Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások
A legtöbb mai intellektuális ember lelke mélyén is szunnyad valami a kalandorból. A háború előtti rendesen kicirkalmazott polgári élet egészen a tudat alá szorította ezt a hajlandóságát, amellyel a hétköznapiság egyforma únalma ellen védekezett és csak a detektiv-, rablóregényekkel és a mozi kalandjaival simogathatta enémű titkos vágyait.
De jött a háború és íme egyszerre fejtetőre állott minden, a csalfa fantázia legszélsőbb elképzelései is valóra váltak, felfordult a politikai, társadalmi, erkölcsi rend, a rendkívüli lett úrrá és Oroszországban szinte gigászi kavarodássá tornyosodott. Aztán Európában újból beállt a rend, más mint a régi, de mégis csak valami rend, mely ismét béklyókat rak az élet szörnyű háborgására. Szorít és mégis jól esik és még jobban az, ha a képzelet szárnyán átkalandozhatjuk az elmúlt szörnyű évek borzalmait, kényelmesen és, ami a fő, kellemes biztonságban ülve követhetjük az írót, aki erős kézzel ragad magával az élet kegyetlen tusáinak viharos világába.
Ossendovszki hallatlan népszerűségének titkát itt kell keresni, de abban is, hogy pompás könnyedséggel ír, gazdag képzelettel hazudja össze utazásait, ázsiai kalandjait. Mit bánja az olvasó, hogy keserű tudósok legtöbb állítását valótlannak bélyegezték, hiszen az olvasónak fontosabb a
Ebből a szempontból nézve a dolgot, Leninről írt hatalmas terjedelmű életrajzi regényének is nagy sikert jósolhatunk. Hiába tiltakoznak a szocializmus ismerői és a bolsevizmus történetének, vagy az orosz viszonyoknak komoly tudósai, hogy könyve csupa hibásan beállított adaton nyugszik, hogy több benne a kitalálás, mint a valóság: tetszeni fog.
Ossendovszki Leninje az író lelki beállítottságának megfelelően inkább csak kalandor, mert ez az egy embertipus az, melyet jellemzően el tud képzelni és jól megrajzolni. Pedig Lenin más és több volt ennél, de a történelem irányítóját a kalandos utazások irója nem tudja megjeleníteni. Aminthogy regényének többi alakjai közül is csak a kalandorok sikerülnek jól, a többiek, különösen a nők alig nyernek kezétől valami reliefet. Hosszú és vad filmet írt, melyben az események harsogása, tolongása a fontos, az egymást túlkiabáló meghökkentés, ám jóval kevésbbé az emberi lélek, melyből az események szövődnek.
Jól érti módját, hogy mindig érdekes legyen, zajosan hurcolja és oldalról oldalra tovább korbácsolja a szepegő olvasót. Néhol mélyebbre is szeretne leszállni az élet felszíne alá, meglátszik, hogy a regényíró művészetével is szeretne kissé kacérkodni, de nagyon csekély eredménnyel: a pszichológia művészete nem az ő kenyere, csak figurákat mozgat, de embert alakítani nem tud. Halmoz, túloz, vásári és közönséges és mégis lebilincseli az érdeklődést, tudjuk, hogy veszélyes hinni néki, de végigolvassuk, még ha nem egyszer bánjuk is.