Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Regény és novella

Illés Endre: A JÓ EMBER
Dormándi László regénye - Pantheon

Dormándi László kis regénye már indulásában feltünően kezd hasonlítani egy pontosan kiszámított - s később szabatosan keresztül is vitt - kémiai reakcióhoz. Veszedelmes hasonlóság. Már-már azonosság. Néhány gondos, magyarázó szó megismertet az egymásraható elemek sajátos tulajdonságaival. A táblára írt képletek már előre jelzik a lezajló történés menetét s lényegét. A kémcső kézügybe esik. A kísérlet megindulhat...

A jó ember.

A cím analízist sejtet. S Dormándi kvalitásai: dickensi szűrőpapíron áthalkított Lear-figurát. Egy alig-alig mozduló meg-megálló történetet, amely inkább a gazdagon felrakott részletek, megfigyelések, finomságok egymást erősítő árnyalataiban él s lélekzik. (Mint Dormándi előző regénye - a Balassa életét feldolgozó Sólyommadár.)

A jó ember azonban mégsem ilyen gondosan kidolgozott, apró pepecselésű, analitikus portré. A cím nem szabatos. A történet: a jó s a rossz ember regénye. Hangsúlyozottan a kettőé együtt s egyszerre. Nem portrét rajzol. De két ember közti történést mond el. Pontos demonstrálását annak a kémiai törvényszerűséggel lezajló folyamatnak: mi is történnék akkor, ha egy igazán jó, rokonszenves, gyanutlan ember, mint például Adamecz miniszteri osztálytanácsos, ez a kitünő hivatalnok s ellágyuló szívű, mindenre kapható jóbarát s másfelől egy obskurus, lezüllött, sikkasztó dzsentri, a zsaroló, régi iskolatárs találkoznának - egy kémcső fenekén?

Ellentétes gyökök. Mintha sav s lúg rohannának egymásnak. Lehetetlen kitérniök egymás elől. Sisteregve csapnak össze. S egy alig lélekzetvételnyi, valószínűtlenül gyors atombomlásban már le is zajlik mindaz, aminek törvényszerűséggel le kellett zajlania: a jó ember minden vonalon meginog. Elbukik hivatali tisztességében, bemocskolódik egyéni becsületében. A lányt, akit szeretett, kiszolgáltatja a zsaroló kényének-kedvének. S hogy végül öngyilkos lesz: ez olyan természetes megsemmisülés, mint ahogy az erősebb gyök közömbösíti a gyengébbet. Ennek így kellett történnie. Mert nem is történhetett másként. De mindez csak kémcsövekben történik így. Mert csak ott esnek meg ilyen kísérleti találkozások.

S ezen fordul minden.

Ami történést Dormándi elmond s bemutat: az életes és valószínű. S ebben a kísérleti atmoszférában még valamelyes emberi reliefje is van. Pszichológiailag teljesen helytálló. Kifejlésében törvényszerű. Ahogy bármely kémiai reakció valószínűségéhez sem férhet szó. Ez a valószínűség és valóság szinte az önmaga szintje fölé emelkedik. Önmagánál több. Törvényszerű.

Művészien törvényszerű azonban csak akkor lenne Dormándi regénye, ha elemei s emberei ép ilyen törvényszerűséggel kerülnének össze. De ezen a ponton Dormándi csak a kémiai s nem a művészi törvényszerűséget és valóságot éri el.

Elfogadhatatlan és valószínűtlen, ami ezt a történetet közvetlenül megelőzi. Amiből s ahonnan mindez elindul. Ennek az Adamecznek, ha csakugyan ilyen minden csont s akaratnélküli ember, Dormándi regényének megindulása s a saját osztálytanácsosi rangjának elérése előtt - éppen a demonstrált lélektani törvényszerűségek alapján - már régen el kellett volna buknia. S ennek a Bere Kálmánnak, ennek a züllő, szipolyozó dzsentrinek - ugyanígy - már évek óta börtönben kellene ülnie. Ezek ketten, ahogy vannak, de a történet más adottságai is, a kiindulás - lehetetlenek. Élő, emberi figurákat mégsem lehet úgy összeönteni egy kémcsőben, mint kémiai reagenseket.

Ezt a kémcsövet kell összetörnie Dormándi Lászlónak. Az összeöntögető módszerről leszoknia. S így indulnia neki az új regénynek.

Egészen bizonyos: érdemes lesz.