Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 7. szám · / ·
Az emberi élet első pillantásra egy sereg tény, esemény, történés halmaza. Mi különbözteti meg az élet tényeit egyéb tényektől? Egy napfogyatkozás is tény, mégsem az élet ténye. Husserl az emberi élet tényeire egy külön műszót foglalt le: phänomen. - Az emberi élet tényei phänomének, oly tények, melyek megvilágosítják magukat, maguktól magukat mutatják. Megjelenésük egyben elmondja értelmüket. Egy napfogyatkozás nem mondja el a maga mivoltát; egész lefolyása egy pár állapot és tulajdonság egymásután következése, melyet még rendbe kell fűzni és értelmét megadni. Egy kívánság azonban megjelenésével elmondja a maga mivoltát, érthetővé teszi magát mint kívánságot, sőt érezhetővé teszi és megvilágosítja azt is, amit kíván. A mi «jelenség» szavunk talán még elevenebben foglalja össze azokat a konstruktív elemeket, melyeket Husserl a phänomen tényében felfedezett. A «jelenség» sajátossága, hogy megjelenik, megjelenésével
A filozófia feladata az élet jelenségeit jelentkezésre szólítani, megjeleníteni s úgy jelenteni hagyni, hogy jelentsék magukat, szóhoz juttassák jelentésüket.
Mindez nem játék a szavakkal. Ellenkezőleg, a nyelv a maga radikális önbiztonságával legjobban világítja meg életünket. Nem játszunk a szavakkal, hanem megtanuljuk, amit a szavak rég tudnak. Husserl rendkívül sokat tanult a szavaktól, kik anyái és dajkái mindannak, amit magunkról tudunk. A Logische Untersuchungen első tanulmánya a Jel és Jelentés viszonyáról szól. Mintha a Logika átalakult volna Grammatikává. Valóban grammatikává, de azon nyelv grammatikájává, mely az élet nyelve.
Husserl ezen nyelv első megértője és csodálatos biztonságú tolmácsolója lett. Mintha egy ismeretlen szókincs intuitív fantáziája előtt egyszerre megelevenedett volna, - a lélek titokzatos belső kultúrája, - egy soha még közvetlenül ki nem fejezett kultúra, távolabb eső tőlünk, mint akár az etruszkok ismeretlen nyelvű s megközelíthetetlen kultúrája - számára kifejthetővé és ábrázolhatóvá vált. E csodálatos ösztönű és izgatott impressziójú éleslátás, e kimondatlanul is tökéletesen megbízható intuició szabadon mozgott a sok mindenféle ráépítménytől elfedett, sok bedőlt szóhalmaz és értelemtöredék romjaitól ismeretlenné vált alapkonstrukció világos és egyszerű szerkezetében. Módszere az archeológus kegyeletes víziója, ki a törmelékek logikátlan nivelláltsága alatt fölfedi az archaiont, a legrégebbi törvényszerűséget, - s egyben az archét, az elsőt, a kezdetet, az elvet, mely minden konstrukcióban eleve és elvileg bennfoglaltatik. Értelme oly gondosan tapogatódzó, mint egy szobrász finom keze, és oly önzetlen és objektív, mint a fotografus lencséje. Oly csodálatraméltó önfegyelmezéssel, mint Sokratesé, keresztülvitte, hogy megtanulta csak a tényekhez tartani magát. Elsajátította a tények ökonómiáját: sem többet, sem kevesebbet láttatni, mint amennyi a tény jelenség karakterében megjelenik. Ezért sikerült a nagy vállalkozás, melynek feladatát vázoltuk: megvonni a phänomenológiának,
Érdemes e helyütt is, - látszólagos szárazságuk dacára is, - az alapvetőket azon analizisekből röviden ábrázolni, melyekben Husserl teljesítménye eleven jelentőséget kap, ép azokat, melyekben a világ, az élet és ember tématikus gazdagságban jeleníti meg magát és az egész további vizsgálódásnak irányvonalait, - mintegy az emberi élet térképét, - megadja, ha sok is még a fehér folt, mely ismeretlen földrészt jelöl. Életünk jelensége pl. a tapasztalás, az elképzelés, a kívánság, a vágy, - vagy ezeken az elemi jelenségeken épülően: az elgondolás, kijelentés, igazság. Mindezen életjelenségnek van egy közös vonása, melyet a híressé vált terminus «intentio» jelöl. Minden jelenség intencionális jelenség. Ez azt jelenti, hogy minden jelenség irányúl valamire, s magában zárva hordja azt a valamit, amire irányul. A tapasztalás elképzelés, kívánság, - tapasztalása, elképzelése, kívánása valaminek. Ezen egyszerű konstatálás triviálisnak látszik, ami magában még nem volna baj, mert a filozófiának gyakran a legnagyobb triválitásokat kell felfedeznie, azaz értelmüket egy elfeledettségből napvilágra hozni. Itt azonban egyáltalában nincs trivalitásról szó, mert az összefüggés phänomen és intencionált tárgya között - a phänomen karaktere mint intenció, - életünk jelenségeinek legfontosabb sajátossága. Minden jelenségünk, - azaz
De a jelenség maga a kérdezésben tovább vezet, ahhoz a kérdéshez, miképen lehetséges, hogy életünk így a világot megszólíthatja. Mi a feltétele ezen megszólítás lehetőségének? A feltétel az, hogy
Az élet jelentkezésre szólíthatja a világot, mert a világnak csak mint feleletnek van értelme. Ezt az összefüggést elég egy példával jellemezni, még pedig Aristoteles híres példájával. Egy suszterműhely első pillantásra érthetetlen halmaza egy sereg tárgynak, érthetetlen mindaddig, míg nem tudjuk mi a suszter. A susztert kell értenünk, azt, amit ő ellát, hogy a tárgyakat eszközöknek tekintsük és mint suszterműhelyt megértsük. A világ is ily nagy műhely, az emberi élet műhelye s csak akkor érthető, ha az emberi élet kérdéseinek felelete. A világot mintegy feleletnek tekinteni, ez a filozófiai idealizmus lényege s ebben az összefüggésben, kell érteni, hogy a phänomenológia idealizmus, s hogy minden igaz filozófia idealizmus.
