Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 5. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: VOLT-NINCS
Birabeau vígjátéka - a Belvárosi Színházban

Birabeau vígjátéka kítűnő színpadi kötéltáncos-mutatvány. Folyton az ízlés kötelén jár, nagy sebességgel, tüneményes ügyességgel, minden pillanatban azt lehet várni, hogy belezuhan az ízléstelenség vizébe, ezt a félelmet néha szándékosan táplálja - de abszolút biztonsággal áll a kötélen, egy pillanatra sem inog meg. A erotikával való játék ízlésessége az, ami az ilyen színdaraboknak az ízét és pikantériáját adja. Utánozhatatlan francia dolog, a műfaj sokszázéves hagyománya, a társadalmi kultúra fejlettsége kell hozzá, ami ilyen mértékben sehol másutt a világon nem lehetséges, csak Párisban. Ezt a vígjáték-formát próbálgatták máshol is, de sikerülni csak francia íróknak sikerül. A levegője tiszta derű, az életnek olyan könnyenvevése, amely már csak külsőségeiben hasonlít az élethez, a szerelem szépségének és örömének illúziója, a fiatalság életkedvének pezsgő-gyöngyözése. Ebben a levegőben minden vidámmá lesz, még a szegénység is: a tönkrement fiatalembernek egyedüli megmaradt vagyona a csinos külseje és jól szabott frakkja, tehát beáll az elegáns étterembe vacsora-pacemakernek, majd a párjavesztett kis kokotthoz, csalétkül, álszeretőnek, végül pincérnek egy másik étterembe, de ebben épúgy nincs szomorúság, mint abban, hogy a kokottnak a vagyonát elsikkasztja a vén bankár-szerető. A fiatal pár így is jól mulat, szerelmes lesz egymásba, a fiú játssza az álszerető szerepét, együtt lakik a lánnyal és nincs köztük semmi, a világ előtt szerető, a valóságban alkalmazott, közben gyötrődik - kedvesen és vidáman gyötrődik - a lány után, akivel a legintímebb közelségben él, a legeslegintímebb közelség nélkül; a lány is szerelmes már, de végre is kokott, a métiert nem lehet csak úgy első szóra elhagyni. Minden pillanatban ott a veszély, hogy egy fordulat maqueraux-vá teszi a fiút, de a jelenetek és a dialógus borotvaélén ez a veszedelem mindig elhárul. A végén a fiú leleplezi és elkergeti a sikkasztó bankár-szeretőt, a szerelem győz, a leány visszamegy annak, ami eredetileg volt: masamódnak, a fiú pincér marad, padlásszoba, szalmakunyhó, ami tetszik. A polgári erkölcs megkapja a maga desszertjét, a könnyűvérű párocskából szegény, de becsületes polgári házaspár lesz. Ez a giccses befejezés sem zavar: valami vége kell hogy legyen az ilyen históriának, ez nem lehet más, mint giccses. Mese volt, mese-vége van.

A jelenetezés és párbeszéd a szinpadi tudás mesterműve. A második felvonás furcsa szituációja: az ifjú pár külön alszik és egy ágyban reggelizik, mert még a szobalánynak is azt kell hinni, hogy szeretők, a fiú játssza a szerepet, míg végre már nem bírja, kitör egy dühös vallomással és mikor egy valódi szerető, a bankár, feltűnik a láthatáron, elkeseredve elszalad, - szüntelen sistereg az elmésségtől szinte a rövidzárlatig, amely azonban nem következik be. Hasonlóan feszült és színpadias a harmadik felvonás hármas jelenete: a fiú a mit sem sejtő bankárnak beszél szerelméről s ezzel hódítja vissza a lányt. Az invenció, a forma játéka, a párbeszéd célbataláló szikrázása már majdnem művészi értéket ad a habkönnyű, semmis anyagnak. A fordító, Heltai Jenő írásművészete azt az illúziót kelti, hogy a párbeszédet eredeti szövegben kapjuk.

Jobb időkben, mikor még a mi közönségünk nagyszerűen tudta élvezni ezt a finom, pikáns francia díszmű-árut, Birabeau darabjának nagy színházi sikere lett volna. Az előadás is megérdemelné ezt a sikert. Makay Margit és a fiatal, rokonszenves Rádai pompás, friss duettje a párisiasság illuzióját adja meg, Székely Lujza humorral és a külső megjelenés szépségével játssza az amerikai lányt s a többi színészek is folytan a darab könnyű, vidám tempójában mozognak.