Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám · / ·
Az első fölvonás után megtartott nagy szünetnek, asszonyok szemléjének és férfiak fölbecsülésének, csaknem vége. A büféterem, ahol a csodálatos goblenek vannak, szinte kiürül.
A prangiai hozzám férkőzik és arra kér, hogy kövessem.
Abba a helyiségbe megyünk, mely előtt az van fölírva, hogy: Herren. Néhány elmaradozott ember kisiet innen, hogy még hamar bejusson a nézőtérre.
- Megsértett a hölgyek előtt, - mondja a prangiai.
- Erről ugyan semmit sem tudok. De mivel mindenáron azt akarja, hogy megsértettem legyen, beösmerem.
- Elégtétellel tartozik.
- Mindenesetre. Bocsánatot fogok kérni magától.
Gúnyosan mosolyog. Kisportolt, feszült test: csodálatos élő instrumentum. Erő, egészség, komplikálatlanság Egyetlenegy ökölcsapása összezúz. Valami igen nagy vágy fog el, hogy a semmibe merüljek. Valami mélység nyílik meg előttem. Amphimelas, köröskörül fekete: így hallucinál bennem egy régen hallott szó.
Folytatom.
- A hölgyek előtt akarok magától bocsánatot kérni. Ezért.
És csengő pofont kenek az arcára.
Tragikomikus rettenet rántja föl szemöldökeit. Következő pillanatban megint lefelé tépi őket a düh. Szakadékok tátongnak az arcában.
Villámgyorsasággal emeli öklét. Most, mindjárt mindennek vége. Isten veletek, Méta, Salzburg Európa. Sohsem látlak többé, Florence.
Ökle lassan lehanyatlik. Kézzé olvad.
- Még soha nem ütött meg senki. Adjon hálát Istennek, hogy olyan szánalmasan gyöngének látszik. Hallani fog rólam.
Barátom, szeretném feléje kiáltani, testvér! Meg akarlak ölelni, testvér, neked adni mindent! Florence: hadd legyen a tiéd! Ó, megér-e mindez egyetlen szót? Akarni, birtokba venni?
Téged is megmérgeztek, izmaid és sportszellemed ellenére. Európai vagy.
Mi pedig meg fogunk verekedni. Oly országban, ahol lehet párbajozni.
Meg fogunk verekedni, európai testvér.