Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám · / · MARJALAKI KISS LAJOS: ÚJ ÚTON A MAGYAR ŐSHAZA FELÉ

MARJALAKI KISS LAJOS: ÚJ ÚTON A MAGYAR ŐSHAZA FELÉ
II. A FÖLD MINT TANU

Egyéb bizonyítékok
 

Ha Árpád honszerzését egyedül csak P. mester mondaná el, úgy nyomban előállana egy hiperkritikus német. Ez filológiai pontossággal, német alapossággal és az ezzel járó egyetlen tudományos, tehát merev módszerességgel kimutatná, hogy Anonymusnak semmi forrásértéke nincs.

Igen ám, de amit P. mester mond, azt mások is mondják, sőt kiegészítve megerősítik. Aki tehát nem hisz Anonymusnak, sem a parasztság csalfa meséinek, meg a hegedősök csacska énekének, az ne higyjen a ködös elméleteknek sem, hanem inkább bízza rá magát az oklevelek tanuságára és egyéb tudományok biztosabb magyarázatára.
 

Mit mond a régészet?
 

A régészet csak néhány évtized óta tud beszélni. Most már elég érthetően szól arról, hogy hazánk földje a népvándorlás korában, annak egyik szakaszában sem volt lakatlan föld. A dunántúli nagy sírmezők (Keszthely, Cikó, Moson, Székesfehérvár), a szentesvidéki, szegedkörnyéki temetők, az ország majd minden vidékén feltalálható húnszarmata-, avarjellegű ú. n. soros sírmezők, s ezekben a temetkezés módja és a sírmellékletek azonossága meggyőzően tanusítja hogy hazánk a Kr. u. III-XI. századokban megszakítás nélkül, folytatólagosan lakott föld volt.

Ezekbe a rendes falusi telepedést feltételező temetőkbe folytatólagosan temetkezik a nép a honfoglalás előtt, alatt és után is. A temetőkben több a jeltelen sír, több a szegény halott, mint a gazdag úribb rendű, akár csak ma. A régészek se tudnák bennük a temetkezés korát közelebbről meghatározni, ha a szegény pórnép közé nem temetkeztek volna hódító uraik is. Ezek azonban szép cifra ruhában, réz- vagy ezüstveretű bőrövvel, meg felszerszámozott lovakkal mentek a másvilágra. Így aztán könnyebben meghatározhatják a temetők korát a hozzáértők, pontosan megmondhatják, hogy ez vagy az a temető hún-, avar- vagy magyarkori-e? A meghatározás azonban sántít akkor, ha az V. századi húnkori temetőben csak húnfajú halottakat, a VI-VII. századiban csak avarokat, a IX. századiban csak szlávokat, a X-XI. századi temetőben csak Turánból idelovagolt magyar tetemeket akarnak látni. Sőt a kétféle népelem egyidejű temetkezését szépen mutatják - Bartucz, Rhé és Móra szerint - a népvándorláskori temetők.

A XI. század vége felé már megszilárdult hazánkban a kereszténység. Ettől kezdve felhagynak az ősi szokással, hogy a halottak mellé használati tárgyakat tegyenek. A régi temetők is megszünnek és megkezdődik a templomok kerítésein belül való temetkezés új rendje. Azóta a sírleletek helyett a templomok kövei, meg az oklevelek fakó pergamenjei beszélnek.

Mindenesetre a régészet egyedül nem döntheti el a hazánk földjén hajdan élt népek nemzetiségét és nyelvi hovatartozását. De azzal a szilárd megállapításával, hogy hazánk földje a bronzkorszak óta mai napig megszakítás nélkül és folytatólagosan lakott terület volt - biztosít bennünket arról, hogy Árpád honfoglaló hada nem talált itt üres pusztaságot. Anonymus értesítése tehát nem mese és az erre is, de nem egyedül csak erre alapított következtetés nem lóg a levegőben.
 

