Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 5. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Elek Artúr: BABITS MIHÁLY DANTE-KOMMENTÁRJA
A Magyar Szemle Kincsestára

A költő és kommentárja valójában ellenséges jóakarói egymásnak. A költőt magyarázni legtöbbször annyi, mint akadályozóul állni be a költő műve és az élvezni akaró közé. A rettenetes Dante-irodalom a legjobb igazolója ennek a tételnek. Bizonyos, hogy a Dante- kommentátorok legtöbbje érzéketlen volt aziránt, ami a Nagy Költeménynek lényege, s mellékutakon, értelemmagyarázó fejtegetéseken, apró történeti vonatkozások szorgalmas fejtegetésén által, szimbólumba burkolt belső mondanivalók kitakarása útján igyekezett hozzáférni ahhoz, amire a megfelelő fogékonyságú olvasó egyszerűen ráérez. A Nagy Költeményben a költői mondanivaló és annak művészi kifejezése a lényeges. Ez volt a felfogása Péterfy Jenőnek is: Dante-tanulmányában a költőt fejtette ki abból a sokszoros burokból, melyet a politikus, a történetíró és a bölcselkedő csavart köréje. Ez volt a fölfogása Babitsnak is, mikor Dante- fordítását sajtó alá adta. Lehetőség szerint kerülte a kommentárt, s éppen csak a történeti vonatkozások megfejtésére, némely szimbólum értelmének megmagyarázására szorítkozott.

És mégis, azon a sokszoros drótsövényen keresztül, amellyel Dante körülfonta magát, lehetetlen vezető nélkül utat találni hozzá. Valami csodálatos felelőtlenséggel, amely nem törődik az eljövendő korok igényeivel és nem számol a história távlatával a maga korának élő naív lélek elfogulatlanságával vette körül magát Dante olyan vonatkozásokkal, korának olyan szereplőivel és apró eseményeivel, melyeket múló voltuknál fogva csak a maga kora ismerhetett. Olyan az ő esete, mintha a mi korunknak valamelyik nagy epikusa költői mondanivalóját napjaink kisebb-nagyobb eseményein, ujságnapihíri jelentőségű konfliktusain és szereplőin által érzékítené meg. Száz esztendő multán ki emlékezik még reájuk? Dante is úgy emlékezik meg korának és az előtte való koroknak a pokol, a purgatórium és a paradicsom panoptikumában felvonultatott szereplőiről és viselt dolgairól, mint akiket mindenki ismert és azért elégséges nevüknek puszta idézése, vagy tetteiknek szűkszavú jelzése, hogy mindenkiben megelevenüljön emlékük és érzékelhetővé váljék jelentőségük. Nemcsak kora történetének nagy alakjai szerepelnek művében, hanem a napi krónika jelentéktelen emberei is, urak, parasztok, szerzetesek, katonák, akik nélküle örökre névtelenek maradtak volna! S költeményének szerkezete, meg a versforma, amelyet választott, akkora tömörségre kényszerítette, hogy a néven túl legtöbbször rövid utalással, vagy körülírással kellett beérnie leírás, vagy kifejtés helyett. A maga korának olvasóiról bizonyára nyugodt lélekkel föltehette, hogy a puszta név és a kevésszavú utalás is fölébreszti a beléjük rejtett képzetet. De mivé legyen kommentár nélkül a későbbi korok olvasója?

Ez a meggondolás, amely bizonyosan tapasztalatok eredménye, késztette arra Babitsot, hogy külön kis füzetben megírja háromkötetes fordítása mellé a Divina Commedia kommentárját. A költemény históriai utalásainak megfejtésére szorítkozik benne, de azt az érdekes tárgyalási megoldást választja hozzá, hagy Dante személye köré csoportosítja mondanivalóját. Dante a középpont, nagy költeményének is ő a hőse s akik körötte szerepelnek: vagy előtte éltek, vagy véle egyidőben. Történeti elbeszélését azért Dante elődeivel kezdi, s folytatja és befejezi kortársaival. Ilymódon az olvasó előtt Dante élete folyása is megelevenedik, amelynek szakaszai viszont a költemény belső motivumainak magyarázatai. Danteéhoz méltó tömörséggel végezte Babits ezt a kommentáló munkáját. Nem csekély önmegtagadásába kerülhetett a tárgyalásnak ez a módja, mikor olyan óriási az anyag, amelyből meríthetett. Érthető, ha a Dante-kommentátorok legtöbbje elmerítette magát a költeményt az apró adatok özönében. Emlékezzünk az öreg Szász Károlyra, kinek kommentár-áradatába valósággal belefullad a költemény.

A művész (s ez a szó mértéktartást is jelent) nem tagadja meg magát a kommentátor Babitsban sem. Nagy művét, amelyhez életének legértékesebb nedveiből áldozott: a magyar Dantét, ezzel a kis füzetével az olvasók nagyobb seregeinek is megnyitotta. Dantét nem könnyű olvasni: de érdemes minden fáradságon által is hozzája törnünk magunkat, mert páratlan élvezeteknek kútforrása, A Dante-olvasás nehéz munkáját könnyítette meg kommentárjával másodszor is Babits. Első ízben akkor tette, mikor magyar melódiába öltöztette az olaszok és az emberiség halhatatlan dalát.