Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 14. szám
A holdfényben e lekaszált
rét alattam a hosszú rendekkel
mint gyűrűző hullámival
egy összeállt tenger
Az alvó meg-megzizzenő
hullámokat elfogódva lépem
köröttem szép változás van
titkos ébredésben.
Habról-habra im úgy jövök
életem e percein felétek
mint a könnyü-léptű Krisztus
Judea vizének
átlátszó-kék habjain rég
holdsütötte arcomon a béke
s a lappangó szeretetnek
gyermek-merészsége.
Csillognak az ezüst fényben
a kanyargó messzi sarjúrendek
mint a büszke gondolatok
gyöngyös habot vetnek
Képzelem hogy állok bátran
fölinduló dagály tetejében
egy sülyedő világ felé
magos küldetésben.
Mozduljatok sodorjatok
sorsom utján susogó hullámok
kisérjetek lábam körül
úszó szarkalábok
Ki vasat forgató karok
intésitől most lapulva fekszel
intek neked tengerem föld
s földből lett nép kelj fel.
Mintha egy szebb multból szállna
üzenettel a széna illatja
emelkedő szivem könnyű
bátorság dagasztja
ó ti távolba hangosan
fölzokogók nagy bajba esettek
ti virrasztók kéztördelők
kétségbeesettek:
vessétek fel könnyel-küzdő
szemeteket: kiben bizalom van
száraz lábbal járhat az új
özönvíz-habokban
könnyben vérben... tekintsetek
a tárt karú suhanó csodára
hajam a közelgő hajnal
hűs szele dobálja.