Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 11. szám
az a madár akit minden ember áhit.
Csak köznapi veréb, parázna és lármás.
Szivesen megfészkel akárki eresszén.
nagy igényességből, uri kényességből.
Elrepül a madár, minden szomszéd lesi.
Röpülj, madár, röpülj! van nekem madaram.
hogy valaha nékem te kellettél legyen.
Ugy se verhetsz fészket az én ereszemre,
mert sohsem ér nekem ereszig a házam.
egy végét-nem-érő viadal győztese.
Nem is születtem én tetők mivesének:
itt a munkám, itt a tárt kapu-ív körül.
szint adom én, ezer ecset jön utánam:
csak szerény alapnak, ahogy rozsda ellen
minium jó, festem véremmel a Kaput.
alacsony, de boldog vagyok ha az ecset
jól fog, s munka után kedvesem vár puha
meleg kenyérrel és meleg puha csókkal.