ha nem téves becslés vagy személyes kapcsolatok eredménye. Aki tudja, hogy idegen írók közül kiket választ és kiket mellőz a mi kiadóink ítélete, bizonnyal azon a listán sem csodálkozik, amelyen a francia könyvpiacnak magyar újdonságai szerepelnek és amelynek tarkaságát legfeljebb egyenetlensége múlja felül. Van itt minden: oly könyv, amelynek kiadását a szíves barátság hozta létre, - más művet a politika segített ehhez a megtiszteltetéshez; van, aminek itthoni sikeréből francia sikert jósolt a kereskedő, - egy másik mű megjelenését nyomós propaganda közvetítette; s végül egy-két oly alkotás is, amely, belső erejében bízva, büszkén és türelemmel várta, hogy «felfedezzék». Ilyen Móricz regénye is, amely a mult hónapban jelent meg Riederéknél s köszönetet a fordítóknak, hogy ez csak a könyv jósága és írója neve révén is megtörténhetett. Igaz, hogy első pillanatra hajlandók vagyunk azt kérdezni: mért nem inkább a Sárarany-t, vagy a Légy jó mindhalálig-ot, esetleg a Tündérkert-et ajánlották a franciáknak: Úgy érezzük, legalább itthon, hogy bármelyik nagyobb súllyal képviselné Móriczot s amellett az olvasót is jobban megkapná az a légkör, amely egy magyar faluból, a debreceni kollégiumból vagy Erdély történetéből árad. Azonban, ha meggondoljuk, ez a választás is található: az Isten háta mögött-nek terjedelme, szerkezete, hangulata, sőt témája is meglepően közeljár, minden más különbség ellenére, a mai francia regény formájához: a regény egyik hősét, a tanítót, egyenesen Bovary úrnak hívják! Amellett a kisváros, amelynek sajátos életét Eugénie Grandet és Bovaryné óta a franciák annyi szép, de francia változatban ismerhetik, itt, Móricznál s épp e regényében, oly plasztikus, oly sűrített, oly magyar és újszerű képben jelenik meg, amely magában is elég egyrészt az érdeklődés fölkeltésére, másrészt egy eredeti temperamentum megismerésére. Ez a regény, amelyet húsz éve, mikor a Nyugatban megjelent. talán nem egy olvasó érzett túlságosan zsúfoltnak, vakmerően erotikusnak, kegyetlenül élesnek és kínosan valóságosnak, ma, húsz év után, átlátszónak, puritánnak s szinte klasszikusan egyszerűnek tetszik. A mindennap szürkeségét, a kisváros fojtó porát, a hús és vér falánkságát, fiatalok és felnőttek eltökélten csak testi létét, az érett asszony és a kamasz egymással párhuzamos letörését, a dráma lomha lefolyását s nevetségbefúló végét s főképp az emberi sorsoknak társadalmi és természeti erők közt való vergődését kevesen tudják oly közvetlen s oly magától értetődő szavakba zárni, minden pátosz, minden póz, minden regényes furfang nélkül, - s mindezt annak a remekül ömlő, tiszta és édes nyelvnek a segélyével, amely a legbonyolultabb dolgokat is a lélekzés vagy a hangsúly természetességével mondja s amely éppoly Isten adománya, mint a szépség, vagy az énekhang. Kár, hogy ez a fordításban többé-kevésbbé elsikkad: a fordítók szövege nagyjában hűnek és értelmesnek látszik, azonban még a párbeszédekben is sokkal könyvszerűbb és merevebb, hogysem éreztetni tudná Móricz nyelvi erejét és varázslatát. Aki érezni óhajtaná a «stílusnak» mibenlétét, azt a megfoghatatlan fluidumot, amely a szónak jelentést, formát, hatékonyságot kölcsönöz, az olvassa el és hasonlítsa össze e könyv magyar és francia változatát: a francia mondatok a történést szinte szószerint tolmácsolják, a történés hangja, íze, színe és mazsolája nélkül. Magyaros fordulatokat a fordítók igen sokszor ellaposítnak, vagy elsikkasztnak; némely mondat hangsúlyát nagyon is szószerint értelmezik; közvetlen, mindennapi kifejezéseket túlságosan irodalmas mondatokban tálalnak fel, ami a francia szöveget sokszor igen nehézkessé s élettelenné merevíti. Mindez, persze, nemcsak a fordítók hibája: a magyar és a francia nyelvben mélyreható ellentétek vannak s vérbeli francia íróművész, amellett képzett nyelvész legyen, aki e különbségadta bonyodalmakkal megbírkózik.

A fordítás, úgy, amint van, mégis elég zökkenőtlen, kellemes, sőt egynémely részletében becsvágyón versenyez az eredetivel; s mint egy újonan feltárt világ első és sokatígérő állomása, bizonnyal sok barátot szerez Móricznak és a magyar regényirodalomnak.