Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám
Virágzik az akácerdő,
leng a tájon illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mégis szomorító.
Ifju voltam, karom tártam,
egy gyönyörü tavaszt vártam,
egy világszép, nagy szerelmet,
érte minden veszedelmet.
S virágzott az akácerdő,
hömpölygött az illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mindig szomorító...
Akácerdő mért virágzik?
Az a csoda mért hiányzik? -
Hiányzik már, amíg élek,
nem gyógyítnak meg az évek.
Akácvirág majd lehullik,
ez a nyár is majd elmúlik;
bús szívem is majd meggyógyul,
ha rá majd a halálhó hull.