Az oklevelek víznevei
 

Már Ortvay észrevette a víznevek szívósságát. Magyarország régi vízrajza c. munkájának előszavában többek között ezt mondja: «... vizeink elnevezései a politikai átalakulásoktól nagyrészt érintetlenek maradtak. A Duna, Tisza, Maros, Szamos, Körös, Temes, stb. mind oly folyónevek, melyek folytonosságát az avar, hún, római és dák uralmak idejéig szemmel kísérhetni». (Lásd I. kötet, 6. l.) Valóban feltűnő jelenség, hogy a honfoglalás előtti korból ismert kisebb-nagyobb folyóneveink közül alig akad csak egy is, amelyik azóta nevet változtatott volna.

Ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha Anonymus adatainak ellenőrzése céljából XI-XIII. századi latin okleveleink vízneveit nézzük. Még a jelentéktelen patakocskák közül is kevés cserélt nevet 8-900 viharos év lezajlása alatt. A sok száz névből könnyebb áttekinthetőség végett csak a legrégibben említetteket, tehát csak a tatárjárás előttieket és azokból is csupán a jelentékenyebbeket válogattam ki.

Megjegyzendő, hogy ha a magyar nyelvű köznép csak Árpáddal jött volna hazánkba, akkor nem volnának magyar dűlőnevek legkorábbi okleveleinkben. Már pedig vannak szép számmal. Szent István oklevelei közül az 1000. évi görög nyelvű veszprémvölgyi s az újabb latin nyelvű okleveleiben szépszámú magyar helynév van. Az 1055-i tihanyi alapítólevélben szintén akad több magyar dűlőnév. Így: Segisti, azaz Segesdi tó, Fuk = Fok Kues-kút = Köveskút, Zilu-kút = Szilkút, Mortis = Martos, Sumig = Somogy, stb.

1075/1217-ből Fizegi = Füzegy, Meler = Mélyér, Aranas = Aranyos, Cris, Kyris = Körös.
 

Tatárjárás előtti latin okleveleink magyar víznevei
 

Ag Duna, Aldoucuth, Alma, Aranas, Arpas, Balatin, Belsar, Berekzow (Lycosholm mellett), Berethe, Berkyou, Berkest alias Hyduspotok, fluit in Berekzo, Bodrog, Bodrug, Budrug, Budrig, Boga Toufeu, Bozyas foka, Bozyastou, Chergou, Churgo, Chuespotok, Copos, Copus, Cuher, Cuthsar eri, Dedpotoka, Didvag, Donathava, Dunazel, Ebes, Egur, Egruspothoka, Egris, Egrug, Eleu tou, Ereus ag, Eurem, Eurmenes, Feyrthou, Fekete sar, Fekete viz, Fekete rhe, Ferteu, Ferthes er, Fihed heri, Fizeg, Fizig, Folutoa, Fuk, Garmas potoka, Gastuna, Gemulsinus, Gerne vize, Gungus, Hagymas, Halagas, Halap, Hango, Harangud, Her, Hydus, Holt wag, Hornad, Homuser, Homuspotok, Hueseos, Humorou patak, Keurs, Keurus, Kyris, Koaspotok, Kuken-egur pothok, Kuyar, Lapus, Lapus feu, Lenozou, Ludos er, Meges potoch, Myler, Miler tou, Mocher, Magoroud, Monorous, Moris, Morzol, Nados, Noger, Alma, Peles, Piscaros to, Pwk er, Queureus, Qumlou uolgu, Racpotok, Saar, Saard, Saartou, Saharret, Sajo, Syov, Soyov, Sartue, Sarus, Sceg, Scilvas feu, Sebes, Secues, Sernes, Soust, Tenerhere, Tolomas, Wagkuz, Weguhomoc, Wios, Wirthis, Wyzes fener, Ukerag, Woyos, Voios, Urkuta, Icurtou, Zabadhegh, Zakadath, Zyndpathaka, Zomus.

Ha egyéb tanunk nem maradt volna fent Anonymus támogatására, csak az ősi víznevek, ezek serege mint koronatanu egymagában is eldöntené az ugor-magyarság ezer évnél sokkal előbbi itt lakását.
 

Földrajzi és személynevek
 

A vízneveknél mindenesetre kevésbé szívós életű vár-, helység-, megye-, hegy- és erdőnevek sorában is sok a honfoglalás előtti nem szláv, ne germán és nem török eredetű földrajzi nevünk. Anonymus ilyenfajta nevei (mint fentebb elsoroltuk) sokszoros tömegben fordulnak elő korai okleveleinkben.

