Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 10. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Komjáthy Aladár: BERGSON FILOZÓFIÁJÁNAK ALAPGONDOLATAI
Dr. Dienes Valéria előadása - Különlenyomat a «Religió» Hit- és Bölcselettudományi folyóiratból

Dienes Valéria nyomtatásban is megjelent előadása «Bergson filozófiájának alapgondolatai»-ról nemcsak azt árulja el, hogy szerzője hosszas és gondos tanulmányok során eljutott a nagy filozófus gondolatainak tökéletesen világos és maradéknélküli megértéséhez, hanem azt is, hogy a Bergson által adott világszemléletet nemcsak mint filozófus, de mint ember is elfogadja. Nemcsak megérti, de meg is éli a bergsoni filozáfiát.

Bergson, eltérően sok más nagy filozófustól, szerény a célkitűzéseiben. Nem akar büszke filozófiai rendszert adni, amelyben minden elképzelhető kérdésre válasz található, mert úgy látja, hogy sem magunk nem vagyunk tisztán értelmi lények, sem a valóság nem maradék nélkül értelmi szerkezetű. Az emberi elme maga is csak terméke a világnak s így nem ölelheti magába azt, ami kifejlesztette és létrehozta, aminek csak része. Más szóval az ész kategóriái nem képesek maradék nélkül leírni a valóságot, a valóság mélyén mindig van valami irracionális.

Mi már most a bergsoni filozófia kiindulási pontja? Az adottságok, a tények, a tapasztalás. Ez azonban egyedül nem képezheti újszerűségét, hiszen az empirizmus nagyon sok más filozófiának is kiindulási pontja. Ami Bergson filozófiájában lényegesen . új, az abban az állításban gyökerezik, hogy minden közvetlen eszméleti adottság tiszta minőség, valamilyenség. Ezek a minőségek szakadatlan, sőt eredetiségük meghamisítása nélkül feldarabolhatatlan folytonosságot alkotnak, mi több, egymásba hatolnak. Eszméleti lényünk leglényege, éppen e minőségek szakadatlan tolongása s mint elemeire nem bontható élmény, mint az időnek, a létnek, az eszmélésnek tartóssága jelentkezik. Szigorúan ügyelnünk kell azonban, hogy az átélt időt, a tartamot, megkülönböztessük a gondolt időtől. Az első élmény, a második szerkesztmény.

A tartamban az egész mult megmarad s mivel minden elmult pillanat minőségileg gazdagítja, eszméleti valóságunk nem lehet alávetve a gépszerűség törvényének, mert e törvény alkalmazásának elengedhetetlen feltétele, hogy a multban már megvalósult feltételek újból jelntkezhessenek, megismétlődhessenek. Ez azonban lehetetlen, mert a tartamot minden pillanat minőségileg megváltoztatja, nincsenek egymással homogén darabjai.

Ez más szóval annyit jelent, hogy beszélhetünk a lélek metafizikai szabadságáról. Ez a szabadság nem annyit jelent, hogy akármit tehetek, hanem azt, hogy tettemet saját személyes multam határozza meg, hogy tettem abból az egyetlen, megismételhetlen lelki valóságból fakad, mely én vagyok s mely egyetlen és megismételhetetlen módon termeli tettemet.

Bergson szerint a szellemiség alapjelensége az emlékezés. De hogyan magyarázzuk akkor a felejtés tüneményét? Úgy, hogy van egy felejtő készülékünk, az agyunk. A felejtés nem a szellem, az anyag tartományából való. De miért kell felejtenünk? Azért, mert nemcsak értelmi, hanem cselekvő lények is vagyunk. Az agy, az «életfigyelem» műszere, mindent igyekszik elhárítani, ami a jelenvaló cselekvés igényeit nem szolgálja, hogy felesleges emlékterhektől mentesen az adott helyzetben a legcélszerűbben cselekedhessünk. Az agy anyagi és szellemi létünk közös határvonalán áll s összekapcsolja a szellemet az anyagi világgal.

A világban valami óriási és a mi eszméletünkkel aránytalan nagyságú lélekszerű lendület munkál, melynek célja az élettelen anyagot élővé alakítani.

E célnak elérése érdekében az élet növénnyé és állattá ágazott. A növény a szén és a nitrogén rögzítése által szervesítette és energiatartóvá tette az anyagot, az állat pedig, mely közvetlenül, vagy közvetve a növényből táplálkozott, ezt a kémiai energiát szándékos tettekben fogyasztotta el.

Hol van az ember helye ebben a teremtő fejlődésben? A csúcson. Bergson szerint a többi eszköz, az ember a cél, a többi próba, az ember a siker, a többi előzmény és feltétel, az ember megoldás.

A diadal azonban nem teljes, mert az embernek rendkívüli nehézségei vannak, mikor az élettelen anyag gondolkodás-kereteit az elevenre s a lelkiekre akarja alkalmazni, melyeknek története - ellentétben az anyaggal, ahol a kauzalitás elve érvényesül - nem ismétel meg semmit. E nehézség figyelembevételével Bergson a filozófia feladatát abban látja, hogy egyrészt szorítsuk a tisztán értelmi kutatást az értelem saját tartományára, a fizika-geometriai tudományokra, másrészt az élet és lélek tudományaiban vegyük körül és egészítsük ki az értelmi munkát az intuitív megismerés adataival.

Ez Dienes Valéria előadásának nagyon rövid foglalata jórészt saját szavaival elmondva. Mindenütt a lehető legnagyobb világosságra törekszik s mondanivalóinak fogalmazása elárulja, hogy nagyon sokszor átgondolta és mérlegelte azt, amit leírt. A laikus nem is gondolná, hogy milyen nehéz feladat röviden összefoglalni és megértetni pl. egy mélyreható filozófiai gondolatsort, vagy tudományos elméletet. Az ilyen «népszerű» előadás sikerült volta a legjobb bizonyítéka a tárgykör alapos ismeretének s az előadó «szaktudásának».

Dienes Valéria fényesen oldotta meg a feladatát. Stílusa pontos és magyaros egyidőben s a művelt magyar közönség nemcsak azt köszönheti Dienes Valériának, hogy Bergson műveit hivatott tollal fordítja magyarra, hanem azt is, hogy előadásával ily kitünő prolegomenát szolgáltatott hozzájuk.