Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 13. szám
Azt a barna fiút aki voltam
láthatjátok most is minden falu mentén.
a kerítés lombján át ahogy benéztek
ott ül a kút tégláin, meztelen
lábbujjait kapkodják a kacsák
vagy szalad anyjához és kis kezeivel
viszi viszi ő is a tejjel telt sajtárt
a büszkeségtől és egy simogató
tekintettől fülig kipirulva
és látni úgy is ahogy két karjával
eltakart fejére csattognak keményen
három éretlen lopott alma miatt
az urasági kertben az ütések.
És ha tavasz felé vasárnap délelőtt
átmentek a főutcán, a templom
udvarában most is láthatjátok
azt a kamaszt is aki voltam
hirtelen lendülettel
dob fel társai között
egy marék fényes pénzt a nap felé
s azok csillognak mint maga a szerencse
ő rohan aztán
hogy a toronyban dél kezd kongani
sarkában egy lompos ugráló kutyával
a szűk utcákon át húsleves-szagok közt
evőeszközök csörömpölése közt.
Ismeritek
a rossz ingű diákot
kit nem lehet meghívni vasárnap délután -
apja kucsmájában
áll a korcsolyapálya kapujánál,
boltok előtt látni ácsorogni
az üvegen át egy nyitott könyvet betűz,
sunyi tekintettel jár a decemberi
estében, - a fényes boldog kavargásban
most mérgeződik meg egy egész életre,
szíve lapul még mint az űzött farkas
lapul még és figyel, - mezők zöldje villan -
fut már fut a szomjas garabonciás.
Hány, ó hány alakban bujkálsz ó te lélek!
hány sorson szaladsz át izzva, ó hány szíven
mely egykor tied volt vagy lehetett volna!
ott kuporogsz
e cselédlány szemében riadtan
megismerlek
e napszámos szemében
hullnék reá mint boldog ölelésben
egy ember szól de milliók nevében.