De a kérdés nem teljes, míg meg nem kérdezzük, mi a feltétele annak, hogy a világ az élet felszólítására jelentkezni tud. Mi a feltétele pld. annak, hogy «természet» jelentkezik, mozgás, erő, törvény. E kérdésekkel mintegy «zárójelbe» tesszük a valóságos mozgást, a valóságos ható erőt, a valóságosan eleven törvényszerű összefüggést. A természetet úgy vesszük, mint phänomént. Nem konkrét összefüggései érdekelnek, hanem jelentkezésének lehetőségei. A «záró-jellel» közönyössé tesszük magunkat a feleletek iránt s szinte megrázzuk a világot: mindegy nekem, hogy mit felelsz, azt akarom látni, mi az a felelő, mely minden feleletedben tényekre aprózza magát, mi a létezési módja és mi a szerkezete annak, ami minden egyes feleletben megszólalni tud. Mi a mivolta a felelőnek s mi adja felelési képességét. Ez a nagy világegyetem lényegében örökös felelő, éppen úgy, mint életünk lényegében örökös kérdező. A természettudományok elraktározzák az állandó feleleteket. Ők is keresik a felelőt s igyekeznek alapvető fogalmakkal megfogni. Ez magában véve helyes. A világ felelő mivoltát e fogalmak, mint erő, mozgás, energia, kvantum, anyag, rezgés, hullám, tér, idő stb. folytonosan megközelítik. Határuk abban van, hogy egy szubjektumot keresnek, mint felelőt. A phänomenológia felmutatja, hogy ily felelő szubjektum idealizált csinálmány. Felelő a feleletmivolt maga, nem egy szubjektum, hanem egy létezési karakter: a rend. Amíg ezt az összefüggést meg nem értjük, addig a nagy természettudósok munkája csak szédítő akrobata-tevékenységnek látszik. Mintha fantasztikusan vakmerő teóriák hálóján az emberi szellemet soha nem gondolt erőfeszítésekre treniroznák, erőfeszítésekre, melyek eredményei ugyan többé-kevésbé praktikusan kihasználhatók, de melyeknek legmélyebb értelme megközelíthetetlennek látszik. Az értelme e munkának ép a
Mert a világban magában van a feltétele, hogy bejelentheti magát, ezért tudjuk mindazt, amit így tudomásul veszünk,
Azonkívül a kijelentés közlés is: a jelentés közlése. De kinek közöl és hogy tud egyáltalában közölni? Mik a feltételei annak, hogy együtt élünk másokkal, akiknek jelenségeiben a világ ugyanúgy tud jelentkezni s akik a közlést megérteni képesek? A közlés feltétele az élet közös volta, egyetemes nyilvánossága és világossága. Ahhoz, hogy dolgok láthatók legyenek, kell, hogy legyem világosság. Számunkra a nap adja azt a világosságot, melynél a világ láthatóvá válik. Ahhoz, hogy valami érthető legyen, kell ugyanilyen világosság. Ezt a világosságot maga életünk adja, ő a világosság. Azért tudunk beszélni egymással, mert már értjük egymást. Az értés kifejezésére alakul ki a beszéd. A beszéd feltételeinek és szerkezetének problémája a logika leglényegesebb feladataihoz tartozik, mert phaenamenológiai szerepe felkutatni a beszéd, a közlés és kijelentés felmutatható és látható voltában rejlő lehetőségeket és azok feltételeit.
A kérdések e rendkívüli gazdagságával a fílozófia egy csapásra hazatalált. Az emberi szellem otthagyta a spekulációk meddő harcait és saját felelősségének tudatára ébredt. Tudatára annak, hogy filozófálni nem egyéb, mint felelősséggel élni, azaz a kérdésekre, melyek, mint egy folyam sodra szembetolulnak az élet keresztülvitelével, - felelni akarni. Tudatosan e folyam ellenállásával