Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások

François Gachot: ADY FRANCIÁUL
André Ady - traduit par L. 1. Fóti Librairie Française, Budapest

Az utóbbi éveknek többé-kevésbé sikerült francia Ady-antológiái után bizonyos reménységgel vettem kézbe Fóti Lajos kis Ady-könyvét: egyrészt az eddigi antológiáknál jóval formásabb külseje, másrészt a szerző képzettsége s jóhírneve miatt. Fájdalom, mint elődei, Fóti Lajos is alulmaradt ebben a tán egy embernek nagyon is nehéz vállalkozásban. Először is előszava, amelyből, az eddigi közhelyes rögtönzések után, végre valami lényegeset véltem megtudni Adyról, még mindig csak az aktuálist, az időlegest hangsúlyozza e nagy költőben, valami furcsán érzelgős, propaganda-ízű hangon, amely talán mégsem méltó sem Adyhoz, sem nemzetéhez. Amellett, sajnálatos módon, a közelmult politikai rajza s az a bizonyos inkább frappáns, mintsem igaznak látszó párhuzam Ady és Tisza István között, éppoly kevéssé hiányzik e pár lapos kis elmefuttatásból, mint azok a gyermekes, esztétikai elfogultságok, amelyek ma már a napilapokból is mindinkább az önképzőkörökbe szorulnak. Végül pedig, mintha csak Petőfiről szólna, Ady költői birodalmát a hazára és a szerelemre korlátozza, holott Ady talán éppen vallásos költészetében a legnagyobb. - Másodszor: a költemények megválogatása is aggályos. Fóti legtöbb fordítása az első Ady-köteteknek szerelmi és politikai verseiből valók s így még összetételük sem adhat olyan teljes képet, aminőt az érdeklődő francia olvasó érdemelne. Ami a fordítást illeti, Fóti maga jelenti ki, hogy fő-elve a szószerinti hűség és hogy ebben a tekintetben sokszor a szavak rendjén sem változtatott, amit határozottan rosszul tett- végre is a francia szórend mégis csak különbözik a magyartól. Viszont ezt a hűséget sem szabad nagyon komolyan vennünk: a rím kedvéért, amelynek egyébként nem sok értelme van e fordításban, sokszor bizony új szavak, sőt új képek is kerülnek a szövegbe, megváltozik a strófaszerkezet, a ritmus, az egész vers külső képe, és így Ady versei helyett legtöbbször bántón banális, hol furcsa aktuális rigmusokat, hol meg naivul dilettáns népi kántálásokat kapunk. Néhány kisebb költeményt leszámítva, amelyeknek fordítása szabatosnak, sőt sikerültnek is mondható s amelyek, úgy látszik, kedvelt erőpróbái Ady francia fordítóinak («Egyedül a tengerrel», «Vér és Arany» etc.), a legtöbb fordítás, fájdalom, se nem hű, se nem költői. A metaforák ellaposodnak, a kifejezések megváltoznak, olykor még a cimek is kicserélődnek, a Léda hajába tűzött orchidea «kedvesem szemeivé» szegényül, amit csak a fordítónak az a sajátos becsvágya magyarázhat, hogy egy eredeti magyar költőt a maga cseppet sem stílszerű francia poétikai ideáljához idomítson. A francia nyelv szempontjából egyenesen érthetetlen, hogy Fóti, aki jól tudhat franciául, sokszor nem éppen szabatos, sőt bizonytalan franciasággal fordít, ami épp oly feltűnő, mint a nagyon is gyakori s itt-ott szinte mulatságos sajtóhibák. Mégis, e sok szépséghiba s fogyatkozás ellenére, dícséret illeti Fótit önzetlen buzgalmáért és Ady-kultuszáért. A nagy probléma, a francia Ady, ami a világirodalmi Adyt is jelentené, egyelőre megint csak megoldatlan maradt, - s ezek után határozott türelmetlenséggel várjuk Aurélien Sauvageotnak, a legelső francia Ady-ismerőnek, rég tervbevett s rég készülő Ady-könyvét.