Szent István királyunk nagy tettei közé számítják iskolai könyveink a 45 első vármegye megalakítását is. Ez a kegyes, de glorifikációs célzatú állítás azonban alaptalan. Én Erdélyi László tanításával tartok, aki az Árpádokról szóló munkájában megírta, hogy csaknem valamennyi vármegyénk megvolt már Szent István előtt is (talán az egy Abaúj kivételével), sőt a legtöbb megye névadó vára, castruma, a honfoglalás előtti időkben létesült. Ő csak azokról a várakról ismeri el, hogy István korában épülhettek, amelyek magyar nevűek. Ezeket is csupán azért tartja ily későinek, mert «magyar» nevük van!

Nemcsak Erdélyi, de a krónikák is úgy mondják, hogy Szent István az idegen német lovagok vezetésével és az Árpád vitézei által meghódított parasztsággal és várszolgákkal törte le a honfoglaló turkmagyar nemesi osztályt. Koppány somogyi és Gyula erdélyi vezér az István király vérrokonságához tartoztak és mégis felnégyeltetés, meg börtön lett a sorsuk, birtokaik pedig német lovagok, vagy az akkor még túlnyomórészben idegen jövevény papság, idegen szerzetesekkel benépesített kolostorok kezébe kerültek. De az ősi paraszti népség is ekkor jutott több szabadsághoz. Egész vagy félszabad állapotú néposztályok keletkeztek, melyek még kétszáz év múlva is védelmezték «Szent István adta szabadságaikat». (U. o. 188. l.)

A honfoglaló töröknyelvű hódítóréteg gyors beolvadását tehát Szent István erőskezű újrend formálása tette lehetővé. A parasztság túlnyomó része egyébként Szent István előtt is keresztény volt, még pedig a nyugati országrészekben a római, délkeleten a görög szertartást követte, mint ahogy azt a legendák s a korai oklevelek adatai (Szent István első okleve pl. nemcsak hogy görög nyelvű, de a görög orthodox liturgia kétségtelen jeleit viseli magán) és a legrégibb személynevek igen nagy rétege mutatja.

Amikor a magyarság ugor és török ága a kereszténységben egyesült, megszünt a kétféle nyelvűség is. A természet rendje szerint a sokkal kisebb számú törökség nyelvmaradványa, csak mint az ugor-magyar nyelv egyik jelentős török kultúrrétege tanuskodik ma már Árpád török hadának beolvadásáról.

A magyarság ugor és török kettős rétegét az is mutatja, hogy a honfoglaló nemzetségek leszármazottai túlnyomórészben török személyneveket viseltek. Ezzel szemben a szolgák és parasztok osztálya a legzamatosabb, tősgyökeres magyar elnevezéseket használja ugyanegy időben.
 

Kik voltak Erdély őslakói?
 

Ennek az ügynek koronatanui a folyónevek. Már pedig a Tiszától keletre eső tájak víznevei úgy Anonymusnál, mint Ortvay víznévgyüjteményében, úgyszintén a magyar, erdélyi szász és román nyelvben közösen meghonosodott víznevek vitathatatlanul magyar eredetre, magyar őslakosságra vallanak.

Anonymus víznevei: Tisza, Szamos, Almás, Kapus, Sár, Omsó-ér, Körös, Jószás, Tekerő-ér, Tur, Kórógy, Maros, Csesztreg, Böge, Temes, Föveny rév. E 16 névből 9 félreérthetetlenül magyar értelmű. De az -s képzős szavak egyike sem lehet más. A 16 név közül egyébként mai napig egyről sem tudták bebizonyítani, hogy más, idegen nyelven volna valami jelentésük.

Ortvay XI-XIII. századi víznév gyüjteményéből első sorban a jellegzetesen magyar -s melléknévképzős végződésű, aztán az egyéb világosértelmű neveket közlöm. Könnyebb áttekinthetőség céljából megyék szerint csoportosítottam őket.

Alsó-Fehér megyében: Maros, Nádas-patak, Poklos, Sárd, Tó, Udvarág, Bocsárd.

Arad megyében: Száraz-ér. Ugyanitt egyetlen egy újabban előkerült oklevélben, 1203-ban: Körös, Sáros, Hölgyes (t. i. Menyétes), Hódos, Ér, Fok, Kengyel víz.

