Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 6. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Turóczi József: GOETHE IPHIGÉNIÁJA
Dr. Szegzárdy József: Babits Mihály Iphigénia-fordításának méltatása. Szeged

Goethe Iphigéniá-ját hárman fordították magyarra: Kis János (1833), Csengery János, Babits Mihály. A «csak»-fordító, a klasszikus-filológus, az alkotó költő. Ez a megkülönböztetés nem tisztán formai-technikai, ha- nem ennél jóval több: formai-etikai jelentőségű. - Az Iphigénia Goethe antik honvágyának, e vágy teljesülésének s egyúttal a görögségben megváltott német szellemnek legfolttalanabb nyelvemléke: az ösztön megbékült a törvénnyel, a forma diadalmaskodik az anyagon, a rend a káoszon, a törvény a törvénytelenségen, az eszme és valóság, német világérzés és antik erők sok százados harca nyugvóponthoz ért; a békekötés pillanatában elnémult az út viharának a zaja, ragyogó, tiszta magasságban ünnepélyes egyszerűséggel árad a jambikus vers... Szegzárdy nemrég megjelent füzete, melynek minden soráról lerí, hogy cum ira et studio íródott, már most a következő groteszk feladatra vállalkozik: meg akarja menteni Kis Jánost, igazolni szeretné Csengeryt, hogy elítélje Babitsot. De sem a mentő, sem az igazoló kísérlet nem sikerült.

Kis János, aki minden ízében a német irodalom önállótlan visszhangja, teljesen alárendeli magát a Goethe szövegének, szóról-szóra, mondatról-mondatra haladva fordít, ezzel ugyan közvetíti a szavak s a mondatok érthető tartalmát, de viszont feláldozza a dráma szellemét. Nyelvileg menthetetlen, sőt az volt már megjelenése pillanatában is, hiszen akkor már megtörtént a Kazinczy-kor s a Vörösmartykor nyelvének hely- és funkciócseréje. Csengery sok jóakarattal, de nagy kerülővel, a klasszika-filológia felől érkezik Goethéhez, az Iphigénia antik német egységét felbontja két összetevőjére, a görög tartalmat elszigeteli a német szellemtől, mintegy visszagörögösíti, vérét veszi modernségének s úgy ülteti át a józan értelem távlathíjas, logikai nyelvére. Fordítása becsületes munka, mivel azonban a filológust nem támogatja költő, egészben véve csak papíros életet él. - Babits antik vérrokonságánál s Goethe közelségénél fogva újra megbonthatatlan egységben látja s éli az Iphigénia világát s minden törekvése odairányul, hogy ennek az antik-modern egységnek szellemét, hangját, ünnepi plaszticitását minél teljesebb, minél adekvátabb hűséggel szólaltassa meg azoknak az eszközöknek a felhasználásával, amiket egyfelől a művészete, másfelől a magyar nyelv bocsát a rendelkezésére. Az ő hűsége a legmélyebb, az ő felelőssége a legsúlyosabb, mert a lényegre s az egészre vonatkozik.

Sz. a szavaktól nem látja a mondatokat, a mondatoktól az egészet, iskolás nagyképűséggel, Kis János, Csengery fordításával a kezében végzi az ellenőrzést, elvonatkozik a megmérhetetlen eleven ritmustól s az ellenőrízhető metrumhoz tapad, így aztán mindaz, amit hütlenség vagy félreértés címén lajstromba szed, vagy tisztára másodrendű, az egész szempontjából közömbös dolgokra vonatkozik vagy teljesen megokolatlan. - Sz. megbontránkozik azon, hogy Babits «izgatott koronák»-kal fordítja Goethe «rege Wipfel»-jét, pedig a Babits jelzője egyfelől goetheibb a Csengery semmitmondó «lenge»-jénél (Kis itt szóba sem jöhet), másfelől történetileg is igazolható: a XVIII. sz. és Goethe nyelvhasználatában a «rege» jelentését csak egy árnyalat választja el az «aufgeregt»-től. Vagy: Sz. kifogásolja, hogy Babits Diana puha karjairól beszél, holott Goethe «sanft»-jelzőt használ. P. Fischernek hatalmas Goethe-szótárában (Goethe Wortschatz, Leipzig, 1929, 518 l.) szószerint a következőt olvassuk: sanft... = weich: Diana, die du mich - In deinen heilgen, sanften Arm genommen. Az Iphigénia egyik kulcsverse: Zwischen uns sei Wahrheit. Sz. szerint a «Wahrheit»-ot itt igazmondással kell fordítani, s nem őszinteséggel, ahogy Babits teszi. «Hiszen az igazság, igazmondás a dráma főmotívuma.» Goethe nyelvhasználata s a dráma szelleme ezúttal is Babitsnak ad igazat (Wahrheit = Wahrhaftigkeit), mintahogy mindig a költőnek van igaza olyankor, amikor teremtő intuiciója szembe kerül a szó- és szöveg-filológus meddő logicitásával. Hasonló természetű Sz. kifogásainak jórésze. Verstani dolgokban sem ismerhetjük el illetékesnek az olyan embert, aki nem tud különbséget tenni metrum és ritmus között.