Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · AMERIKAI IRODALOM

Reményi József: ERNEST HEMINGWAY «A Farewell To Arms»

Ernest Hemingway a fiatal amerikai írói nemzedék egyik legtehetségesebb tagja. «Fiatal» alatt az értendő, hogy azoknak az íróknak sorába tartozik, akiket a háboru vetett felszínre.

Hemingwaynek «A Farewell To Arms» című regénye ötödik könyve. Tulajdonképen a «The Sun Also Rises» című regényével keltett feltűnést, amelyben a Párizsban élő, vergődő, tengődő hazátlan amerikaiak iszákos sorsát írta meg. Ennek a regénynek legdrámaibb s legmeggyőzőbb jelenete egy bikaviadal plasztikus érzékeltetése. A szereplők kivétel nélkül italbajnokok, Európában rekedt karikaturái az amerikai prohibiciós törvénynek. Sorsuk céltalan s a céltalanság igazolása a züllés, az érzéki mámor vagy a durvaság. Már ebben a regényben is megnyilatkozott Hemingway kifejező erejének valódi lényege: az élethű párbeszed.

Ujabb regényében, a «Farewell To Arms» címűben, amelyet háborús regénynek is lehet nevezni, ez a képessége még jobban érvényesül. Párbeszédeinek olyan a hatásuk, mint a cselekedetnek. Fotografikus hűséggel művészi szenzációt ad. Szavainak az élethez van közük s nem az irodalomhoz. Mihelyst beszéltet, otthonos területen mozog; mihelyst leír, nyelve erőtlenebb, színtelenebb. Semmitmondó helyzetei érdekesek, mert a párbeszéd szürkeségében is a közönyös vagy vágyódó vagy lemondó emberi sors megnyilatkozásai. De a tökéletesebb és megrázóbb eredményű írástechnikán kivül ujabb regénye annyiban is különbözik régebbi munkáitól, hogy a részvét hangja cseng ki belőle, a tehetetlenség keserű, úgyszólván bamba s amellett patétikus kifakadása.

A regény főhőse egy Frederic Henry nevű amerikai hadnagy. Az olasz fronton harcolt, még mielőtt Amerika az antanthatalmakhoz csatlakozott volna. Észak-Olaszországban megismerkedik egy Catherine Barkley nevű ápolónővel, akivel viszonyt folytat. Az olasz visszavonulás idején az olaszok kémnek nézték az idegen kiejtéssel beszélő amerikai hadnagyot. A kivégzés veszedelme fenyegeti. Végül csónakon Svájcba menekül barátnőjével, egy ideig Montreuxben élnek, a nő teherbe esik s a gyermekszülésbe belehal. A csecsemő is halott.

Silány cselekmény? Az. De ez a cselekmény alkalmat adott az írónak arra, hogy rámutasson a háboru végzetes ostobaságára s még inkább alkalmat adott neki annak a feltüntetésére, hogy a szerelem, az egyetlen adakozó jóság, az író felfogása szerint, ugyancsak a halál szolgálatában áll. Akár jó az ember, akár rossz, akár aljas, akár nemes, az életnek nincs értelme. A mai fiatal amerikai írók ugy kéjelegnek a pesszimizmusban, mint a Viktória-korabeliek a szentimentalizmusban. S miután az életnek nincs értelme, legalább azért ragaszkodjunk egymáshoz, mert a céltalanság egybekapcsol bennünket. Igy értelmezi a részvétet Hemingway.

A háború azonban csak kerete a szerelmi cselekménynek. Igaz, hogy az olasz visszavonulást mesteri erővel írta meg az amerikai író, igaz, hogy háborús szókincsének pontosságában még a magyarokról is megemlékszik (nem «Hungarian», hanem «magyar» a jelzője), igaz, hogy a háborús vonatkozásokon át a latin vérmérséklet reménytelen intellektusát is átadja az olvasónak Rinaldi hadnagy személyében, ám a fontos Henry hadnagy és Barkley ápolónő szerelme. Minden metafizikától mentes viszonyukban az az érdekes, hogy az erotikum kedvessége, korlátokat nem ismerő közlékenysége úgy hat, mint a lélek nyájassága. Két ember szereti egymást, ez a szerelem az egyetlen gyönyörű esemény a vérontásban, s lám, ez is halállal végződik.

A regény első fele széteső, s néha a szuggeráló párbeszédek ellenére is unalmas. De második felében az író teljesen ura anyagának, s vannak jelenetek, amelyeket mohó szomorúsággal olvas az is, aki dacos közönyében a szomorúsággal nem szokott törődni.

Cleveland. O.