Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 7. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások

Schöpflin Aladár: SINCLAIR LEWIS

Amit az új amerikai regényben némely külföldi kritikus, mint nagy újdonságot üdvözöl, az tulajdonképpen csak Amerikában új s ott is csak bizonyos mértékig. Az európai realizmusnak egy késői hulláma csapott át az Atlanti-óceánon, nagy európai írók hatásának eredményeképpen. A hatásokat az egyes írókban könnyen meg lehet figyelni: Dreiseren a Dosztojevszkijét, Sinclair Lewison a Flaubertét és így tovább. Az egy Sherwood Anderson áll némileg külön új stílus kialakítására való törekvésével, az expresszionizmushoz közeledő lirizmusával. Formai és stílusbeli újdonságuknál ez íróknak fontosabb és érdekesebb a tartalmi újdonságuk: valamennyien az amerikai élet megfigyelésére és kritikájára vetették magukat, felkutatják a nagy Unio olyan zugait, melyek eddig az irodalom előtt ismeretlenek voltak és buzgón keresik megfigyelésükhöz a megfelelő formulákat.

Ez elsősorban Sinclair Lewisre áll, aki az európai kontinensen a legtöbb olvasóra tett szert, bár Dreiser is, Anderson is művészi szempontból magasabban állnak nála. Magyarul is megjelentek főbb művei: a Babbitt, a Main Street, az Arrowsmith és a Sam Dodsworth Erópában, ugyhogy most már az angolul nem tudó magyar olvasó is nagyjából adaequat képet alkothat magának erről a kétségkivül érdekes és jelentős íróról, akinél többszínű és gazdagabb képet alig rajzolt még író Amerikáról.

A terület is, amelyet megfigyelései terepéül kiválasztott, a legismeretlenebbek egyike. Még az amerikaiak nagy része előtt is többé-kevésbé ismeretlen az a Middle-West (Középnyugat), a maga végtelen búzaföldjeivel, a prairiek korláttalan síkságaival, apró városkáival és falvaival, nyugalmas elmaradottságban és korlátolt elfogultságban, szűklelkű anyagiasságban és fantáziátlan egyhangúságban élő embereivel, Amerikának ez a rurális képe nekünk különös és új, mi az irodalomból eddig Newyork, Chicago és a többi mamuth-városok felhőkarcolóit, kikötőit, vasutait, gigantikus gyári üzemeit, vágtató élettempóját, sokmillió dolláros fényűzését, fantasztikus vállalkozásait s a többi hasonló képeket ismertük, melyeket az európai ember számára az Egyesült Államok neve asszociál. Sinclair Lewis az európai olvasóra egy új kis Kolumbusként hat: felfedezi számára Amerikának egy olyan részét, melyet a newyorki felhőkarcolók eltakartak, amely azonban épp olyan fontos, mint a Nyugat nagyvárosai, mert ezeket ellátja élelemmel és iparuk számára való mindenféle nyersanyaggal, új meg új ember-anyaggal.

A méretei ennek a világnak elképzelhetetlenül nagyok, de ha közelebbről megnézzük, csodálatos hasonlóságokat mutatnak az európai agrárius vidékekkel. A Middle-West-i kisváros, ahogy Lewis rajzolja, nagyon sok tekintetben hasonló ahhoz a kisvároshoz, amelyet a francia írók írnak le, hasonló egy magyar alföldi kisvároshoz is. Csak még sivárabb vörös téglaépületeivel, dísztelen főutcájával és csak az anyagiakkal törődő, maradi és egymás gyomrába leskelődő polgáraival. Lewis főproblémája: az itt folyó életen át megmutatni az amerikai élet standardizáltságát. Itt mindenki egyformán igyekszik élni, egyformán gondolkozni itt olyan nyomasztó ereje van a közvéleménynek, hogy minden egyéni mozdulat gyanussá és veszedelmessé válik. Meghatározott elvek és életformák vannak, melyektől eltérni kész katasztrófa. a prairie végtelen horizontja alatt összeszűkülnek az elmék és a szívek. A csaknem korlátlan politikai szabadságon belül szinte fullasztó megkötöttsége a közvéleménynek, amely magához hasonít, unifonmizál mindenkit, aki hatáskörébe kerül. Ahogy az ipar főcélja egyformává tenni az árút, épúgy standardizálja a közvélemény az egyes embert. S ez a közvélemény, amely az anyagi érdekhez idomítja az erkölcsöt, a vallást, a tudást, minden ideális lendületét az életnek, meg van elégedve önmagával, sőt gyönyörködik önmagában s meg van győződve, hogy élete a képzelhető legjobb, legkellemesebb és legerkölcsösebb élet. Az amerikai szellem alapvonása az optimizmus, amely a mindenféle tereken elért eredményeket tekintve érthető, s amelyet Lewis szatirája legélesebb marólúgjával ostromol.

Jóformán egyedüli témája az amerikai átlagember. Ennek a típusnak százféle változatát írta meg s az ingatlan-ügynök Babbitt alakjában össze is foglalta egy hatalmas nagy képpé. Ez a legrészletesebben és legelevenebben megírt típus, amit a modern Amerika irodalma adott s bizonyos értelemben szimbóluma az Unió mai lelkiállapotának. Nyárspolgár, amilyen millió és millió van Newyorktól San-Franciskóig, külsőleges különbségek mellett mint pontosan egyforma és az életre sokkal jellemzőbb, mint a milliárdos vagy vállalkozó, a fantasztikus méretű üzleteket bonyolító pénzember s a nagy találmányokon töprengő technikus, akik eddig az európai néző számára az amerikai élet reprezentánsait jelentették. Ezek feltünőbbek s az Unió politikáját és közgazdaságát kezükben tartják, de amazok sokan vannak, - Lewis szerint egy vékony felső réteg alatt az egész amerikai társadalmat jelentik.

