Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám
Az erdődi kis gazdatiszt-lány nyugodt-nyugtalanul élt az öreg kastélyban. Nyugodtan, mert egyszerű, világos perspektíva állt előtte: falusias érdekek, konszolidált helyzetű család, nagykárolyi, szatmári, debreceni mulatságok, apró flirtök, könyv vagy kézimunka melletti ábrándozások, aztán házasság valami derék, rendezett viszonyok között élő fiatalemberrel, jobbfajta gazdatiszttel vagy közepes birtokossal, a házasságba eseménytelen élet, melynek csendjét gyakori gyereksírás teszi még csendesebbé. Nyugtalanul, mert benne is benne volt a kor romantikus álma, valami imaginárius szép és nagy élet után való vágy, az a méreg, amelyet George Sand oltott bele a kor izgékonyabb asszonyaiba. Normális körülmények között ez a nyugtalanság aligha mutatkozott volna máskép, mint az egyszerű falusi élettel való elégedetlenségben s a haladó korral egyre rusztikusabbá öregedő férjjel való sűrű csetepatékban. Egyelőre abban a szép elsóvárgásban élte ki magát ez a nyugtalanság, amelyet ma is annyiszor látunk frissebb elméjű és fantáziájú vidéki lányok arcán, mikor az ablakból merengve néznek az elszáguldó gyorsvonat után. Fellengzős levelek Nagykárolyba Térey Marihoz, a hű barátnéhoz, fellengzős naplójegyzetek tanuskodnak erről az ábrándos sóvárgásról, feltűnik egy-egy vidéki gavallér bajúszos arca, - egyebekben Szendrey Julia sorsa úgy indul, mint száz meg száz középmódú magyar úrilányé az 1840-es évek második felében.
A dolgok azonban egyszerre a normálistól nagyon is eltérő fordulatot vesznek. Szendrey Julia megismerkedik Petőfivel s ettől a pillanattól fogva addig rejtett élete a nyilvánosság világításába kerül. Kezdődik a dolog a költő szerelmes verseivel; a fiatal lányon - hogy a kor divatos nyelvén szóljunk, - bizonyára kéjes borzongás futott át, mikor azokat a rajongó vallomásokat olvasta az Életképekben, melyekről nemcsak ő tudta, hogy neki s róla szólnak. Aztán a konfliktus az apával, a kierőszakolt házasság, - olyan módja a házasságnak, melyet bizonyosan stílusszerűnek talált a költő, mert pontosan egyezett a költő és a polgári világ viszonyának romantikus elképzelésével s amelyet szépnek talált a leány is, mert megfelelt ábrándjainak valami rendkívüliről, a benne szunnyadó excentrikus ösztönnek. Petőfinek természetes levegője volt a nyilvánosság, megvolt benne a színész exhibicionizmusa, a költő intim kontaktus-keresése a közönségével. Ő nem titkolta el semmi dolgát a nagyvilág elől, verseiből, prózai írásaiból mindenki mindig pontosan értesülhetett minden kicsi és nagy ügyéről-bajáról. Házassága előzményei is a nyilvánosság napvilágánál folytak le, a nyomtatott betű és a szóbeszéd megafonján hangzottak végig az országon és, csemegéi lehettek az akkori egyhangú magyar társaséletnek. Az erdődi kislány híres asszony lett, az egész ország beszélt róla, a pesti irodalmi körök polgárias asszonynépe úgy várhatta, mint valami paradicsom-madarat, érdeklődve, izgatódva, pletykára éhesen. S mikor aztán megjelent férjével Pesten, kurtára nyiratta a haját, közzétette néhány naplójegyzetét - máris ráhúzták a magyar viszonyokra lekicsinyített George Sand-klisét. A költő ország-világ szemeláttára oltárra emelte Juliát, elhalmozta költészete virágaival, kivilágította szelleme minden ragyogásával. A jóbarátok és jóbarátnők pedig en garde álltak, - várták, mi lesz ebből. Egyelőre nem lett semmi különös. A házasság jól sikerültnek látszott, Petőfi lángolt a boldogságtól, az asszonyka nem csinált semmi feltünő dolgot, sőt sietett gyermeket szülni. A Nagy Galeotto hiába tátogatta száját, nem akadt torkára falat.