Beszterce-Naszód megyében: Szamos, Sajó, Bodagd.

Bihar megyében: Gyepes, Körös, Medgyes, Somos, Hévjó, Berekjó, ma Berettyó, Tekerő, Szakál ér, Szil ér, Omsó ér.

Brassó megyében: Tömös, Barca, Olt.

Fogaras megyében: Árpás, Eger.

Hunyad megyében: Nádos-patak, Feredő gyógy.

Kis- és Nagy-küküllő megyében: Hévíz, Küküllő.

Kolozs megyében: Almás, Aranyos-foka, Darvas-tó, Nyulas, Nádas, Sebes, Szamos, Aszujó séd, Borzasztó mocsár.

Krassó-Szörény megyében: Temes.

Maros-Torda megyében: Szakál.

Szatmár megyében: Hidas, Erőság, Füzes, Hados, Kékes, Kovás, Lápos, Berkesd, Berekszó - ma Burszó az 1236-ban említett Fentős erdő mellett -, Bika patak, Fertő, Fekete víz, másképp Monyorós, Sár, Somos. Egy újabban előkerült oklevélben 1181-ből a Szamos mellett: Sebes-patak, Tur, Ered, Sár és Kerektó.

Szilágy megyében: Almás, Egres, Egregy, Szilágy.

Szolnok-Doboka megyében; Egres, Gyékényes, Lápos, Szamos, Sajó, Mélyséd.

Temes megyében: Temes, Harangod, Bega.

Torda-Aranyos megyében: Aranyos, Örményes.

Ugocsa megyében: Homus patak.

A Székely-föld ezen korbeli vizeiről még nem szólnak az oklevelek. Annyi bizonyos, hogy ott akkor is magyar folyónevek voltak használatban.
 

Az erdélyi folyónevek
 

Erdélyben nemcsak a fent elsorolt víznevek magyar eredetűek. Hogy csak egy néhánnyal pótoljam meg: ott folydogál a Vargyas, Homoród, Nyárád, a másik Almás, Szartos, Pogánis, Karas, Berény, Gyógy, Székás, Hideg, Hortobágy, Gyéres, Ludas, másik Kapus, Görgény, Bodza is.

Az őslakosság kilétének megállapításához tudni kell, hogy minél nagyobb valamely folyó, annál messzebb időre nyúlik vissza nevének eredete. Annak elbírálását, hogy melyek hát keleti országrészeink legnagyobb vizei, saját válogatásom helyett mások, háborúelőtti térképkészítők selejtezésére bízom.

Kogutowicz iskolai fali térképén és iskolai atlaszának hegy- és vízrajzi lapján csak a jelentékenyebb, t. i. földrajzi szempontból legjelentékenyebb folyók neveit írja ki. - Szerinte a Romániához csatolt területeknek ezek a legnagyobb folyói:

Tisza, Visó, Iza, Tur, Kraszna, Ecsedi láp, Száraz ér, Aranka.

Szamos 2; Lápos, Sajó, Beszterce, Almás.

Kőrös 3; Ér, Berettyó, Dragán patak.

Maros; Nyárád, Küküllő, Aranyos, Sebes, Sztrigy, Riu mare, Jára, Gyógy, Ompoly, Kapus.

Olt; Fekete ügy, Barca, Vargyas, Homoród, Hortobágy, Cibin.

Temes; Bega, Bisztra Pogánis, Berzava.

Duna; Karas, Nera, Cserna, Tatros, Bodza, Zsil.

A Kogutowicz-térkép 51 folyóneve eredet szerint így oszlik meg:

magyar eredetű folyónév33,

szláv eredetű folyónév6,

román eredetű folyónév2,

ismeretlen eredetű folyónév10.

Nagyon tanulságos szám: 51 víznévből csak két hegyipataknak adott nevet a román lakosság - mások szerint 700, szerintem 1000 év alatt. A magyar eredetű víznevek közül 16 a jellegzetes s képzős név.

