Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · FRANCIA IRODALOM

François Gachot: LEON-PAUL FARGUE

André Gide pompás szatírájának, a Paludes-nek egy mondata óta mindenki tudja a franciák közt, hogy Fargue írta az «erős-szagú s bátor kapitányokról» szóló verset; viszont tán egyebet se tudtak róla egészen 1918-ig, amikor elhagyva álnevét, a Nouvelle Revue Française-nél kiadta első nagyobb verskötetét. Utána megint elhallgatott s csak barátai beszéltek róla, mint a legújabb költészet egyik legcsodálatosabb szelleméről. Legfeljebb hangversenyeken szerepelt olykor, egy-egy gyöngéd és bohókás versével, amikhez Eric Satie szerzett megfelelő muzsikát. Irodalmi szalónokban sokszor feltünt római arcéle, amint únottan hallgatta az irányok és jelszavak vitáit. Ítéletei, tréfái költői szavai és vakmerőségei lassanként egész legendát szőttek Fargue alakja köré, - mígnem a Proust halálára írt remek költői emlékezéssel megint a nyilvánosság elé lépett, amikor is valóságos felfedezésként hatott az olvasókra. Amióta Larbaud-val s Valéry-vel a Commerce folyóiratot megalapította, irodalmi működése állandóbb lett és hozzáférhetőbb, - s ez újabb korszak termékeit adta ki nemrég a Nouvelle Revue Française, egyelőre két kötetben, Sous la Lampe és Espaces címen. Azok az elmélkedések, amelyek a költészetről ebben a két kötetében találhatók, egy új ars poeticát adnak Max Jacob, Cocteau és Valéry hasonló kísérletei után. Vannak olyan írásai (Broderies, Deux Courants), amelyekben egy sajátos költői műfajt teremt meg, a krónika, az emlékirat és a tiszta poézis keverékét. Némelyik műve tiszta emlék (Banalité: párisi gyermekkora); másutt meg a tényeket tiszta kristályokká formálja; s így születnek oly remekek, mint például La Drogue, Mirage és Vulturne... Olyan ez a költészet, mint a mikroszkópra lehajló szem, amely az epidermiszen túl új és újabb rétegeket fedez fel; mint a Pascal örvényében, a végtelen nagy s a végtelen kicsi itt egyazon szédületben találkozik s a növény-, állat- s ásványvilág egymásba olvadni látszik. Amikor Fargue-ot olvassuk, a legmindennapibb dolgok kozmikus mélységben tünnek fel. Leggyakoribb vízióiban minden vibrál és kering, mint a spermatozoidák vagy a csillagok, amit a mondatok egybefűzésének sajátos rendjével is érzékeltet. Az Espaces címmel, a Térségekkel, költészete főelemét, a formális tartalmak minden irányú helyváltozását jelzi. «Más léteken is áthaladtunk, hálátlanságtól részeg gyorsasággal.» A fargue-i vízió keretében az ember mintegy elszabadul külső vagy belső láncaitól, az idő fölé emelkedik s úgy látja az életet, mint «egy tavat, a halálnak széljárta hegyei közé zárva. Azonban nem merevül meg ebben a romantikus magatartásban; ellenkezőleg, nála a mai élet semmiféle kendőzésre, semmiféle szimbólumra nem szorul. Mikor az élet fölé repül, magába szívja belőle mindazt, ami örök és megrendítő, s magával viszi mindaddig, míg az utazó «lehajtott fejjel s mint egy súlyosvállú kariatid, visszatér párkánya alá, abba a fénytelen fasorba, ahol az emberi hajlékok sírnak».