Szerette Julia Petőfit? - kérdezték utóbb. Vagy talán csak hiúságból ment hozzá, a költő híréért, a nyilvános nagy életért, - találgatták az örök gyanakodók. Együgyü kérdés. Persze, hogy szerette. Ezt nem kell bizonyítani naplójának vallomásával, leveleinek áradozásával, megmondják mindjárt a szerelmi viszony tényei s a házasság körülményei. Merő hiúságból fiatal lány nem teszi ki magát olyan családi viharoknak, nem megy bele a költő melletti bizonytalan sorsba, melyet apjának aggodalmai még bizonytalanabbnak tüntettek ki. Az, hogy Petőfi költő volt, hírneves, érdekes ember, lényének természetes tartozéka volt, nem ráakasztott cifraság, a szerelem előidézésében és szításában ennek is meg lehetett a maga része, sőt oroszlánrésze. Petőfi nem volt úgynevezett csinos fiú, elegáns sem volt, szalónias finom modorú még kevésbé Szegény is volt. Juliának bizonyára voltak csinosabb, elegánsabb, finomabb modorú és jobbmódú gavallérjai. De Petőfi költő volt, hírneves volt, ez kompenzálta a romantikus és irodalmi hajlamú leány előtt az átlag-gavallérok egyéb kellemes tulajdonságait. Petőfiről nem tudjuk, hogy mint embernek valami különös sikerei lettek volna a nőknél, de viszont semmi ok sincs azt képzelni, hogy fiatal tüze, lobogó férfiassága, vakmerő hirtelensége ne tudott volna egy szép és érdekes életről ábrándozó falusi leányra azzal az érzéki vonzással hatni, amelyből a szerelem fakad.
Ez a kérdés különben is csak Petőfi halála után vetődött fel, olyanok vetették fel, akik a priori tagadó feleleteket kívántak adni rá. Ekkor kezdődött és virágzott ki az a pletyka, amely azóta rávetette torzító árnyékát Julia alakjára.
Julia a Petőfi-legenda áldozata volt. A költő emlékét a kortársak szemében felnagyította a csatatéren elhúnyt hős alakja s megkezdődött az az idealizálás, amely tárgyát az emberek fölé, túlzott méretekre igyekszik emelni. Ezzel egyidejűleg az összeomlott szabadságharc romjain megkezdődött a bűnbak-keresés. A politikában még habozott a közvélemény, Kossuthban keresse-e a bűnbakot, vagy Görgeiben. Petőfi bűnbakját hamar megtalálták Julia személyében.
Julia valóban nagy hibát követett el. Nem felelt meg annak a képnek, melyet az alakuló Petőfi-legenda hatása alatt a közvélemény Petőfi özvegyéről elképzelt és követelményül állított fel. A mult század középi biedermayer-romantika szellemében Petőfi özvegyének magatartását úgy írták elő, hogy mint halhatatlan bánatú mártir-özvegy, sápadtan, ki nem fogyó könnyel szemében, örökös gyászfátyollal takarva arcát, az élettől elzárkózva, mozdulatlanná kövült fájdalommal ül férje szimbolikus sírján, mint elárvult Múzsa vagy mint a gyászjelentések szomorúfűz alatt búsongó vignettája. Ehhez a kliséhez argumentumokat adott maga az elhúnyt költő is: a
Julia tehát eldobta az özvegyi fátyolt. Ez volt nagy bűne a maga kora szemében. A Petőfi-legenda mind erősebb hatása alá kerülő világ féltékeny volt rá az eltünt költő nevében. Második házassága volt a kiindulópontja azoknak a mendemondáknak, amelyek árnyékot vetettek alakjára. Még Arany János is megírta
Büntetlenül is megbűnhődött. Második házassága szerencsétlen volt, azt eddig is tudtuk, de hogy milyen szerencsétlen volt s miért, azt most tudjuk meg a Mikes Lajos által publikált iratokból. A talán nyers és darabos, de gyöngéd és tiszta Petőfi után egy szatír ágyába került a boldogtalan fiatal asszony. Tűrte az igáját, amíg tűrhette, szenvedett egy utált házasélet poklában - s mikor nem bírta tovább, elszakadt férjétől, betegen, korán megöregedve, elhagyatottan élt egy zergeutcai kis lakásban. Ezzel ismét felújította a pletykát; akkoriban még az ilyen házassági bajokról sokkal szigorúbban ítélt a világ, ridegebb volt a felfogás, hogy asszonynak minden körülmények közt férje mellett kell maradni. Beteg magányában nem volt senkije, csak egy Tóth József nevű fiatalember, aki Gyulai Pál ajánlatára került hozzá felolvasónak. Sajátságos az életerő utolsó fellobbanása a halál felé siető, rákbeteg asszonyban: harmadszori férjhezmenetelre gondol, el akar válni törvényesen férjétől, protestáns hitre térni, hogy férjhezmehessen Tóth Józsefhez. Erre kér engedélyt apjától egy különös, gondolkodásba ejtő levélben, amelyet az öreg Szendrey sohasem kapott meg, mert Julia meghalt, mielőtt elküldhette volna. A levélben nincs szerelemről szó, Julia
Irodalomtörténeti szempontból Julia élete befejeződött Petőfi halálával. De mint a magyar biedermeyer-kor alakja érdekes, - egyike a kor nagyon kevés nőalakjainak, akiknek sorsát részletesen ismerjük, mint konfliktusba kerültek életük atmoszférájával s szenvedtek ettől a konfliktustól. Egy nagy költőnek szerzett rövid, de nagy boldogságot s önmagának szerzett hosszú, de nagy boldogtalanságot.