Erdély öt nagyobb folyójának a neve közül négy s végződésü. A Szamos, Körös, Maros, Temes nevét más nyelvekből megfejteni nem lehetett, a magyarból pedig meg sem kísérelték. És pedig azért nem, mert a szófejtő a magyarok eredetéről hirdetett dogmával összeütközésbe kerülhetne. Pedig a Maros név másfelé is előfordul. Máramaros megye, Nagymaros, Kismaros, Esztergommal szemben fekvő faluk, Siómaros nevében is teljesen egy és ugyanazon szó. A szó gyöke is lehet magyar, hiszen d (t) képzős, Mart (= part) változatában leggyakoribb helyneveink egyike. A Körös szó töve a «kör, kerül» szintén gyakori név. Régi alakja gyakran Keres. Ugyanezen gyökű a Tisza mellett Nagy-Körü és az Anonymus Tekerő ere. (A Körös víznév nem tévesztendő össze Kőrös nevű községneveinkkel, amelyek a kőrisfától vették eredetüket.)

De ha a Maros, Körös szógyöke, a mar és kör alapszó esetleg nem magyar eredetű lenne is, s képzős alakjukban már a honfoglalás előtti adatokban is magyarok voltak.
 

A szászok víznevei
 

A magyar források mellett hallgassunk meg erdélyi szász tanut is. Egy inkább magyargyűlölő, mint semleges nagyszebeni térképrajzoló, az 1848/49-es események után készített térképén, mely Erdélyt ábrázolja,

magyar nevű20,

német nevű4,

román nevű1,

szláv nevű2,

ismeretlen nevű4,

Román eredetű folyónevet egyet használnak a szászok. Ez a Riu mare-patak a Retyezátban. De romános végződéssel használják az Orestiora nevét is, mely a Szászváros fölötti hegyi pataknak a magyar «város» szóból képezett alakja.
 

Román folyónevek
 

A nagyobb folyónevek közül egynek sincs román neve, hanem ők is ugyanazokat az elnevezéseket használják, mint a magyarok és szászok. Persze a Marost Mures-nek, a Szamost Szomes-nek, az Aranyost Aries-nek ejtik. Egyetlen nagyobb folyó a kivétel, t. i. a Küküllő. Ezt a szászok Kokel-nek ferdítik el, a románok ellenben bolgár-szláv nyelven Târnavá-nak írják, de Türnavának ejtik. A Türnava nevet bizonyára bolgár kenézeik adhatták a Küküllőnek.

Román eredetű folyónevekről Erdélyben nem beszélhetünk, mert ilyenek nincsenek. Kolozsváron 1921-ben megjelent egy térkép, amely a Dictionarul Transilvaniei c. könyvhöz volt csatolva. Innen szedtem ki az alábbi román folyóneveket:
 

Magyar neve:Román neve:

Almás Almás (Almas)Néra Néra (Nera)

Aszó Oszoj (Oszoj)Nyárád Nyirázs (Niraj)

Aranyos Aries (Aries)Olt Olt (Olt)

Berekszó Birszó (Bârsaul)Paganis Paganis (Paganis)

Ér Jér (Jer)Sebes Sebis (Sebis)

Gyógy Gyóázs (Geogul)Szamos Szomes (Somes)

Karas Karas (Carasu)Székás Székás (Secas)

Körös Kris (Cris)Szivágy Aszuázs (Asuajul)

Lápos Lápus (Lapus)Temes Timis (Timis)

Maros Mures (Mures)Vargyas Vargyis (Varghis)
 

A lakosság elsőbbségének tanui, a folyónevek tehát a magyar ősibbség bizonyosságát vallják. A folyónevek hangos beszédét vajjon nem hallják-e a bukaresti akadémia tudósai? Hogy is mondja a nóta: Vagy alusznak, vagy nem hallják... Vagy talán nem is akarják...

Az erdélyi földrajzi nevek alapján két fontos megállapításra jutunk. Az egyik ez: A románok Erdély minden részére később költöztek be, mint a bevándorlásuk idején már ott talált magyarok. A másik az: A román nyelvbe a magyar folyónevek mint kölcsönszavak a XII. század előtti időben mentek át. Ezekből tehát joggal következtethetjük, hogy a magyar nyelv Árpád foglalása előtt is uralkodó nyelv volt Erdélyben.
 

