Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 10. szám · / ·
Geffert kapitány se mutatkozott ezen a napon. Estére ugyan eligérkezett le a zászlóaljhoz egy kiadósabb kártyapartira, de rosszabb kedve volt, mint remélte, különben is úgy látta, egészen megvadult az idő, kár volt kimozdulni.
A délutáni posta nagyon sok üdvözletet hozott neki. Mikulásnapi üdvözletet. Megnézte az aznapi ezredparancs dátumát. Csakugyan december hatodika volt.
Behunyta a szemét és elképzelte magának az ágyban levetkőzve fekvő Páczay zászlóst.
- No legalább elrontottam neki az idei Mikulást - gondolta magában és semmiféle megbánást nem érzett.
A dekkung rozoga ablakának megzörrent az üvege. Csakugyan tombolt odakinn a vihar és hálásan gondolt a legényére, aki jól befütött a kályhába. Valami csábító, álmosító puha melegség áradt a fedezékben. Félóra mulva már nagyokat szuszogva horkolt a kapitány.
Éjfél után a fedezék előtt iszonyú lárma riasztotta fel álmából. Geffert kapitány első pillanatban azt hitte, hogy a tomboló vihar zajong ilyen félelmetesen. Jobban kezdett fülelni, de akkor már borzasztó sejtések nyilaltak az agyába. Már lent volt az ágyról, ugyanakkor bevágták az ajtót és még mielőtt zseblámpájához ért volna, vagy nyolc orosz tört be a dekkungba.
- Sudá panye! (Gyerünk uram) - hangzott hirtelen őrült összevisszaságban.
Az ajtó nyitva maradt és onnan kintről is iderémlett vagy nyolc-tíz kucsmás muszkának fenyegető sziluettje. Ide-oda futkostak, szavukat alig értette a kavargó lármában.
- Sudá, sudá - csak ennyit értett a kapitány.
Most az egyik orosz, aki altiszt lehetett, zseblámpájával rávilágított a kapitányra. Csak most látta, hogy nyolc szurony meredt rá, meztelenül, éhesen. Valósággal körül van véve.
- Sudá - mondta az orosz altiszt és sürgette a megadást.
Erre a kapitány megadta magát a sorsának és felemelte a kezét. Az oroszok most kitódultak a dekkungból, vadul lármázva továbbrohantak a futóárkon. Csak az altiszt maradt a kapitánnyal.
Most a kívülről jött lármát kuncogó, vihogó nevetés váltotta fel. A kapitánynak feltünt ez a változás és még mielőtt szóhoz jutott volna, az orosz altiszt levette a kucsmát a fejéről és akkor a kapitány elé meredt Grisza őrmester jólismert arca.
Geffert kapitány hátratántorodott.
- Mi volt ez? - hördült fel a kapitányban a düh. És odakapott az asztalkán heverő revolverhez.
Grisza őrmesternek volt annyi lélekjelenléte, hogy levezesse a kapitányban felhalmozódott indulatot.
- Ezer bocsánat, kapitány úr - mondta gyorsan és térdre rogyott a nagy, markos legény.
- Mi volt ez? Te kutya! - és vérbeforgó szemekkel fúrta be az őrmesterbe határtalan haragját.
- Macerált a mancsaft, drága kapitány úr - még tovább könyörgött volna, de akkor érték az első rúgások.
- Mikulás napja van, muszáj volt tréfát csinálni, mert hogy nagyon unatkoznak a bakák - folytatta az őrmester az intések dacára, mikor látta, hogy úgyis hiába minden.
Orrán, száján jött a vér.
- Édes kapitány úr - rimánkodott az őrmester.
- Kuss, te disznó. Ilyet csináltok velem? - és előlről kezdte a verést.
De most felpattant az őrmester, akit elhagyott a birkatürelme és fenyegetőn felállott a kapitánnyal szemben.
- De most már elég lesz - mondta. - Máshol is voltunk.
- Ugyan hol?
- Az ezredes úrnál is - hazudozott az őrmester.
Erre abbahagyta a verést a kapitány.
Az őrmester nem törődött azzal, hogy hazudik, csak az volt most fontos, hogy élve maradjon.
- Mindenütt voltatok? - kérdezte a kapitány.
- Most akartunk menni a Fendrik úrhoz.
Erre felderült a kapitány arca.
Egy pillanat alatt elfelejtette az előbbi kínos jelenetet. Ránézett az őrmesterre, aki csöndben törülgette a véres pofonok helyét.
A kapitány elővett egy kis italt. Az őrmester nem kérette magát. Felhajtott a snapszból.
A kapitány is ivott.
Hirtelen eszébe jutott a szeptemberi roham, amikor az őrmester maradék rumját itta ki a kapitány, egy gránátnyomás után.
- Páczay zászlós úrhoz mentek most?
- Ha meg teccene engedni - szólalt meg az őrmester. És kinézett a dekkung ablakán. Az «oroszok» már nyugtalanul várták a parancsnokot.
- Hogy megengedem-e? - És újból felhajtott a snapszból. - Én magam megyek veletek.
Geffert kapitány úgy érezte, hogy most már nem lehet a félúton megállni. Ha Mikulás-nap, hát legyen Mikulás-nap.
- Meg kell tréfálni mindenkit - mondta hangosan, de csak magának.
A lárma most már bátrabban üzent be kintről a «parancsnok» után. Geffert kapitány tehetetlenül nézte a legénység indulatának áradatát. Nem használt ez ellen semmiféle zsilipje a fegyelemnek és a szigorúságnak.
Szégyelte magát, hogy így el tudta verni az őrmestert.
- Grisza, hozzon nekem egy kucsmát.
Az őrmester kiment.
- Hogy fog reszketni a zászlós?!
Megrészegedett ettől a gondolattól. Forrón hullámzott fejében a vér.
- Le fog előttem térdelni, hálóingben - és kacagott előre a nem mindennapi látványnak.
Legalább egy tanulsága lesz ennek az őrült éccakának. Ott, szemtől szembe látja majd és bebizonyítja, hogy Páczay a leggyávább tiszt a században.
Az őrmester visszajött. Hozott egy szép kucsmát.
Miközben feltette a kapitány a fejére, megkérdezte az őrmestert:
- Hol szedtetek ennyi muszka-mundért?
- A konyhából kértük kölcsön a diviziónál, ott annyi muszka léhütő van, hogy csuda.
A kapitány megnézte magát a kézitükörben és megelégedetten távozott.
- Nagyon strammnak teccik így kinézni, - bókolt az őrmester a kapitánynak.
Még mielőtt kimentek volna, észrevette a kapitány, hogy az őrmester szája körül egy véres csík szárad. Letörülte zsebkendőjével és most nagyon megelégedettnek látszott.