Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 11. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások
A Georgicon, ez a versbe foglalt útmutató kertészek és földmívesek használatára, a legmerészebb vállalkozás, amelybe költő, a költészet teherbírását és sajátos körét igazán ismerő költő foghatott. Költemény, amelyre nem költői hevület indította a költőt, költemény, melynek tárgya a legnehezebben olvasztható poézissá, az eleve vállalt céltudatosság és megkötöttség miatt; a didaktikus művészet iskolapéldája a Georgicon, amelyet csak egy Vergilius tudhatott igazi művészetté emelni. Milyen fegyvere marad annak a költőnek, aki lemond az ihletről s az ezzel járó egyéni erőről, az Arany-féle «költői hitelről», lendületről, varázsról? Marad néki a költészet mindazon eszköze, amelyet ma «forma» néven ismerünk, marad neki a nyelv zengése, a mondatok ragyogó, meglepő világossága, elevensége, a plaszticitás, a vers biztos fordulékonysága, a ritmus hajtóereje és még ezer megfoghatatlan elem, mindaz, amiről a közönség azt tartja, hogy métier és másodlagos, mert megtanulható, holott csak a legnagyobbak vannak birtokában és ez az - ez a konstans állapot az -, amit tehetségnek nevezhetünk, ami az ihletadta érzelem megvalósulását is lehetővé teszi. (Egészen mellesleg: ezért oly nehéz a mai tendenciózus művészet megoldása is; tárgyának, a mindenki által jól ismert igazságoknak vagy igazságtalanságoknak művészi magasságba való emelése a legerősebb talentumot kívánja.)
Mindezt azért tartottam szükségesnek ismételni, hogy rámutassak, mire vállalkozott az, aki a Georgicon fordításba fogott. Amint Vergilius a latin nyelvvel, ugyanazt kell a magyar forditónak a magyar nyelvvel végeznie, mert a Georgicon pontos, legszószerintibb átültetése a nyelvi szépségek újjáteremtése nélkül valóban csak kertészeti útmutató.
Nézzük most már, hogyan oldotta meg feladatát Marót Károly. Rögtön a fordítás elején kínálkozik példa az összehasonlításra:
muneribus, tibi pampineo gravidus autumno
floret ager, spumat plenis vindemia labris, -
huc, pater o Lenaee, veni, nudataque musto
tinge novo mecum dereptis crura coturnis.
Eleven, fürge sorok, maga a különben általában nehézkes invokáció itt rögtön élettel teli képbe csap át, máris előttünk ragyog és szaglik a szüret. Tiszta fényű képek, tiszta mondatok. És micsoda hangzás. A magyar fordítása ez:
minden; ahol teneked venyigék terhével az őszi
rétség nyiladozik s a szüret leve forr teli kádban; -
erre te Présisten, jöjj és saruid lehajítván
mártsd meg az új mustban csupasz ikráid velem együtt!
Első tekintetre s főleg azoknak, akik fülében nem cseng az eredeti, élvezhető jó fordítás, s az «erre, te» és «ajándokaiddal»-on kívül nincs semmi, ami az olvasót megállítaná. Jó magyar vers, de hol van mégis ez a vers Vergilius plaszticitásától, tömörségétől! «Floret ager» - ép a maga egyszerűségében hatásos. De «rétség nyiladozik»?, különösen
E két szemelvényben észlelhető szemléletbeli különbség választja el a magyar fordítást az eredetitől a továbbiakban is. Ismétlem, a fordítóra itt - az anyag természete miatt - époly nehéz feladat hárult, akár a szerzőre. Itt nem a tárgy, a mondanivaló visszaadásán fordult meg a dolog, hanem a nyelv, a vers elevenségén, versi mivoltán. Vergilius versének ritmusa a maga tisztaságával, keresetlenségével magával ragadja, könnyen viszi a szemet és fület, Marót nyelvezete állandóan belebotlik a rögös anyagba. Amellett, hogy tájszólással és nyűgös mássalhangzókettőzéssel igyekszik átjutni a zökkenőkön (az ilyen, olyan, milyen, helyen szócskákat hovatovább már szinte állandó illyen-nek ollyan-nak, millyen-nek, hellyen-nek erőlteti), elvétve egész hibás sorok is kerültek a szövegbe, mint pl.: »... és hogy előbb húsos háncsban lappangott ovatvén« (a szikra), amelyeket igazán nehezen érezhet hexameternek a fül. Ezeket akár a korrekciónál is ki lehetett volna javítani.
Összefoglalva észrevételeinket s azt, amit e fordítás nehézségeiről mondottunk: Marót Károlynak, a filológusnak kísérletét mégis dícséret illeti. A Georgicon-nak ez a részlete, tudomásom szerint, az első olvasható műfordítás az újabb magyar irodalomban, első próbálkozás, rögtönzés ezen a területen: ezen a munkán, amelynek elvégzése »mesterségbeli« poétára vár. Dicsőségének harmadik évezredébe lépő Költőnek, a legnagyobbnak as összes latinok közt, reméljük, nem sokáig kell várnia a magyar irodalom e tiszteletadására.