A rovásírás meg a székelyek eredete
 

A székelyek ősi írását szokták így nevezni. Mibenlétéről sok szép tanulmány jelent már meg, de hogy Belső-Ázsiából miképpen jutott Erdélybe, azt egyelőre mély homály borítja. Annyi bizonyos, hogy ezt az írást a húnok még, Árpád népe már nem hozhatta magával. Mivel pedig a székely rovásírás betűsorában görög és glagolit betűjegyek vannak, nem gondolhatunk másra, minthogy a bolgár szekel törzs hozta magával Bulgáriából a IX. század előtti időben, amikor a bolgár-török elem még nem tért át a keresztény vallásra s amikor a cirill írás nem szorította ki a bolgároknál az Ázsiából magukkal hozott rovást.

A rovásírást megőrző székelyek tehát a bolgároknak kereszténység előtti, a románok a kereszténység utáni uralma idején kerültek Erdélybe.

A székely nyelvjárásokat nyelvészeink igen behatóan tanulmányozták. Kutatásaik eredménye az, hogy a «székely nemzet» nyelvjárásilag épp olyan tagozódott, mint a Királyhágón innen élő magyarság. A beköltöző török nyelvű rovásírást használó székely hadi nép tehát nem mint néptömeg jött be, hanem mint erős, de vékony «katonai alakulat», mely időteltével utánpótlást a beköltözése, illetőleg letelepedése helyén élő őslakosságból nyert! Nemzeti önálló szervezete és főleg a határszéleken való lakása óvta meg attól, hogy nyelvi beolvadását nem követte nemzeti szervezetének megsemmisülése, miként az a besenyőknél oly korán, a kunoknál lassabban, - szinte napjainkig elhúzódva - de bekövetkezett.

A XIII. század közepén beköltözött kunok szintén hadi nép volt. Mivel beköltözésük alkalmával kun (török) nyelven beszéltek, emiatt történt aztán, hogy ennek az egységes «nép»-nek mai utódai nem egységes nyelvjárást használnak, hanem mindegyik kun-csoport olyant, mint annak a helynek ősi parasztsága, ahova letelepedtek.

Az eltérő kun és székely nyelvjárások a legvilágosabb bizonyítékai, hogy mindkét nép idegen (török) nyelvvel érkezett e hazába. A Moldovában maradt kun hadi nép utódai sem török, sem nem magyar, hanem az ottani parasztság nyelvét, a román nyelvet használják már régóta.
 

Az ősi magyar vers
 

A magyar verselés egyik legősibb sajátsága a betűrím (alliteráció). Azonban van egy nagy hökkenő: a betűrím a finn-ugor nyelvcsaládnak éppen a magyartól legjobban eltérő finn és észt testvéreinél van kifejlődve, de megvolt a mindhárommal szomszédos ősgermánoknál is!

Egy fiatalon elhalt tudósunk, Király György 1921-ben egy szép kritikai tanulmányt írt A magyar ősköltészet címen. Ebben felhívta a figyelmet az ősgermán-finn-ugor verselésben mutatkozó eme feltűnő hasonlóságra.

Mi egy lépéssel tovább mehetünk. Az ősi magyar betűrím: Vak vezet világtalant... Hátán háza, kebelén kenyere, stb. - tőrül metszett mása az ősgermán Edda-daloknak. Ugyanígy a finn Kalevala alliterációja.

A német ősköltészet fenmaradt összes emlékei kivétel nélkül alliterációs versek. Ilyen a X. században lejegyzett, de a keresztény szellemtől teljesen érintetlen két varázsige, az ú. n. merseburgi varázsigék. Ezek alliterációs hosszú sorokban (Stabreim) vannak írva. Ugyanilyen verselésű a Kr. u. 800 körül lejegyzett Hildebrand-ének és a Muspilli.

A német irodalomtörténet megállapítása szerint a német ősi verselés az alliterációt csak a IX. századig használta, amikor azután áttértek a végrímekre.

Kétségtelen ezek szerint, hogy a betűrím még pogánykori kölcsönhatás a magyar-finn és germán népek között, mivel a németeknél a VIII-IX. század után a keresztény egyházi költészet hatása folytán megszünik. Nálunk tehát éppen úgy, mint a finneknél, a IX. század előtti germán és finn-magyar szomszédság figyelemreméltó bizonyítéka.