Mi történik, ha ebbe a nyárspolgárilag standardizált világba olyasvalaki kerül, aki egyéniség, az is akar lenni, ellenáll a standardizálásnak, szembeszáll a közvéleménnyel, a maga külön gondolatai és ideáljai szerint akar élni? Babbittban is vannak ilyen velleitások - mindenkinek vannak pillanatai, mikor az én érezni kezdi magát és konfliktusban érzi magát a közzel, a társadalommal, a mindenkivel szemben - és Babbitt szépen megalkuszik, ő egy egyszerű ingatlan-ügynök, jó családapa, neki alkalmazkodni kell a standardhoz. Nem teszi fájdalom nélkül, de megteszi. De mit csináljon az, aki nem tud ilyen könnyen alkalmazkodni? Akiben erősebb az ellenállás ösztöne s a többiektől való különbözés vágya? Mit csináljon Carola, a Gropher-Prairie-i Kennicot doktor felesége, aki egy nagyabb városból, több műveltséggel, fínomabb érzékenységgel és intelligensebb idegrendszerrel kerül ebbe az istenverte háromezer lakosú városba, a korlátolt, tudatlan, pletykás és kedélytelen kereskedők, farmerek, iparosak és feleségeik közé? Kanárimadár a verebek közé? Kínlódik, felháborodik, megsértődik, megsért másokat, ügyetlenségeket követ el, próbál fellázadni és próbál megalkudni, kiteszi magát a pletykának, kevés hiján ostoba kalandot csinál, aztán otthagyja faképnél a várost, férjét, fiát, próbál új életet, új, nagyvárosi környezetben, de már benne van a kisvárosi méreg, már nem tud akklimatizálódni, - végül is visszatér, végső megalkuvással és elvei fenntartásában keresi, ha nem a vigasztalást, hát hiúsága ellensúlyát. A Bovaryné-típus amerikai változata, de amerikai, tehát aktivitás él benne, nem sodortatja magát tétlenül, sőt kész programmal jön a kisvárosba - meg akarja reformálni, sívár házait lerombolni, egy új, művészi várost teremteni helyükbe, az emberek agyvelejét felizgatni új eszmék számára, modernizálni, kedvessé, széppé, fogékonyabbá tenni őket. Egy asszony egy várossal szemben, - kicsit nagyzoló vállalkozás, van benne jó adag komikum is, amit az író nem leplez el. Ez a tevékenységi ösztön, ez az apostolkodás Carolában speciális amerikai vonás. Lewis számára eszköz arra, hogy megmutassa a kisváros és embereinek képét és jelezze vele a maga kritikai álláspontját. És Arrowsmith, a fiatal orvos, a tiszta, érdeknélküli tudomány fanatikusa, aki már az egyetemen konfliktusba kerül medikus kollegáival és tanáraival, mert ezek az amerikai utilitarizmus szelleméből nézik az orvostudományt, s tovább aztán mint orvos a prairie-faluban a kisebb város egészségügyi hivatalában, az üzletes chicagói orvosi intézetben, majd a newyorki nagymilliomos által fenntartott tudományos kutató intézetben mindenütt abba botlik bele, hogy ő más, mint a többi emberek, nem tud és nem is akar olyan lenni, mint a többi emberek, a farmerek, a sarlatán reklámverők, az üzleti orvosok, a stréber tudósok, akiket lenéz és megvet, mert süketek az ő nagy ideáljai iránt, dollárral akarják mérni a tudományt! Arrowsmith is próbál megalkudni, majdnem sikerül is neki, de boldogtalan ebben a megalkuvásban s végül is otthagy gazdag feleséget, tudományos poziciót, hírnevet, és elmegy az isten háta mögötti remeteségbe koplalva és fázva kutatni a tudomány titkait. A standardhoz alkalmazkodni mindenkinek kötelessége, aki nem alkuszik meg, annak nincs más lehetősége, mint száműzni magát az emberi társadalomból. Az egyén küzdelme a társadalommal szemben csak vereséggel vagy félreállással végződhetik - ez Lewis regényének a tanulsága.

Ezt az inkább rezignált, mint pesszimista tanulságot Lewis az amerikai optimista hangján fejti ki. Attitudeja a dolgokkal szemben humoros vagy szatirikus a nem nagyon keserűek fajtájából. Az élet szemlélete nem keseríti el, inkább mulattatja, maga is egészségesen tud nevetni a karikaturákon, amelyeket rajzol. A sarlatán Pickerbaugh alakja a Arrowsmith-ben az amerikai reklám-szellemnek elsőrendű karikaturája, mely egy nagy társadalom egyik legjellemzőbb tendenciáját mutatja meg egy hiánytalanul jellemző alakban. De van benne gyöngédség is, némely pillanatban Kennicott Carolával, az Arrowsmith Leorájával és Gottlieb professzorával szemben olyan fínom és lágy vonásokat tud felrakni, melyekből könyveinek legszebb lapjai lesznek.

Igazi élménye azonban nem az ember, hanem a társadalom, a tömeg. Ezért hasztalanul keresnők benne a nagy európai írók mélységét, leírásai, jelenetei gyakran idézik emlékünkbe, hogy pályáját mint ujságíró kezdte. Az amerikai embertípus százféle változatát inkább külső képeikben rögzíti meg, de ebben olyan gazdagságot s a jellemző vonások iránt olyan érzéket árul el, amely az európai irodalmakban is ritkítja párját. Jóformán teljes képét adja korunk egyik legérdekesebb és legfontosabb életkörének.